Jancsika nagy bottal jár

Rózsa a negyvenes évei elején járt, férjével egy asztalosipari üzemet működtettek. Egyik alkalommal az irodában arra figyelt fel, hogy a két adminisztrátor lány valamin nagyokat kuncog. Megkérdezte őket, hogy mi ez a nagy derültség, mire a két lány vonakodva ugyan, de elmesélte, hogy van az üzemben egy fiatal cigányfiú, akiről azt beszélik, hogy igen nagy micsodája van, és sok nővel volt már dolga.
– Állítólag nagyon „ügyes”! – kuncogott az egyik lány.
– A Jancsika? – kérdezett vissza Rózsa.
– Aha.
– Az a vékony gyerek? Hiszen alig ötven kiló! – csodálkozott Rózsa.
– Azt mondja: „kis ember nagy bottal jár” – vigyorogtak a lányok.
– Na, jól van! Dolgozzatok tovább! Ne ilyen marhaságon járjon az eszetek! – teremtette le őket a főnök asszony.
Rózsa visszaült az íróasztalához, de nem tudott a munkára koncentrálni, az iménti beszélgetés járt az eszében. A Jancsika? Hiszen az egy gyerek még, talán még tizennyolc éves sincs. Kíváncsi lett, vajon tényleg igaz-e a szóbeszéd.
Egy alkalommal a férje pár napos üzleti útra ment. Délután, mikor a munkaidő a vége felé közeledett leszólt az üzembe, hogy János, ha megy hazafelé, menjen a házuk felé, mert meg kellene javítani valamit.
Hazatérve megfürdött, felvett magára egy köntöst, s várta, hogy Jancsika odaérjen. A fiú megérkezett, Rózsa megcsináltatta vele az apró javítani valót, majd behívta egy italra. Gondolta, most végére jár a pletykáknak. Beszélgettek a fiú családjáról, a munkáról.
– Aztán barátnőd van-e Jancsika! – próbált a Rózsa a kérdéses téma felé közelíteni.
– Nincsen! Volt, de ott hagyott.
– Miért?
– Hát, mert megcsaltam.
– Ilyen fiatalon már félreléptél? – nevetett Rózsa.
– Nem tehetek róla, de szeretem a nőket! – válaszolta a fiú némi büszkeséggel a hangjában.
– Hát hány nővel volt már kapcsolatod?
– Volt pár. Volt idősebb is!
Rózsa végig nézett a fiún. Jancsika vékony, nem túl magas, gyerekarcú srác volt, igaz volt benne valami vonzó, talán a szép arca. Azért az mégis különös, hogy ennyi szeretője lett volna. Biztosan lódít a srác.
– Aztán mit esznek rajtad a nők? – incselkedett Rózsa.
– Hát, szeretik a méretemet. Meg, hogy sokáig bírom.
– A méretedet?
– Tudja! Elég nagy van nekem! Meg aztán, én állandóan csak szexelnék.
– Szóval, te egy kanos fiú vagy, Jancsika? – kérdezte Rózsa kíváncsian.