A cseléd 2. rész

9. fejezet: A vidéki lány
Ennek a tanévnek is vége lett. Igazából nem is tudtam eldönteni, hogy bánom-e ezt a dolgot. Szeretek gimnáziumba járni, és az érettségi olyan közel van már, ami miatt kellemes izgalom járt már most is át. Eldöntöttem, hogy az egész nyarat a felkészüléssel fogom tölteni... Már amennyi szabadidőt édesapám engedni fog nekem. Persze, hogy szívesen segítettem neki, hiszen nekem is jót tett egy kis testmozgás és fizikai munka. Viszont néha olyan feleslegesnek éreztem a kéréseit. Most is azt kérte, hogy kísérjem ki a Keletibe valami új cseléd elé... „Miért kellek én ehhez? ”
– Gyere már Sanyi fiam, lekéssük a vonatot!
– Késik az a vonat eleget nélkülünk is édesapám! – mindketten tisztában voltunk vele, hogy legalább fél órát fogunk ott várni a vonatra...
– Ne a szád járjon... hamar állj ki a szekérrel az utcára!
A pályaudvar előtt azután édesapám otthagyott a szekéren, és egyedül ment be a vágányokhoz. Nagyon unatkoztam... „Miért nem hoztam legalább egy könyvet? ” Előző nap vettem egyet az 1 pengős regényekből, valami jó kis új krimit. Legalábbis nagyon jókat írtak róla az újságban. Egy angol írónő könyve... az a címe: Poirot mester bravúrja. „Kíváncsi vagyok rá nagyon! ”
Várakozás közben az épületeket csodáltam... „hm... egyszer én is ilyeneket fogok tervezni! Az már biztos! ” A Pályaudvar épülete nagyon impozáns volt, nem tudtam elképzelni, hogy valakinek ne vonzotta volna a tekintetét. „Szerintem az egyik legszebb dolog ebben a városban... ” és itt elakadt a gondolatom, mert édesapámat követve kilépett a nagykapun egy lány, aki a jelenlétével minden korábbi gondolatomat kitörölte. Az hogy eddig mit gondoltam a „legszebbnek” ebben a városban az egyik pillanatról a másikra megváltozott. A leány megszeppenve nézett körül a téren... A ruhája egyszerű volt, de bármi is lett volna rajta csodálatos alakja és kisugárzása elakasztotta a lélegzetemet, a napsugarat is elhalványulni láttam a jelenlététől. Soha nem láttam még ilyen gyönyörű lányt. Mosolyt erőltettem az arcomra, amikor rám nézett. Sajnos ebben a pillanatban egy szomszédos ház egyik ablakát becsukták, így egy pillanatra hunyorognom kellett a visszaverődött napfénytől. Amikor újra rá tudtam nézni, tűzpiros arcát lehajtva állt a szekér mellett. Valami miatt bosszúsnak tűnt, de így is olyan csodálatosan szép volt.
Alig hallottam meg édesapám hangját, annyira belefeledkeztem ennek a lánynak a szépségébe.