Gúzsba kötve

Hamarabb érkeztem, mint megbeszéltük, de már nem tudtam tovább várni. Te az íróasztalodnál ülsz és dolgozol, megparancsolod nekem, hogy vetkozzem le, és készítsem elo magam, addig befejezed a munkát. Beszaladok a fürdoszobába, lezuhanyozom. Nagyon sietek, de ügyelek arra, hogy a sminkem a leheto legjobb legyen. Szemem halványan beárnyékolom, ajkaimra vérvörös rúzst kenek. Hajam lófarokba fogom a fejem tetején és befonom. Fekete combfix harisnyát öltök és felveszem vörös tusarkú cipomet. Felcsatolom a nyakörvem, azt amivel a rabnoddé fogadtál, és már kész is vagyok. Bemegyek a dolgozószobádba letérdelek és földig hajolok elotted. Hiába siettem, még mindig dolgozol. Nem szólsz hozzám, én pedig várok. A fejem csak néhány centire van a padlótól, kezeim a hátam mögött kinyújtva és felemelve. Még mindig nem szólsz hozzám. Eltelik egy perc, ketto, tíz, és még mindig csend. Karom remegni kezd a fáradtságtól, amikor magadhoz parancsolsz, megengeded, hogy a lábtartód legyek. Négykézláb bemászom az íróasztalod alá és lekuporodok. Lábaid kinyújtod és a hátamra helyezed. Ismét várok, de Te csak dolgozol, dolgozol.

Nem bírok magammal, felemelem a kezem és felderíto útra indítom a lábaid közé. Mérgesen rámmordulsz, amire ijedten visszakapom a kezem. Ismét várok, mint egy jó rabszolgano, ha az ura nem ér rá vele foglalkozni. Várakozás közben cipod sarka a hátamba mélyed, de mégsem ez fáj a legjobban, hanem az, hogy minden perc munka a kettonk idejét rabolja. úgy döntök lesz, ami lesz én még egy próbát teszek. De alig kezdem el simogatni a még piheno férfiasságod ismét rámparancsolsz: el a kezekkel! Nem engedelmeskedem a parancsodnak, bár tudom, az engedetlenség bun, és meg is fogsz büntetni érte.

Nem tévedtem. Kiparancsolsz az ágy alól, szemeimet bekötöd. Megparancsolod, hogy álljak fel, emeljem a kezeim a feje fölé, kinyújtva és tárjam szét az ujjaimat. Engedelmeskedem. Füldugót dugsz a fülembe, most már nem csak nem látok, hanem a hangokat sem érzékelem. Bal lábam felemeled és a talpam a jobb térdemhez illeszted. így kell állnom vezeklésül. Ismét telik az ido, de megfosztva a látásomtól és hallásomtól nem tudom megbecsülni az ido múlását. Az egyetlen dolog ami a percek múlását mutatja az egyre fáradó kezem és combom.