A+ A-

Lépések - Első lépés

A történet leszbikus karaktereket ugyan tartalmaz, de jelen ebben a részben nincs 18+-os esemény, így aki valami ilyesmire számít, az kérem, ne olvassa tovább. Mindenki másnak jó szórakozást kívánok! Véleményeket, kritikákat szívesen fogadok. :)
2007 novembere
Tökéletes léptekkel, szinte már a levegőben lépkedve, szelték át a parkettet. Merev, tekintélyt kölcsönző tartásuk, minden jelenlévőt magával ragadott. Nem volt szempár, ami ne rájuk szegeződött volna. Alarick büszke és biztos léptekkel vezette Kristent, arcáról őszintének egyáltalán nem nevezhető mosoly sugárzott. A profizmus körüllengte párosukat. Tökéletesen tartották az ütemet. A hangfalakból felzengett Safura „Can i love forever” kezdetű sora, amivel egy ütemben megindultak, az eddig háttérbe szoruló párosok is. Gyönyörű látványt nyújtottak a parketten hibátlan összhangban lépkedő táncosok.
Tekintetemmel folyamatosan Kristent követtem, ahogy még sokan mások is. Hollófekete kontyba rendezett haja hibátlan kontrasztban párosult tört fehér ruhájával és hófehér bőrével. Mosolyogtam a gondolaton, hogy ez a gyönyörű lány könnyedén nevezhető a modernkori Hófehérkének is. De hát mégis mit várhat az ember profi versenytáncosoktól?! Maga volt a kecsesség és a nőiesség. Ott volt körülette az, a bizonyos érinthetetlenségi aura.
Közben a keringő a végéhez közeledett. Összeszorult a gyomrom. Eddig minden rendben ment, de most következik a meglepetés. Az utolsó pár taktus közeledtével fokozatosan csökkentetjük a világítás erősségét. A végére érve már csak az asztalokon és táncparkett szélén lévő mécseseknek kellene világítania, ezzel is kölcsönözve egy alaphangulatot. Remeget a kezem, már annyira ideges voltam. Több hetes kemény szervezői munkának köszönhetően tetszelgett a terem a mostani pompájában. Súlya volt minden pillanatnak. Azt mondják, nincs olyan, hogy tökéletes, mégis mindennek ezzel a nem létező fogalommal egyenértékűen kellett alakulnia. Elsős diákot még soha nem ért az a megtiszteltetés, hogy a szervező bizottság elnöke legyen. Valószínűleg én sem lettem volna, sőt magamtól nem is jelentkezem szervezői feladatokra, ha az édesanyám nem lenne dékán. Mondanom sem kell, a szervezésnél emiatt nem akadt ember, aki vitatkozni szeretett volna velem, nem mintha ezt, a felém irányuló tisztelet eredményezte volna. Mindenki szemében én voltam a dékán elkényeztetett lánya, akinek kilobbizták az elnöki posztot. Szerettem volna bizonyítani, de nem így. Gyűlöltem, hogy újra olyasmibe rángatott bele, ami magamtól eszembe se jutott volna.
Lassan elhalványult a fény, már csak a mécsesek világítottak. Pár ütem volt még hátra. Az emelés és a levezetés. A zene is folyamatosan csendesedett. Aztán pár másodperc után vége lett. A mécsesek is kialudtak, a zene is elhalkult. Néhány pillanatnyi tökéletes sötétség és csend után, hangos tapsorkán törte meg a pillanatot, a világítás visszatértének kíséretében. A parketten együtt meghajoltak a táncosok, bár a taps inkább Rick és Kristen párosát illette.
A kar dékánja szinte sírt örömében, amikor anno megtudta, hogy két profi versenytáncost tudhat a diákjai között. Az nem volt kérdés, hogy kettejüknek táncolni kell a szokásos gólyabáli keringőn, még ha nem is egymás párjai a sztenderdtáncos versenyeken. Kiváló lehetőségnek ígérkezett, mivel új bemutató filmet forgatnak a karról és az ebben esedékes részt, hogyan máshogy tehetnék ellenállhatatlanná, ha nem két profi táncossal.
Eddig az asztalok körül helyet foglaló tömeg fokozatosan álló tömörüléssé változott, ezzel elindítva az ilyenkor esedékes bájcsevegést. Olyan lelkesedéssel és elismeréssel gratuláltak egymásnak a különböző karok dékánjai, mintha valamelyikük tánccal vagy szervezéssel töltött volna akár egy percet is. Átpasszírozva magam az egymás érdemit taglaló tömegen, a terem sarkában lévő asztaltársaság felé vettem az irányt. Az elmúlt percek izgalmait hogyan máshogy tudtam volna elfelejteni, ha nem a barátaim körében. Mosolyogva intettem feléjük, amire ők is nevetve reagáltak. Már csak pár lépésnyire voltam az asztaluktól, amikor Suse rosszallóan a hátam mögé intett. Reakcióját követve megfordultam, sejtve, hogy valószínűleg édesanyám közeledtére szeretné felhívni a figyelmem.
- Sabine, már percek óta kereslek. Sebastian szeretne pár szót váltani veled – mondta a szokásos fontoskodó hangnemében.
- Anya, mégis miért kellene nekem a közgáz dékánnal beszélni, tudod jól, hogy közöm sincs az egész karhoz – válaszoltam megrovóan. Utálom, hogy megpróbál „beszervezni” abba a bizonyos belső körbe. Két hónapja indult el a félév és már is bántam, hogy nem az ország legtávolabbi egyetemére jelentkeztem.
- Drágám, ezt majd máskor megvitatjuk. Kötelességeid vannak velem szemben is – persze megint nem vett tudomást arról, amit mondtam.
Megkarolt és finoman magával vont, a tőlünk pár lépésnyire beszélgető társaság felé. Szinte sütött róluk, hogy ők az a bizonyos elit dékáni kör. Ennyi álszent vigyort nem sűrűn látni.
- Itt van a mi kis szervező csillagunk! Hadd gratuláljak! Hibátlan munka volt. – kezdte Müller dékán, mikor a társaságukhoz léptünk.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.96 pont (26 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 listike 2015. 03. 23. hétfő 09:09
Kezdetnek nagyon jó. Várom a folytatást.10pont.
#6 tomi19 2015. 03. 20. péntek 17:38
Kíváncsi vagyok a folytatására smile
#5 papi 2015. 03. 19. csütörtök 20:35
Nem olyan nagyon rossz.
#4 veteran 2015. 03. 19. csütörtök 10:35
Nem tetszett.
#3 deajk2008 2015. 03. 19. csütörtök 07:18
nekem mindig tetszenek a homo történetek (a leszbi történetek is homo történetek), imádom őket, jó lett 9p, folytasd...
#2 A57L 2015. 03. 19. csütörtök 05:31
Nem tetszett.
#1 Törté-Net 2015. 03. 19. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?