A+ A-

Kalandom a tenisz klubban

Őszintén szólva Gerald jó elnöke a tenisz klubnak. Sokat áldoz rá a szabadidejéből is... valószínűleg azért, mert senki sem hívja játszani. Hacsak nem hiányzik éppen valaki a csapatból... de ilyenkor inkább lemondják a meccset.
Ami azt illeti, a teniszjáték tekintetében Gerald már enyhén szólva is túlhaladta a korát.
A wimbledoni bajnokság két hete alatt odaragadok a székemre, a tenyerem izzad, testem megfeszül és szinte a nyálam csorog az életerős, villámgyors macho külsejű pasik láttán. Ahogy ezek energiától duzzadóan és elszántan száguldoznak a pályán, az számomra kész gyönyörűség, és ezt csak Gerald időnkénti horkolása zavarja meg, ahogy ott ül karosszékében a sarokban.
Pedig Gerald tényleg jó volt... vagy legalábbis figyelemre méltó (nem kívánt törlendő).
Pár évvel ezelőtt második helyezést ért el a területi bajnokságon, a Budleigh Salterton elleni döntőben.
Sajnos nem volt elég pénz ahhoz, hogy a második helyezett is kapjon egy trófeát, ezért az ő helyezése feledésbe merült.
Pedig senki sem vádolhat azzal, hogy nem állok mellette. Még a tagfelvételi titkár szerepét is elvállaltam...
Méghozzá főállásban, mert egész embert kíván a leendő klubtagok útjának egyengetése.
Nem mintha jobb játékosnak tartanám magam, ha értik, mire gondolok... sőt, épp ellenkezőleg. Én semmit sem tudok felmutatni. A Budleigh Salterton elleni döntőben nyert díjam eltűnt. Gerald azt állítja, tolvajok vitték el, miután betörtek a klubházba. Kissé különös, mert semmi mást nem loptak el.
Az újonnan belépő klubtagok általában házaspárok, akik a faluban telepednek le. Aztán előfordul néha, mikor egyedülálló férfiak érdeklődnek a tagfelvétel iránt.
Ilyenkor nekem kell velük próbameccset játszanom. És, hogy is mondjam... egynémely élénkebb újonnan érkező esetében hosszabb ideig tart a formába lendítés. Ilyenkor a próbajátékok szinte végtelenségig tartanak...
Mentségemre legyen mondva, hogy mindez bizonyára a manapság tapasztalható hosszabb teleknek köszönhető.
Nem vagyok meggyőződve arról, hogy Gerald teljes mértékben megbízik bennem. Ez még azokból az időkből adódik, mikor Lorenzo a klub tagja volt. Márpedig a mi falunkban nem sok Lorenzo lakik.
Igazi dél-amerikai fickó volt... jóképű, kreol bőrű, sármos, parázsló barna szemekkel. Gerald első pillanattól kezdve utálta. Ez jócskán azidőtájt történt, mikor Gerald még aktívan játszott.
Hitvesem esküdözött, hogy nem azért utálja Lorenzót, mert az mindig tönkreveri őt, ha vele játszik.
Lorenzo és én mindig együtt játszottunk vegyes párosban. Aztán mindketten tönkrevertük Geraldot a klub házi meccsein. Szegény férjem nem volt ellenfél Lorenzo számára.
És ez a teniszpályán kívül is érvényes volt. Női szemszögből a Lorenzóhoz hasonló hapsik csak nagyon ritkán jönnek egy lány életében. Így aztán, ha egy ilyet elszalaszt a nő, azt egész életében bánni fogja.
Ha tehát egy Lorenzóhoz hasonló alkalom kapcsán tett drasztikus lépést szükségszerűnek tekintünk, annak semmi köze az akaraterőhöz. Egy lány egyszerűen csak azt teszi, amit ilyenkor tennie kell.
Ily módon érthető, hogy mikor Lorenzo és jómagam elmentünk egy próbameccset játszani, Gerald nem volt elragadtatva. Még kevésbé örült, mikor éjféltájt érkeztünk haza.
Ugyan elmagyaráztam neki, hogy Lorenzo kocsija útközben lerobbant, ám ez jottányit sem enyhített Gerald haragján. Ebben közrejátszhatott az is, hogy később egy olajos kéz nyomát fedezte fel a melltartómon. Napokig nem szólt hozzám. Ám mindez már a múlté és Lorenzo...
Az a szenvedélyes csődör... már csak egy kellemes emlék számomra.
Az új szezon elején egy Paula Spence nevű hölgy jelentkezett a klubba. Gerald szerint fertelmes volt a kézírása, úgyhogy csak a formanyomtatványt küldte el válaszul. A próbajáték időpontjaként a következő szombatot jelölte ki időjárástól függetlenül, amiben
nagymértékben közrejátszott az a tény, hogy aznapra senki sem foglalta le a pályát.
A klub gyalog sincs messze, így tíz perc múltán már a teniszpályákhoz vezető úthoz értem, mikor lábam a földbe gyökerezett.
Mint a nagy filmekben, mikor a főhősnek későn esik le a tantusz, nekem is úgy maradt tátva a szám a csillogó Jaguár láttán, mely ott parkolt a klub főépülete előtt. És aki ott állt a kocsi mellett, az teljes egészében lekötötte a figyelmemet.
Lábaim megremegtek, mikor az a férfi rám mosolygott. Tán maga Roger Federer tévedt el, útban Queens felé?
A számat is nehezen tudtam szóra nyitni.
- Jó napot... - gurguláztam alig artikulálva.
A férfi újfent elmosolyodott. - Remélem, jó helyen járok, egy próbameccsre jöttem.
- Hát persze... csak azt hittem, hogy ön nő! Merthogy a jelentkezési lapon az áll, hogy Paula.
Ostoba megjegyzés volt. Hisz ez a fickó még egy vak számára sem tűnt volna nőnek.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.36 pont (28 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 A57L 2013. 09. 6. péntek 04:00
Elmegy.
#3 papi 2013. 07. 13. szombat 17:31
Nem rossz
#2 joozsi 2011. 12. 3. szombat 05:23
Ezt is jó lenne folytatni!
#1 Törté-Net 2011. 12. 2. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?