A cég 5. rész - Látogatók mindenkihez

Ha valaki megkérdezné tőled, mi a véleményed az elmúlt két hétről – és ezzel egy időben erről az újesztendőről – igazság szerint nem tudnál rosszat mondani. Akármennyire is keresed magadban, hogy mi lehet, ami elromlott... mert gyökeres változásokon ment át minden idehaza, mégis akárhányszor is indultál neki ennek a gondolatmenetnek, a vége mindig az lett, ha őszintén, a lelked legmélyéből kellett válaszolni, hogy minden úgy van, ahogy lennie kell. Ahogy jól érzed magad benne... de még mennyire jól. Igazat megvallva jobban érzed magad – könnyedebben – mint eddig bármikor, amire vissza tudsz emlékezni. Egyetlen apró pici köd vetül felhőtlen boldogságodra, az pedig nem más, mint Tibor.

Tibor a probléma – vagyis inkább, a fő probléma egyetlen jele – ami beárnyékolja ezt a remek időszakot. Tibor viselkedésével igazán nem tudsz mit kezdeni, de ha magadhoz őszinte akarsz lenni, az érdeklődést is hamar elveszítetted.

Az év első napján – amikor elkezdődött az év abban a bárban ahol igazi önmagad megtalálni vélted – Tibor hazahozott és igazán finomat szeretkezett veled, de azóta semmi. A semmi viszont igazi nagybetűvel végig írva. Sem egy dugás, sem egy szeretkezés, sem egy simogatás vagy érintés... de még egyetlen szó sem, ha nem muszáj. Semmi, csak azok a rád meresztve felejtett, néha már-már mintha könnyes szemek, amik az őrületbe kergetnek. Az első szó, amit eszedbe juttatott az "idegesítő" volt, ám azóta teljes terjedelmével a "szánalmas" szó villog előtted, ha csak eszedbe jut. Olyannyira zavar a dolog, hogy egyik nap, amikor rajtakaptad az ebédlő asztalnál, hogy bámult, kifakadtál és kissé emelt hangon sikerült ráripakodnod, hogy

– Jajj... Ne bámuljál már!

Aminek következtében Tibor az ölébe ejtette a tekintetét és nem nézett fel az asztalnál többet. A reakció belőled is meglepő reakciót váltott ki egy-két perc csúszással, mert mindezen végül hangosan felnevettél. Tibor végig lehajtott fejjel egyetlen szó nélkül evett... és minél tovább nézted, annál inkább őszinte volt a feltörő nevetés. Még a könnyed is kicsordult nagy vidámságodban mielőtt leszedtétek volna az asztalt.

Most pedig itt fekszel vasárnap délelőtt az ágyban és azon gondolkozol, mit is akarsz Te magad. Már nem hazudsz magadnak, azért kezdtél el ezen gondolkodni egyáltalán... de mostanra, talán órák óta tartó ébrenlétet követően magad is meglepődtél mennyire fogalmad sincs róla.