Konferencia

A konferencia a szokásos módon három elvesztegetett napnak ígérkezett, ahol majd középkorú projektmenedzserek untatják a hallgatóságot. Az ilyen összejövetelek résztvevői között időnként fel szokott tűnni egy-két csinosabb, de a nők többnyire nem voltak különösebben vonzóak. Ezért is figyeltem fel rá, amikor az érkezés napján megláttam. Kék szoknya volt rajta, hasonló színű blézerrel és fehér selyemblúzzal. Még a blézer konzervatív szabása sem rejthette el a ragyogó test körvonalait. Meglepetésemre a mellettem levő székre huppant le, miután megkérdezte hogy szabad-e.
– Fárasztó út? – kérdeztem látva a kimerültségét.
– Az még hagyján volt... Csak mostanában nincs sok nyugalmam. – válaszolta erőtlen mosollyal, amitől úgy éreztem hogy mindent meg kell tennem a kényelme érdekében.
Bemutatkoztunk, majd elnézést kértem és távoztam, de gyorsan visszatértem két kávéval.
– Azt hiszem ez mindkettőnknek jól jön. – mondtam.
– Köszönöm! – felelte, bár a mosolya önmagában elég lett volna válaszként.
Elkezdődtek az előadások és dél környékére már úgy éreztem hogy nem bírom tovább az ülést. Észrevettem hogy Barbara is kényelmetlenül feszeng a székében. Reméltem hogy velem tart a szomszédos teremben felszolgált hideg ebédre, de eltűnt mielőtt megkérdezhettem volna.
Az ebéd a szokott konferenciás felhozatalból állt: szendvicsekből és salátákból, bár azt el kellett ismerni hogy a hotel kitett magáért a választék terén. Örültem amikor a délutáni szakasz kezdetén megláttam Barbarát az előadóterembe slisszolni. Visszaült mellém a korábbi helyére. Az ebédidőben valószínűleg felment a szobájába pihenni, mert most kevésbé tűnt elcsigázottnak. A délutáni előadások viszonylag gyorsan lementek, főleg azért mert arról ábrándoztam alattuk, hogy mi mindent tennék Barbara testével. A parfümje pont elég erős volt ahhoz, hogy elterelje a figyelmemet a prezentációkról és vágyat ébresszen arra, hogy közelebb hajoljak hozzá. A válla melegének érzete csodás volt a hűvösre légkondicionált helyiségben és Barbara nem tiltakozott vagy húzódott el. Az utolsó előadás végére megint kényelmetlenül fészkelődött, de ezt akkor betudtam a hosszú üldögélésnek.
– Mi a terved vacsorára?
A kérdése meglepett és kellett pár másodperc hogy feldolgozzam. Azután eszembe jutott hogy a résztvevőket 6:30-tól svédasztalos vacsora várja. Nem volt hangulatom ahhoz, hogy kimenjek a városba és keressek egy rendes éttermet.