A+ A-

Emlékezetes vizsga

Ma is egy hosszú és fárasztó vizsgáztatáson voltam túl. A téli vizsgaidőszak a vége felé közeledett és egyre kevesebb sikerélményt adott: sajnos a kevésbé szorgalmas diákok maradtak az utolsó napokra. Szinte minden időpontot ki kellett használni: különösen kellemetlen volt a péntek délután, amikor már mindenki hazafelé igyekezett volna. Ráadásul éppen aznap volt a negyvenedik születésnapom, este a férjemmel és a barátokkal eltöltendő vacsorára is készülnöm kellett. De még nem mehettem el az egyetemről: bár igyekeztem és délután négy órára valamennyi vizsgázó befejezte – ilyen vagy olyan eredménnyel –, nem sokkal azelőtt azonban az egyik hallgató telefonált, hogy vonattal érkezik, amely késik, így kénytelen voltam még várni.
A szabályaink szerint, ha csak egy hallgató marad, az oktatón kívül még valakinek a teremben kell maradnia. Ezt egyébként úgy oldjuk meg, hogy az utolsó előtti vizsgázó megvárja az utolsót – most viszont a korai befejezés miatt mindenki hazament és az egyik tanársegédet kértem meg, hogy maradjon. Amikor azonban eljött az öt óra és a késedelmét üzenő hallgató megadott mobilszáma kikapcsolt állapotot jelzett, a kollégámat hazaküldtem, hiszen úgysem érkezik már senki.
A dolgozószobámban volt mosdókagyló, így megmosakodtam és átöltöztem. Elegánsan szoktam öltözni, ugyanúgy blúzt, szoknyát és blézert vettem fel, de azért észrevehetően ez már nem a „hivatalos” elvárt vizsgáztatói öltözetem volt: a felső élénk színű, virágmintákkal díszített, a szoknya is világos. A vizsgáztatáskor viselt fekete-fehér kosztüm összeállítást vállfára akasztottam, betettem a szekrénybe. Gyakran öltöztem így itt át, ha az utcára már másik, kényelmesebb ruhában akartam kimenni.
Közben elgondolkoztam az életemen: negyven éves leszek, nagyon hamar eljött ez az életkor – vajon az öregedés következik? Kicsit tartottam mindig ettől a születésnaptól. Nem panaszkodhattam volna, mert jó munkám volt, a férjem jól keresett, egy családi házban éltünk, sokat utaztunk és szórakoztunk – ugyanakkor nagyon hiányzott a közös gyermek. Évek óta hiába próbálkoztunk. Minden lehetséges vizsgálaton részt vettem már, a férjem viszont nem volt hajlandó magát megnézetni. Ő biztosan nem lehet terméketlen, mondta. Ha szembesítettem azzal, hogy neki is mindent meg kellene tennie a gyerek érdekében, az többször veszekedésbe fordult. Most is eszembe jutott a legutóbbi, az ő felesleges büszkeségéből kiinduló vitánk. Miért nem érti meg, hogy ez nekem mennyire fontos? Ilyenkor nagyon tudtam haragudni rá.
Megkerestem a táskámat, a kulcsaim, éppen indultam a kabátot felvenni, amikor kopogtattak.
Egy csapzott, láthatóan nagyon igyekvő fiú nyitotta ki bizonytalanul az ajtót. Nem sokat járhatott év közben előadásra, mert nem volt ismerős.
- Elnézést, van még itt valaki? Csak most tudtam ideérni, a mobiltelefonom lemerült, nem tudtam már szólni.
- Jó napot kívánok! Sajnos a vizsgaszabályzat értelmében már nem lettem volna köteles várni. A vizsgát már nem tudjuk ma lefolytatni, mert mindenki hazament az oktatók közül és még egy kollégának itt kellene lenni, ha csak egy diák marad. De a jövő héten még van időpont, kérem, jelentkezzen be akkorra!
- Nagyon szépen kérem, hogy levizsgázhassak! Nem baj, ha nincs itt egy ellenőrző tanár, bármilyen jegyet kapok, nem fogok sehol reklamálni. A jövő hétre már nem fér bele, több vizsgám van még! Most felkészültem és ha nem kapok lehetőséget, akkor valószínűleg nem tudom teljesíteni a félévet! Kérem szépen, önhibámon kívül, nagy volt a késés, csak mostanra tudtam ideérni.
Ránéztem a húsz év körüli fiatalemberre. Esetlennek, de szimpatikusnak tűnt. Megsajnáltam, hiszen jól emlékeztem még, hogyan viselkedtem volna én ugyanilyen helyzetben egyetemista koromban. A másik oktató csak azért lett volna fontos, hogy bármilyen esetleges konfliktust tanúsítani tudjon – de valahogy éreztem, hogy most ilyen probléma nem lesz.
- Rendben van, de remélem, hamar meggyőz arról, hogy megfelelően felkészült!
- Abban biztosan nem lesz hiány.
- Elhiszem, viszont az öltözéke nem arról árulkodik, hogy megadta volna a kellő tiszteletet! Amilyen ruhát visel, rendkívül igénytelen. Fehér színű öltönyben nem illik vizsgázni és ez a zöld nyakkendő, ráadásul sportcipőt vett fel!
Igen, ez nekem a halálom volt: sokszor hangsúlyoztam, hogyan illik megjelenni a vizsgán: a fiúknak fekete öltöny, elegáns cipő, fehér ing, sötét nyakkendő. A lányoknak kosztüm, legfeljebb néhány centivel a térd fölött érő szoknya, kivételesen elegáns nadrágkosztüm. Ki nem állhattam a miniszoknyás, a színes vagy fehér öltönyös hallgatókat. Nem lehet senki igénytelen egy ilyen alkalommal.
- Ne tessék haragudni, sajnos nem igazán értek hozzá. Amikor elindultam, otthon a nagy sietségben ezt találtam, azt gondoltam, jó lesz!
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.05 pont (58 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#11 deajk2008 2018. 12. 22. szombat 09:05
Nagyon jó vizsga... 8p
#10 jonhsmith 2018. 11. 2. péntek 19:37
Tetszik a vizsga
#9 joe013 2018. 11. 2. péntek 19:32
ez ám a vizsga!!!
#8 zoltan611230 2018. 10. 30. kedd 02:09
Jó kis vizsga.
#7 sunyilo 2018. 10. 29. hétfő 21:33
Én nem találkoztm ilyen vizsgáztatóval. Sajnos...
#6 Busmanus 2018. 10. 29. hétfő 17:54
És a baba is összejött...
#5 cscsu50 2018. 10. 29. hétfő 09:11
érdekes vizsga
#4 feherfabia 2018. 10. 29. hétfő 06:39
Egész jó a sztori!
#3 veteran 2018. 10. 29. hétfő 04:25
Jó lehet az ilyen vizsga, sajna nekem kimaradt.
#2 A57L 2018. 10. 29. hétfő 04:00
A vizsga megvolt.
#1 Törté-Net 2018. 10. 29. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?