A+ A-

Hétköznapi amazon

Móninak hívták, 29 éves, 160 cm magas, hosszú fekete hajú lány volt. Az Interneten, egy chat-szobában találkoztunk. Először csak semleges témákról beszélgettünk, ahogy mindenki más is: merre laksz, mivel foglalkozol? Másnap is ott volt, és harmadnap már direkt azért léptem be, hogy rákeressek. Naponta beszéltünk, része lett az életemnek. Képet és telefonszámot cseréltünk.
Pár hét múlva, amikor már jól egymásra hangolódtunk, mellékesen megemlítette, hogy találkozhatnánk, ha nem bánom, de van valami, amit el kéne mondania. Bíztattam, mondja bátran.
- Kicsit S/M vagyok... - írta.
- Ez Nálad mit jelent? - kérdeztem. Tényleg kíváncsi lettem.
- Szeretek küzdeni - közölte. Csodálkoztam kicsit, mert a képein egy teljesen átlagos, hosszú hajú lányt láttam. Igaz, sportosabb kiállása volt, mint a többieknek, és a szemében is volt valami érdekes és vonzó, de most tényleg meglepett.
- Hogyan? Igaziból? - kérdeztem.
- Aha, hogy legyőzzelek - felelte. - Ez csak komolyan izgalmas...
Később már nem említette a témát újra. Aztán le kellett utaznom éppen abba a városba ahol lakott. Megbeszéltük a találkozót munka utánra egy presszóba. Egyszerű kis beszélgetésre gondoltam, minden további nélkül. Bár a leveleinkből elég jól kiismertük egymást, de a személyes találkozás mégiscsak más...
Fél öt volt, amikor a cukrászdába érkeztem. Negyed órával korábban érkeztem, és úgy ültem le, hogy szemmel tarthassam a bejáratot. Aztán elmúlt a megbeszélt idő, de senki hasonló nem lépett be az ajtón. Kicsit letört lettem, hogy megint lyukra futottam, amikor a legtávolabbi félhomályos sarokból felállt Ő, és odajött hozzám.
- Szia - mondta. - Onnan figyeltelek kicsit, nem baj?
- Mikor jöttél be? Észre sem vettelek! - mondtam.
- Még előtted - mosolygott, és leült mellém.
Kicsit vontatottan indult a társalgás, mind a ketten zavarban voltunk. Később, amikor már felszabadultabban beszélgettünk, megkérdezte, hogy hazaviszem-e. Természetesen igent mondtam.
Ahogy a kocsi felé mentünk, belém karolt. Éreztem a testét a vékony ruhán keresztül, ahogy hozzám simult. Pár perc alatt a házhoz értünk, ahol minden ablak sötét volt.
- Nincsenek itthon? - kérdeztem.
- Egyedül élek. - mondta. - Csak a neten írtam, hogy van két gyerekem, mert a komolytalanokat ki akartam szűrni. - mindezt pajkos mosollyal mondta. - Bejössz?
- Ha szabad... - mosolyogtam én is.
Bekísértem, néztem, ahogy ajtót nyit, és felkapcsolja a villanyt. Átlagos, kényelmes ház volt, minden túlzás nélkül.
- Hol a birkózószőnyeg? - kérdeztem, visszautalva a hetekkel korábbi beszélgetésre.
Felkapta a fejét, hosszan és furcsán nézett rám. Megijedtem, hogy valami óriási hibát követtem el. Aztán végigmért, alaposan, tetőtől talpig.
- Máris harcolni akarsz? - kérdezte.
- Persze, hogy nem, nem akarlak lerohanni - próbáltam menteni a menthetőt.
- Nem baj, ha gondolod, ne húzzuk az időt. Több mered a lényegre - mosolyodott el végre. - Hoztál valami ruhát hozzá? - kérdezte.
-
Hülye kérdés volt, nem volt nálam semmi a kocsi kulcson kívül.
- Na jó, gatyában leszel - döntötte el, és ledobálta a ruháit.
Egy szál bugyiban állt előttem, én pedig a meglepetéstől szólni sem bírtam. Nagyon jó alakja volt: kicsi, kemény, hegyes mellek, vékony fiús csípő, hosszú, elegáns, hosszú combok. Látta rajtam, mennyire meg vagyok lepődve, és hogy teljesen leblokkoltam, és felnevetett.
- Na, készülődj már neki - mondta. - Segítsek?
Én is levetkőztem, csak az alsónadrág maradt rajtam. Kicsit tartottam ettől a pillanattól. Én teljesen átlagos pasas vagyok, és itt állok szemtől-szemben egy helyes, kedves lánnyal, egy szál gatyában, egy fényesen kivilágított szobában. Hülye egy helyzet...
- Gyere már - mondta, és a kezemnél fogva húzott a hálószoba felé.
A háló sokkal nagyobb volt, mint gondoltam. Hatalmas, tágas szoba, nagy franciaágy a fal mellett.
- Ott hátul van az aréna - mosolygott. - Ha akarod, kipróbálhatjuk...
Egy másik helyiségbe vezetett, ami az ágy mellől nyílt. Ilyet még nem láttam! Normális méretű, de ablaktalan szoba, amit elöntött a mennyezetre szerelt neoncsövek hideg fehér fénye. Valaha gardróbnak épülhetett. A padlón szabályos, zöld birkózó szőnyeg, amit utoljára az iskolában láttam. A falak mellett szintén.
- Egy barátom csinálta, klassz, mi? - kérdezte. - Kipróbáljuk?
- Persze - nyögtem ki. A szám teljesen kiszáradt az izgalomtól.
Felálltunk egymással szemben. Hagytam, hadd kezdeményezzen, nem tudtam, mire gondol valójában, igazi harcra vagy csak játékra.
Hirtelen hozzám lépett, a nyakamba kapaszkodott. Én is a nyakához nyúltam, amikor szabályosan felugrott rám, a derekamra fonta a lábát, és lerántott a földre. Térdre estem, éreztem a combjainak szorítását a derekamon. Meglepően erős volt, alig kaptam levegőt. Próbáltam benyúlni a derekam és a combja közé, hogy lefejtsem magamról.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.14 pont (22 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 Andreas6 2018. 01. 14. vasárnap 07:51
Ez a stílus tőlem távol áll, de az írás tetszett.
#4 vakon53 2016. 03. 20. vasárnap 10:54
Jó, Jó, Jó!
#3 listike 2014. 06. 20. péntek 11:23
Jó történet.
#2 A57L 2014. 03. 23. vasárnap 11:23
Nem rossz írás.
#1 Törté-Net 2010. 07. 30. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?