A+ A-

A fizikatanár 1. rész

Sóvárgó tekintettel bámultam ki az ablakon, miközben a tanár úr egy bonyolult ábra segítségével szemléltette az erők fizikai összegzését. A legkevésbé sem érdekelt az óra, annál inkább a ragyogó napsütés, a zöldellő fák és a Duna kis szeglete, amelyre tökéletes rálátás nyílt a tetőtéri osztályteremből. A nyitott ablakokon édeskés virágillat és madárcsicsergés hangja szökött be. Néha felharsant egy-egy nevetés és hangfoszlány. Mennyivel gyorsabban menne az idő odakint! – sóhajtottam.
Az ábrándozásomból a padtársam, Judit zökkentett ki, amikor finoman bokán rúgott a pad alatt. Nézd meg, már megint nem tudott rendesen felöltözködni –suttogta alig hallhatóan a tanár felé fordulva, aki épp most sétált ki a tanári asztalon felhalmozott füzetek és paksaméták takarása mögül. Gyakran nevettünk a megjelenésén, ugyanis még a legnagyobb hőségben is vastag, sötét zakót viselt, megmagyarázhatatlan koszfoltok és cérnaszálak éktelenkedtek a ruháin, az ingujja is rendszerint krétafoltos volt, és kócos fürtjei szabálytalanul szanaszét álltak. Arcán mindig komor vagy mogorva arckifejezés ült, nagyon ritkán mosolygott, de az is inkább ijesztő volt, mint barátságos. Szinte soha senkivel nem volt kedves, mindenkit beszólásokkal bombázott, és ha felbosszantottuk, csapkodni és mennydörgés szerű hangon kiabálni kezdett.
Most azonban valami más fogta meg a tekintetemet a tanár úr megjelenésén, ami a padtársamat is annyira meglepte, hogy még egyet rúgott a lábamba. Nem volt felhúzva a slicce, és így elég szembetűnően kidomborodott az ágyéka. Ez hihetetlen. Nem értem, hogy lehet így bejönni órára. Máskor is ekkora szokott lenni vajon? Az nem létezik, hogy ezt eddig nem is vettem észre. Vagy csak ez a hirtelen jött jó idő bolondított így meg? Másrészt nem igaz, hogy nem fél, hogy nevetség tárgya lesz, akármekkora is ott az a domborulat...
Úristen! Hagyd már abba! – feddtem meg magamat gondolatban, amikor rájöttem, hogy már hosszú másodpercek óta megállás nélkül stírölöm az ágyékát. A tanárom volt. Nem szabad, hogy ilyen dolgok megforduljanak a fejemben. Egész eddig nem is volt gond ezzel, de most... Persze eddig is el kellett ismernem, hogy a férfi a maga módján egészen vonzó volt, de semmiképpen sem lehetett volna jóképűnek nevezni. Magas ember volt, széles vállakkal, hosszú lábakkal és kissé karakteres, markáns arcvonásokkal. Szemei tekintélyt parancsolóak, mozdulatai pedig határozottak voltak. Ha pedig nem arra összpontosítottam, hogy éppen milyen gonosz megjegyzésekkel szurkálódik, hangját is kellemesnek találtam. A fene egye meg! Már megint a csípőjét figyeltem, ahogy gyorsan visszasétált a tanári asztal mögé. Hirtelen kellemetlen érzés fogott el. Engem nézett. Kaján mosoly ült az arcán. Észrevette, hogy mit néztem. Basszus, basszus, basszus! Nem fogja szó nélkül hagyni. Ezt senkinek nem nézné el. Nem beszélve róla, hogy velem mindig különösen csipkelődő és ironikus volt, annak ellenére, hogy ötös voltam a tantárgyából. Amikor csak lehetősége volt, kihívott a táblához, keresztkérdésekkel bombázott és a feladathoz nem tartozó számításokat is megoldatott velem. Mostanában inkább már meg sem próbáltam elsüllyedni a padban, így is, úgy is valahogy mindig a porondon voltam. Biztos én is tehettem róla, hiszen egy jó ideje már meg sem próbáltam magam törni, hogy úgy viselkedjek, ahogy neki tetszik. Igazság szerint nem volt olyan, ami neki tetszik. Soha semmi nem volt jó; akárki, akárhogy, akármikor csinálta...
Pár perccel később próbáltam nem idegesnek tűnni, amikor a tanár úr következőnek kilépett a tanári asztal mögül immár felhúzott sliccel, majd egy pillanat erejéig ismét rám szegezte a tekintetét. Minden benne volt abban a pillantásban. Láttam, mit néztél, és ne hidd, hogy ennyiben hagyom a dolgot! Fogalmam sem volt igazából milyen valós hátrányaim származhatnának ebből a helyzetből, azon kívül, hogy a tanár még jobban megutál engem. Másoknak nemigen mondhatja el, különben a saját tekintélyét is aláásná, de ha el is mondja, akkor is valószínűleg névtelenül. Az meg már nem zavar. Mégis valamiért rossz érzésem volt a dologgal kapcsolatban. Ezért inkább az óra hátralevő részében meghúztam magam, és szorgalmasan jegyzeteltem, annak ellenére, hogy az egész csak ismétlés volt.
Csöngetéskor elsőként akartam kijutni a teremből, de szokásomhoz híven bénáztam egy sort: leejtettem a számológépemet és majdnem a padban hagytam a pulcsimat is. Így csak az utolsók között sikerült volna kimennem. Persze ha egyáltalán sikerült volna. Egy erős kéz határozott mozdulattal megfogta a vállamat, és a tulajdonosa így szólt:
- Magának még tart egy picit az óra!
Pár másodpercig álltam a tekintetét, majd lehajtott fejjel visszakullogtam a tanári asztalhoz. A többiek sajnálkozó pillantással mértek végig, és Judit is kérdőn hajolt be az ajtón, hogy hol maradtam le. Nem értette a szituációt.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.23 pont (64 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#9 Ulysses 2017. 04. 1. szombat 19:04
Tehetségről árulkodik ez az írás!
#8 RAVETRAIN 2015. 09. 17. csütörtök 22:14
Szép munka!
#7 Laura26 2015. 07. 24. péntek 16:31
Már a másik oldalon is olvastam smile remélem folytatod még smile
#6 sikamika 2015. 07. 5. vasárnap 14:26
nagyon jo.
#5 papi 2015. 07. 5. vasárnap 09:45
Tetszik
#4 Rinaldo 2015. 07. 3. péntek 07:00
Szuper.
#3 feherfabia 2015. 07. 3. péntek 06:25
Egész jó!
#2 A57L 2015. 07. 3. péntek 04:18
Egész jó.
#1 Törté-Net 2015. 07. 3. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?