Az ügyvédnő 2. rész

Két nap sem telt el az irodai történések óta és máris megszereztem az ügyvédnő elérhetőségeit.
Írok egy emailt, egyelőre csak tapogatózva! – döntöttem el. Legalább ne legyen nagy beégés, ha túlgondoltam a múltkori reakcióját.
Másnap majd leesett az állam, mikor megláttam a nevét az inbox-ban. – Huhh, nem szarozott sokat! – állapítottam meg. Mielőtt belekezdtem volna az olvasásába, rá kellett gyújtanom, annyira izgatott lettem. Vajon azért válaszolt ilyen hamar, mert kiakadt?... vagy pont ellenkezőleg?!... bár az túl szép lenne – morfondíroztam magamban.
Ám a világ oly egyszerűen és logikusan működik. Csak a félelmeinkel tesszük bonyolulttá.
Mária valóban nem húzta az időt. Megírta, hogy emlékszik rám és imponál neki a bejelentkezésem. Sőt! Kérte, látogassam meg az irodájában két nap múlva, munka után.
...
Szerda, du. 4 óra.
– Indulnom kell! – néztem az órámra miközben a torkomban dobogott a szívem.
A címet cetlire írtam, a környék nagyjából megvolt, viszont minden más talány. Sejtettem, hogy egy elegáns irodát találok majd ott... mi mást, azon a puccos környéken, de vajon egyedül lesz, vagy még dolgoznak? Vigyek neki valami ajándékot, vagy csak állítsak be?... Lesz ami lesz, leparkoltam és becsöngettem.
Mária nyitott ajtót és cinkos mosollyal hívott beljebb. – Gyere, menjünk az irodámba... arra szemben! – súgta, mintha már régóta tartó, titkos liaison lenne köztünk. Az innen-onnan kiszűrődő hangokból úgy tűnt, még javában folyik a munka, úgyhogy szó nélkül surrantam át a hallon.
Az ügyvédi irodának szánt épület lényegében egy kisebb kastély volt a hegyoldalban. A berendezés nekem kicsit komor és nyomasztó a sötét, ónémet bútorok miatt, de stílusában passzolt a helyhez.
Narancslével aztán kiültünk az irodájából nyíló teraszra. Hamar a tárgyra tértünk. Nevetgélve tárgyaltuk ki a két napja történteket és a levegőben máris megjelent valami erotikus vibrálás. Szűk fekete szoknyát, elegáns, fehér fodrosnyakú blúz viselt. És természetesen harisnyát, tűsarkúval. – Bejön ez a diszkréten szexi, ügyvédnőcis uniformis! – állapítottam meg. – Annyira kívánatos Nő, pont az esetem!... és az enyém lesz!.. vagy én az övé?! Tök mindegy! – könyveltem el magamban.