A+ A-

A mostohatestvér

Én Erik vagyok, 18 éves és a végzős évemet járom. Apámmal (akit a legjobban tisztelek) régóta éltünk kettesben. Édesanyám még kiskoromban meghat, nem nagyon emlékszem már rá, de azt tudom, hogy jólelkű asszon volt. Édesapámmal nagyon szerették egymást, ennek köszönhető az, hogy apámmal 15 éve kettesben éltünk. Nemrégiben azonban megváltozott minden, édesapám randizni kezdett egy nővel. Nem mutatta be nekem addig, amíg nem volt annyira komoly, hogy megkérje a kezét. Mint kiderült a hölgy az egyik évfolyamtársam anyja, aminek nem nagyon örültem, mert Dávid (Apám menyasszonyának fia.) meleg, nyíltan. Ő a suli „kis köcsöge”. Féltem, hogy ezzel megbélyegez engem is. Egy nap apám szólt, hogy ma együtt fogunk vacsorázni és szeretné, hogy a legjobb formámat hozzam. El is jött az este és meg is vacsoráztunk. Szinte némán, csak a szokásos rutinbeszélgetések folytak le. Pl: Milyen volt a napod? Nagyon finom a vacsora. Stb. Vacsora után apám behozott egy üveg jó évjáratú Merlot-ot és beszélgetést kezdeményezett. Magához híven nem kertelve, egyből a lényegre térve.
- Erik! Szeretném, ha tudnád, hogy a másságoddal semmi bajunk! Szeretem édesanyádat és már az elején tisztáztuk ezt a témát. A fiamat ismerve… neki sincs ezzel semmi baja.
- Köszönöm Norbert. - szólt Erik- (Norbert az apám)
- Szeretném folytatni és most inkább a fiamhoz szólnék.
- Igen? – néztem rá kérdőn
- Arról lenne szó, hogy hallottam, hogy Dávidot piszkálják az iskolában és azt is hallottam, hogy nem egyszer megverték. Szeretném, ha ez még egyszer nem fordulna elő. Tehát a kérésem az lenne, hogy ha tudod, akkor védd meg. Hisz ő már a családunk tagja, sőt a testvéred. Tudod, mi megvédjük egymást. Mi már egy család vagyunk.
Egy kicsit elgondolkozva apám lelkesítő monológja alatt, arra jutottam, hogy ha ezt megteszem, akkor elég kellemetlen helyzetekbe keverem magam. Visszagondolva egyszer még én is bántottam Dávidot –remélem, ez nem derül ki-, nincs bajom a melegekkel, de mikor a csoporttársaim jól megagyalták és megkérdezték, hogy én miért nem csinálok semmit, akkor odamentem és szó szerint belerúgtam a földön fekvőbe.
- Természetesen figyelni fogok rá. – válaszoltam tömören-
- Köszönöm – szólalt meg Viktória, Dávid anyja-
Apám ezt a beszélgetést egy bejelentéssel zárta le. Mégpedig azzal, hogy összeköltözünk. Ennél nem is lehet jobb. Mint említettem nincs bajom a melegekkel, de ez már sok. Ez egy vasárnapi vacsora volt. Másnap suli. Reggel a szokásos rutinnal indult a napom addig, amíg meg nem láttam Dávidot. Épp felém tartott a folyóson és nem tudtam volna úgy kikerülni, hogy észre ne vegye, hogy kerülöm, ezért megálltam és üdvözöltem. Apám jutott eszembe és az, hogy számára milyen fontos ez a dolog.
- Csá!
- Szia! Azt szeretném megkérdezni, hogy ebédkor mellém ülnél?
- Hát… ööö, izé. Nem!... Vagyis ma nem, mert nem ebédelek ma a suliba, de holnap szívesen. –válaszoltam összezavarodottan, mikor kimondtam a nemet láttam a tekintetében a kétségbe esést és eszembe jutott apám, azonnal korrigálnom kellett. Nem tudom, hogy fogom leigazolni a mai lógásomat, mivel ma nekem nem lenne semmi programom, de valahogy ki kellett húznom magam ebből a helyzetből.
- Rendben és köszönöm- azzal sarkon fordult-
Persze az osztálytársaim máris megjegyezték, hogy „Bebuzultál?” és „Buzi lettél?” kérdéseket. Én hárítottam, de kitudja, meddig bírom ezt csinálni.
Szerencsére a mai napot megúsztam azzal, hogy rosszul vagyok. Másnap reggel gyomorgörccsel mentem suliba. Ahogy megszólalt az ebédszünetet jelző csengő tudtam, hogy végem van. Szép lassan lesétáltam az ebédlőbe. Szinte mindenki már ült és épp arra lettem figyelmes, hogy valaki a nevemet skandálja. Erik! Erik! Odafordultam és láttam, hogy az egyik nem normális haverom épp pofozgatja Dávidot. Egy pillanatra lefagytam. Most mit tegyek? Menjek oda? Védjem meg? Fogalmam se volt. Kirohantam volna az ebédlőből, ha nem jut eszembe a vacsora és az ígéretem APÁMNAK. Odamentem Dávidhoz, a kezemet nyújtottam neki, ő belekapaszkodott és felhúztam a földről. Majd szóltam a haveromnak, hogy hagyja békén. Majd leültünk egy üres asztalhoz és nekiálltunk ebédelni. Dávid folyamatosan csak azt szajkózta, hogy „köszönöm, köszönöm, nagyon hálás vagyok”. Én csak azt válaszoltam, hogy semmiség és az ebéd hátralévő részét csendben töltöttük. Szerencsére a mai napunk rövid volt, mert a szüleink elkértek minket, hogy segítsünk a költözködésben. Mivel a mi házunk a nagyobb, ezért Dávidék költöztek hozzánk. De a mi házunk se túl nagy csak kétszobás, ebből kifolyólag úgy alakult, hogy én és Dávid egy szóbába kerültünk. De a legrosszabb az volt, hogy egy ágyban is kell vele aludnom, mivel a nappali tele van cuccokkal és Dávid ágyát nem hoztuk el (mert apám szerint régi és a szállítást se élné túl). Apám azt mondta, hogy körülbelül egy-két hét és vesznek új ágyat Dávidnak. Én persze nem ellenkeztem, mert láttam, hogy apám milyen boldog. Eljött a lefekvés ideje.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.47 pont (36 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 Ricsi1990 2017. 08. 9. szerda 22:59
Nagyon jó történet!
#6 cscsu50 2016. 10. 12. szerda 04:21
elmegy
#5 sunyilo 2016. 10. 11. kedd 17:55
Nem szeretem a homót. Az írás nem rossz, csak én ezt nővel szoktam...
#4 sipospista 2016. 10. 11. kedd 08:45
Jo lett
#3 zsuzsika 2016. 10. 11. kedd 08:05
Egyszer el lehetett olvasni,de továbbra sem vagyok oda a homóért.
#2 A57L 2016. 10. 11. kedd 05:25
Nem rossz,de csak közepes.
#1 Törté-Net 2016. 10. 11. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?