Szűzanyám!

13 éves voltam, sportos testű egyetemista és egy igazi férfi. Gyakran megfordultak utánam az utcán a lányok, fiúk, , macskák, madarak. Jól eső érzéssel töltött el, hogy ennyire vonzónak találnak az emberek (és az állatok is). Nem is sejtettem, hogy ez nem csak áldás, de átok is lehet...
A kosárlabda, hittan és szódabikarbóna szakkörről igyekeztem hazafelé. Megálltam egy zebrán, amikor egy idős néni (talán 32 éves lehetett) megszólított. Nem is szó volt az, hanem egy sóhaj, egy vágyakozással, őszinte epekedéssel átitatott suttogás. Megértettem őt, hisz tudtam mit lát, mikor rám nézett; pont szemben volt egy méretes kirakatüveg: egy csodálatos szolárium barnított, 191 magas, körszakállas, borotvált testű, intelligens kamaszférfi. Hmm... jó volt magamra nézni, a látványomtól még az én térdeim is meggyengültek... Mielőtt bármit is szóltam volna ő eldobta a járókeretét, négykézlábra avászkodott s minden női tartását sutba dobva a nyílt zebrán hozzádörgölte szeméremtestét a sportos vádlimhoz. Zavarba jöttem. Kipirult az arcom és tanácstalanul fejbe rúgtam.
– Kérem ne! A jóisten szerelmére, ne! – mondtam neki ezután, figyelmesen. Megértette. Tovább indultam.
Még az utcánk elején jártam, de már hallottam a különös hangokat, amik egyértelműen a házunkból jöttek. Meggyorsítottam a lépteimet, sőt futásnak eredtem. Az idős néni szeméremtestének szagát viselő sportos vádlim csak úgy zakatolt a cél felé.
– Vajon, mi lehet ez a hang? – kérdeztem önmagamtól.
Berontottam a házunkban, ahol már az elviselhetetlenül hangos, kéjes nyögésektől reszkettek a falak. A forrás a mosókonyha volt. Benyitottam. A látványtól megdöbbentem. Két szemem volt (ó, de még milyen szépek! ), de egyiknek sem tudtam hinni. A saját, sportos testű és szintén egyetemista, 24 éves, feszes mellű édesanyám volt az erotikus hangok produkálója! A tárcsás, Hajdu mosógép tetején ült, melynek a vízleeresztő csövével maszturbált, miközben a fejére rá volt húzva az én egyik szennyes alsógatyám.
Majd szétrobbantam a látványtól.
– Anya, anya! – kiáltottam zavaromban és dühömben. – Hogy tehetted ezt?
Lekapta a fejéről az alsóneműm és leugrott a mosógépről.
– Kisfiam, kisfiam! Ó, hát te nem vagy a szódabikarbóna szakkörön?
– Nem, anyám! Ó, nem!
Mérgemben lekevertem neki egy nagy pofont. Megtántorodott. Talán ki is józanodott erkölcstelenségéből.
– Sajnálom, sajnálom. – szipogta megbántottan.
Elfordítottam a fejem, rá sem bírtam nézni ezek után.