A+ A-

A titkos imádó

Ma is, mint az elmúlt napokban mindig, alig vártam, hogy hazaérjek, s végre kinyithassam a postaládát. Szinte megszállott lettem. Győzködtem magam, hogy csak a kíváncsiság hajt, de tudtam, éreztem, hogy ma is ott kell lennie a sima fehér borítéknak a kis levélkével, benne egy idézet és semmi más. Ráadásul számítógéppel írva. Se címzés, se utalás, semmi... Reszkető kezekkel nyitottam a postaládát... s ott volt a következő levél, benne az idézet: "Két szememnek barna kárpitjára akarom vagy se, ülve, állva, fekve csak téged fest látások ecsetje".
- Vajon ki lehet a "titkos imádó"? Izgatott várakozással találgattam, néztem a körülöttem élő férfi arcokat, vajon ki lehet? De hiszen neked férjed van! - szólt a lelkiismeretem. - De hát álmodozni csak lehet! - beszéltem neki vissza. A lakásba lépve a levelet a könyvespolcra raktam, a többi közé. Ádám úgysem ér rá azt nézegetni, hiszen mindig dolgozik. Nem ér rá olvasni. Nyílik az ajtó:
- Szia édes! Megjöttem! Főzöl valami finomat! Farkaséhes vagyok - csókol bele a nyakamba Ádám. Mozdulatlanul hagyom, hogy lélegzetvételnyi szünet után továbbmenjen a háló felé. Miközben öltönyétől, s nyakkendőjétől szabadul, egy pillanatra elfog a bűntudat, s megszólal egy hang "Ez az ember szeret téged, te meg egy arctalan idézetíróról fantáziálsz". De nem hagy nyugodni a kisördög, ki küldheti őket? Nem - rázom meg a fejem - felejtsd el, s visszakérdezek.
- Persze, mit szeretnél enni? És milyen volt a repülőút?
- Elviselhető és unalmas. Mindegy, csak ne főzelék legyen! Valami húsra vágyom! Persze ha van kedved főzőcskézni. Ha nincs, elmehetünk valahová vacsorázni!
- Nem, inkább főzök valamit! - mondom, s közben arra gondolok, hogy most nem tudnék beszélgetni, s ha hallgatnék - ami abszolút nem jellemző rám - azonnal észrevenné, hogy valami nem stimmel.
- Nem történt semmi, míg távol voltam? - kérdezi.
- Nem - válaszolom.
- Akkor én lezuhanyozom!
- Persze, majd szólok ha kész a vacsora.
És mi lenne, ha megkérdezném tőle. Lehet, hogy ő küldte? De hát itthon sem volt. Áh, nem hiszem. Bár régebben, még szerelmünk kezdetén, mikor vidéken dolgozott sok levelet írt nekem. Volt, hogy két hétig sem jöhetett haza, így leveleztünk. Minden nap írtam neki, s ő is nekem. Én 18 voltam, ő 24. Ábrándos szép napok, s azok az éjszakák, mikor végre hazajött! Persze erre most sem panaszkodhatok. Akkor is, most is tapasztalt, önzetlen szerető, csodás önuralommal. Hol gyengéd, hol szenvedélyes, mintha a gondolataimban olvasna. Nagyon szerettem, most is szeretem. Hányszor megírta, elmondta, hogy mennyire szeret! S azok a pajzán levelek, még most is kipirul az arcom, s bizsergek, ha újra olvasom. Még jó, hogy 94-ben már nem volt cenzúra, mert kb. az maradt volna a levélből a kihúzás után, hogy: Kedves Kyra! ................. Szeretlek, millió csók: Ádám! Viszont lett volna egy jó napja a cenzúrázó-biztosnak, vagy hogy hívták. Ma már nem mondja, hogy szeret, meg imád. Tudom, tudom, biztos szeret még, de ... szívesen hallanám. Áh! Hülyeség! Nem érdekelnek azok a hülye idézetek. Holnap fogom, és kidobom az egészet a kukába!
Közben serényen jár a kezem. A felcsíkozott pulykamellet az olívaolajba borítom, befűszerezem, s felteszem a rizibizit, amit annyira imád. Közben kiolvasztom a párolni való zöldségeket. A húsra kis fehérbor, fedő, had puhuljon.
- Fürdesz még? - kiáltom a fürdő felé. - Ha végeztél, lezuhanyozom én is, jó?
- Persze, persze menj csak. Majd én vigyázok a kajára. Meg is terítek jó? - jön a dolgozószobából a hang.
- Ok.
A fürdőben óriási gőzfelhő fogad. És természetesen minden csupa víz. Megengedem a vizet, levetkőzöm, mert a ruhám pillanatok alatt átjárja a gőz, s teljesen rámtapad. Vajon, miért nem képes egy férfi felmosni maga után a fürdőben? Az emberiség nagy kérdése. Azonmód meztelenül fogom a vödröd, a felmosót, s feltörlöm a rengeteg kifojt vizet. A sarokban, a központi fűtés tartája alatt felfedezem a minap elgurult szappant. Négykézlábra ereszkedem, hogy kihalásszam.
- Lezártam, azt hiszem ké.....szen van. - Segítsek? - hallom hátam mögül férjem meglepett hangját. Hallom puha lépteit a hátam mögött. Felemelkednék, de ... már mögöttem térdel ő is. Vállam felett nyúl el, ágyéka fenekemhez préselődik... - Azt hiszem drágám, ha beljebb nyúlnál, elérnéd. Nézd csak, ott, a sarokban! - mondja rekedtre váló hangon.
- De nem érem el. Lejjebb kéne ereszkednem, de akkor ... nem tudok ... mert, mert nem férek el tőled. Menj egy kicsit távolabb, mindjárt elérem.
- Nem akarok.
- Tessék?
- Egyáltalán nem akarok egy milliméterrel sem hátrébb húzódni - mondja, miközben kezével simítja meztelen hátamat, ágyéka fenekem halmainak feszül. Önkéntelen homorítom, s domborítom a hátam, mint az elégedett macskák.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.91 pont (23 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 zsuzsika 2014. 11. 6. csütörtök 11:14
Közepes.
#3 papi 2014. 01. 3. péntek 08:53
Nem rossz
#2 v-ir-a 2011. 11. 11. péntek 23:45
nekem tetszett
#1 Törté-Net 2011. 11. 10. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?