A+ A-

Meló 1-2. rész

1. rész
A bárpultra könyököltem és elmélyülten iszogattam a kólámat. Sosem vetettem meg a sört és az alkohol sok más formáját sem, de ha az ember elég rendszeresen jár egy bárba, és mindig legurít legalább egy pohár sört, még a végén kikiáltják alkoholistának. Én pedig az elmúlt néhány hétben egyre sűrűbben jártam a Búfelejtőbe. Nem is tudom, mi vonzott ide már majd minden nap. Talán Pultoska, a társasága, ami mégiscsak valami változatosságot jelentett az otthoni légkörhöz képest addig is, amíg a barátaim nem végeztek a vizsgáikkal, a hely hangulata, vagy csak egyszerűen az, hogy kimozduljak otthonról.
Ez a bár pedig minden igényt kielégített. Legalábbis azokat, amik bennem felmerültek. Pultoska jófej volt. Kellemeseket beszélgettünk, de hagyott csak csendben iszogatni is, amikor látta, erre van szükségem. Kimozdulhattam otthonról még úgy is, ha nagyon nem volt kedvem semmihez, hiszen, ha akartam, itt is majdhogynem ugyanazt csináltam, mint otthon. De mégis a változatosság, ugye. És nem is nagyon zavart senki. A helyiség most is szinte kongott az ürességtől. Ideális törzshely volt, úgyhogy inkább az alkoholról mondtam le, minthogy egyáltalán el se jöjjek.
– Valami gond van? – Felemeltem a fejem és tekintetem a kóláról arra a kedvesen mosolygó arcra szegeztem. Bár még mindig nem tudtam megmondani, mennyiben végzi ez a lány a munkáját, amikor velem beszélget, és mennyiben keresi őszintén a társaságomat, csak azért, mert élvezi a beszélgetéseinket és őszintén érdeklődik a hogylétem iránt. De egyre inkább hajlottam az utóbbira.
– Nem – ráztam meg a fejem, majd tekintetem ismét visszatért a kólára. – Bocsi! Csak elbambultam.
– Nem akarsz beszélni róla? – Arcán még mindig ott ült a mosoly, hangja könnyedén, már-már vidáman csengett, de mégis kiéreztem belőle a tapintatos érdeklődést és az együttérzést. Mintha azt mondaná, „Ha valakivel meg akarod osztani a problémáidat, én itt vagyok, ha megbízol bennem.” De ezt persze már csak a munkájából fakadóan sem mondta, mondhatta ki. Túl tolakodó lett volna. Egy pultos feladata, még ha nincs is benne a munkaköri leírásában, hogy ha a vendégei bizalommal fordulnak hozzá, meghallgassa őket, beszélgessen velük. De az hogy nézne már ki, ha ő akarna diskurálni? Ha a vendég úgy óhajtja, ő meghallgatja. De ha nem bízik benne, hát ez van.
Hogy én bíztam-e benne? Nem tudom. Lehet. De nem ismertük még egymást annyira, nem voltunk olyan régóta barátok, már ha használhatom rá ennyire rövid ismeretség után ezt a szót, hogy fesztelenül elkezdjek vele beszélgetni bármiről, csak úgy direktbe. Inkább elfordítottam a fejem, és végighordoztam a tekintetem a szemem sarkából a helyiségen.
– Nem túl nagy a forgalom mostanában – jegyeztem meg.
– Jaja – nézett körbe Pultoska is. Bár önmagában az, hogy éppen most mi a helyzet, nem adhat reprezentatív képet, de mióta ide járok, mindig ugyanezt találtam. A kissé kopottas fotelokban és székekben csak elvétve ücsörgött egy-egy ember, néhol ketten-hárman. Nem mondhatni persze, hogy csak az agyukat elivó részegesek képviseltették magukat, bár azokból is volt pár. Az egyik sarokban most is ücsörgött három fiatal srác. És néha beugrottak egy-egy pohár sörre vagy egy kávéra kifejezetten jól szituált emberek is. De ahhoz képest, amennyien lehettek volna, ez édes kevés. – Pang az üzlet.
– Na ja – kortyoltam bele a kólámba. – Nemigen akad mostanság meló.
– Ühüm. De sajnos máshol se. Azért nem jönnek az emberek inni, mert nincs miből. Vagy nem arra költik.
Halkan morogva bólintottam.
– Ugyanezt látom a húgomon is – tértem rá arra a témára, ahova eredetileg is ki akartam lukadni. – Neki se nagyon megy a biznisz.
– Nem jönnek a megrendelések?
– Hát, nem túl sok – húztam el a számat. – De még ha csak annyi lenne a probléma…
A számhoz emeltem a poharam, és ahogy kortyoltam az üdítőt, szemeim előtt ismét lepergett a reggeli jelenet.
Nem tudom, hogy én alszom-e sokáig, vagy a húgom korán kelő típus, de általában amikor felkelek, őt már a konyhában találom, amint épp reggelizik, teát főz, vagy mással foglalja el magát. Most se volt ez másképp. Amikor még kissé kómásan beléptem, épp telefonált. Ritkán hallottam őt kiabálni, és talán még ritkábban káromkodni. Valahogy nem volt az a típus. Egyrészről mindig is egy kedves, mosolygós lány volt, aki mindenkivel jóban akart lenni, másrészt pedig volt egy olyan kisugárzása, hogy nem is igazán akarta senki felhúzni az agyát. Kicsit drámaira véve a figurát, túl jónak tartották őt ehhez. Most viszont szabályosan üvöltött a telefonba és úgy szitkozódott, mint egy kocsis. Bár nem ért meglepetésként. Nem ez volt az első eset a napokban.
– Buenos dias, senorita! – köszöntem neki, miután letette, és elindítottam a kávéfőzőt. – Megint egy kellemetlenkedő ügyfél?
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.21 pont (34 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 cscsu50 2015. 12. 10. csütörtök 22:04
kicsit több erotikát
#5 veteran 2015. 12. 3. csütörtök 13:18
Gyenge írás
#4 papi 2015. 12. 3. csütörtök 09:31
Nem rossz írás, csak nem idevaló.
#3 deajk2008 2015. 12. 3. csütörtök 09:24
nekem elment, de én is hiányolom a sok erotikát folytasd ...
#2 A57L 2015. 12. 3. csütörtök 05:29
Jó írás,de sajnos kevés erotikával.
#1 Törté-Net 2015. 12. 3. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?