A gondolat ereje 1. rész

Ébredés
A távolban ritmusos csippogó hangot hallok, ez az ütem valamire emlékeztet. A szemhélyam összeragadva alig bírom egy résnyire kinyitni. Éles fény bátja a szemem, lassan hozászokok a fényhez és kezdem felismerni a körülöttem lévő tárgykat. Pár perc és ráeszmélek ez bizony egy kórházi szoba teletömve mindenféle műszerrel, és ami csipogást hallok az a szívem ritmusát jelző műszer. De mi történt? Hogyan kerültem ide? Nem elmékszem semmire.



„Doktor, már ébredezik“ hallom a kellemes női hangot, de gazdáját nem látom, nem tudom megmozdíttani a fejem.
A szemem előtt megjelenik egy fehér köpenyes alak. „Üdvözlöm önt ismét a világunkban, hogy érzi magát? “
„Éreztem már jobban is magam. Mi történt? “
„Maga nem elmékszik semmire? Biztos a sok hatása, de ez majd elmúlik. Komoly balasetet szenvedett, egy teherautó lebökte önt a bicikliével az útról, és egy fának csapódott. Többszörös kéztörése van mind a két kezén, kopnyatörés és agyrázkodása volt, egy kis az agyba... szerencséje volt, hogy időben behozták. Az hogy emlékezet kiesése van ennek a következménye, de lesz ideje itt helyrejönni. Még jó pár hétig fogja élvezni a vendégszeretetünket. Majd meglátogatom, ha valamire szüksége van, csak csengessen, a nővérek segítségére lesznek. Viszont látásra. “
A doki eltűnt a látóteremből, de egy mosolygos női arc jelent meg.
„Nincs valamire szüksége? Csak szóljon, itt vagyok. “
„Köszönöm nővér, kicsit szomjas vagyok. “
„Hozok egy kevés vizet, de óvatossan csak keveset igyon egyszerre. “
„Nővér mióta vagyok itt? “
„Már 14 napja fekszik itt nálunk. “
„Azta akkor jó nagyot koppantam, hogy ennyit aludtam. “
„Örülök, hogy a humara megmaradt ez egy jó jel. Mindjárt hozom a vizet. “



Gondolom elaludtam. Most ismét ez az éles fény, ahogy nyitom a szemem, kéne szólni, hogy kapcsolják le a lámpákat. Lassan szokik a szemem a fényhez, kicsit a fejemet is oldalra tudom fordíttani na, már lesz valami belőllem kicsit elmosolyodtam. A szobában nem vagyok egyedül az ágy mellet a széken egy mosolygós nőt látok. Olyan negyvenek saccolom, sötét haja a válláig ér, kék szemek mosolyognak, rám elég jól néz ki. Melette egy leányka ül, mögöttük egy fiatalember. „Üdvözlönk a világunkban apus, “ szolalt meg a sötéthajú hölgy.
Apus? A francba! Úgy látszik ők az én családom! De én egyikre sem emlékszem!