A+ A-

Ismertem egy lányt

Klárinak.
Kicsi volt, éppen csak vállamig ért, pedig én se vagyok egy kosaras termet. Teste formás, keble telt. Sohase hordott melltartót, így még ruhán keresztül is mindig örömet szerzett hullámzó mellei látványa. Vállig érő haja és szeme fekete, bőre viszont szinte teljesen fehér volt. Szemöldöke nem volt túl vastag, de orrnyergénél a szálak szanaszét álltak. Orra egyenes volt és nagyobb, mint amit arca mérete indokolt volna, ettől egy kicsit olyan hatást keltetett, mintha mindig szimatolna. Ha ugratni akartam, akkor kopónak szólítottam. Ilyenekkel azonban nem lehetett megbántani, - akkor persze nem is mondtam volna, - szinte teljesen hiányzott belőle a hiúság. Mondhatnánk erre, hogy könnyű neki, hiszen igen vonzó volt, de tapasztalatom szerint a csinos nők a leghiúbbak. Ő úgy viszonyult a saját testi megjelenéséhez, hogy ez van, akinek nem tetszik, keressen magának másikat. Öltözködésére viszont nagyon adott, mindig nagy odafigyeléssel vásárolta ruhaneműit. De valahogy ezt se hiú módon csinálta, ízléses holmikban érezte jól magát.
Fizikailag nem volt valami erős, hamar kifulladt egy kis megerőltetéstől. Próbáltam valami sportra rábeszélni, de nevetve elutasított, akkor még nem tudtam miért.
Elementáris bujaság sugárzott belőle, amitől a férfiak rajzottak körülötte. Ennek ellenére nem volt könnyen megkapható, csak a kevés kitüntetett részesült kegyeiben. Ha viszont valakit kiválasztott, akkor teljes odaadással vetette bele magát a kapcsolatba és sokáig kitartott az illető mellett még akkor is, ha már régen kiderült, hogy nem méltó hozzá.
Habzsolta az életet, de nem a rossz értelemben: nem ivott, nem drogozott.
A legkülönbözőbb művészetekhez vonzódott. Rendszeresen járt színházba, kiállításokra és koncertekre, sokat olvasott. De nem csak passzív befogadó volt, nagy lelkesedéssel zongorázott és festegetet is. Laikus volt - valójában angolt és németet tanított egy nyelviskolában -, de szerintem volt tehetsége az alkotáshoz is. Különösen a képei tetszettek. Első pillantásra realistának tűntek, de mindig volt bennük valami nem élethű, valami nem fényképszerű, amitől a képek életre keltek.
Szeretett világot látni. Európát már bejárta, csak Albániában és Finnországban nem volt még. Nagy álma a távol kelet volt: Kína és Japán.
Imádott enni - aki nem ismerte, mindig meglepődött, hogy milyen mennyiséget magába képes tömni ez a csöppnyi teremtés. Teljes átéléssel tudott aludni, szinte képtelenség volt felébreszteni.
És persze a szex. Olyan szenvedéllyel adta át magát az örömöknek, hogy az ember már féltette, hogy valami baja lesz. Mindene - talán még a fülcimpája is - élvezett. Hihetetlen élmény volt őt kielégíteni.
Megállás nélkül, elképesztő intenzitással élte az életét, mindig száz százalékon pörgött.
Azon az estén valami afrikai dobzenekar koncertjén voltunk. Igazi kuriózumnak számított, nagy nehézségek árán sikerült csak jegyet szereznünk az előadásra. Én magamban egy kicsit fanyalogtam. Bár a ritmusok a zenében nekem is nagyon fontosak, de valahogy már a rövidebb dobszólók se jönnek be igazán. Próbáltam jó képet vágni ahhoz, hogy most egész este csak dobokat fogok hallgatni. Párperc alatt a rabjukká váltam, döbbenten hallgattam őket. Fogalmam se volt addig arról, hogy kizárólag ütős hangszerek érzelmeket és érzéseket válthatnak ki a hallgatóságból, akárcsak az "igazi" hangszerek.
Hazafelé Klári hosszan magyarázta, hogy mit is hallottunk, mitől volt ez olyan csodálatos. Nem volt tudálékos, egyszerűen csak segíteni akart nekem, hogy megértsem. Velem ellentétben neki volt némi zenei képzettsége, zenei általános- és középiskolába járt.
Nem igazán érdekelt a mondókája. Egyrészt nem értettem az általa használt kifejezések egy részét, másrészt én a művészetekről ebben a formában nem nagyon tudok és szeretek beszélgetni. Nem érdekelnek a technikai részletek. Egyetlen dolog számít. Ha hat rám, akkor jó, ha nem akkor nem jó. Szerintem csak arról érdemes beszélgetni, hogy mit vált ki az emberből.
Ennek ellenére érdeklődve figyeltem Klárit. Nem azt, amit mondott, hanem ahogy mondta. Lelkesen magyarázott, szeme tűzben égett és minden bizonnyal "lelki füleivel" újra hallotta azt, amiről éppen beszélt. Imádtam. Szerettem volna magamhoz ölelni, össze-vissza csókolgatni. De ez most szentségtörés lett volna, komolyan bólogatva végig kellett hallgatni.
Hazaérve ettünk néhány falatot, majd letusoltunk. Én meg is borotválkoztam, mindig odafigyeltem az ilyen részletekre. Szokásunkhoz híven még letelepedtünk egy pohár könnyű borral a nappaliban. Klári most már elcsendesedett, alig váltottunk néhány szót. Szeme csillogott, vágy sugárzott belőle. Egymáshoz bújtunk. Meleg, bensőséges volt a hangulat.
Bevetette jelzései egyikét, "véletlenül" lecsúszott a válláról a fürdőköpeny, amit természetesen nem vett észre. Formás melle fedetlenül maradt. Nem tudom, miért tartotta ezeket a kis trükköket fontosnak, de mindig szerét ejtette, hogy valami "lényeges" kilátszódjon.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.89 pont (18 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 zsuzsika 2014. 12. 1. hétfő 07:09
Jó.
#3 papi 2013. 08. 13. kedd 05:18
Túl drámai, de jó.
#2 nobody 2009. 12. 14. hétfő 22:36
Mélyen emberi történet... :(
#1 Törté-Net 2009. 12. 14. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?