A+ A-

Ha van miért kitartani...

Ez a nap is csak olyan volt, mint a többi, ugyanúgy kezdődött, mint az a közel 200 nap, amit kedvesem nélkül töltöttem el. Régen végeszakadt már a kapcsolatunknak, elmúlott a "varázs".
Fölébredtem és ugyanazt találtam mit eddig, üres ágyat, és derűsnek nem igazán mondható reggelt.
Gondoltam hódolok kedvenc időtöltésének, túrázok egy nagyot. Összeszedtem cuccaim, buszra szálltam és irány a kitűzött csúcs!
De amilyen peches vagyok, félúton Bánkút felé szakadni kezdett az eső. Várható volt, minden összeszövetkezett ellenem.
Rövid 2 órás stop után visszajutottam a városba. Természetesen bőrig elázva. Jól megbámultak mindenfelé, de ennek ellenére betértem kedvenc cukrászdámba egy jó forró kávét meginni...
És ott volt Ő! Sarkon is fordultam, míg észre nem vesz, de elkéstem már az első pillanatban... Elég föltűnő voltam a megszokott piros túracuccomban...
Odajött és megkérdezte, van e kedvem csatlakozni hozzá és a barátnőjéhez. Mentegetőztem egy darabig, hogy vizes vagyok, nem akarok zavarni, de unszolására maradtam.
Beszélgettünk egy röpke órát, majd lassan elindultunk a belváros felé. A kedves barátnő hamar elhagyott minket, nem messze lakott a cukrászdától, így ketten maradtunk. Gondolom mindenkinek ismerős a pillanat... sem egy mondat, sem egy szó.. ami elhagyta volna a számat. Hamarosan ex kedvesem utcájához ért a villamos, és eljött a búcsú pillanata...
De ekkor olyat tett, amire soha nem számítottam volna, megkérdezte nincs e kedvem hazamenni vele, kicsit megszárítani magam és beszélgetni egy kicsit. Persze belementem.
A kezdeti szótlanság után egész délután beszélgettünk...
Észbe sem kaptam, hogy közben szép lassan haza kellett volna indulnom, rádöbbenve, hogy 15 percem van az utolsó buszomig, összekaptam magam és megköszönve a beszélgetést a kapu felé vettem az irányt. Mint az már "megszokott" volt a búcsú a kapuban történt...
Ám ekkor arra kért maradjak, maradjak vele... beszélgessünk még.
Furcsa érzés futott át agyamon, 2 év emléke, 200 nap hiánya volt az. Maradtam.
Nedves Cuccaim helyett, amiben egész nap üldögéltem (fel nem tűnt) kaptam egy nagy pólót, ami még együtt töltött napjainkból maradt nála.
Beszélgetni kezdtünk, majd fél 2 körül lefeküdtünk aludni, ő az ágyán, én az ágy mellett a földön. 10 perc szótlanság után a sötétből egy pici kéz nyúlt az arcom felé... végigsimogatva arcomat. Ugyanaz az érzés fogott el, mint a kapuban. Fölültem, és egy mécsest gyújtottam... az ágyvégében voltak ugyanott, mint ha csak tegnap hagytam volna ott őket, pedig jó néhány hónapja volt az már. A pislákoló fényben feltűnt arca, mosolya és az a pillantás, amire már régóta várok!
Kérte hogy feküdjek mellé, és csukjam be szemeimet. A derekamra ült, csak a lágy bőrét és a teste melegét éreztem... nem volt semmi, és nem volt senki, csak Ő és Én!
Elsuhant arcom előtt egy selymes ruhadarab, majd engem is felültetve lekerült rólam is a póló. Átöleltem, és csak szorítottam, mint ahogyan ő is szorított engem.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 4.06 pont (16 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 vakon53 2016. 03. 19. szombat 17:00
Nemrossz.
#2 listike 2014. 03. 8. szombat 16:50
Jó volt.
#1 Törté-Net 2010. 09. 8. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?