A+ A-

Út a pokolba 1. - Maria

Fordítás
A stoppos utazás ma már egyáltalán nincs divatban . Szinte senki sem próbálkozik vele, hiszen ki is kockáztatná még meg, hogy stopposokat vegyen fel. Túl sok tanulságos történet szól arról, mi is történhet ilyen esetben a gyanútlan autóssal. Vagy akár a gyanútlan stoppossal. Nekem sem volt fogalmam sem arról, milyen következményei lesznek, amikor elhatároztam, hogy Des Moines-ból stoppal jutok haza Kaliforniába.
35 éves voltam, és különböző építkezéseken dolgoztam Közép-Nyugaton. Az építési szezon a vége felé járt, abban az évszakban, amikor hamarosan leesik a hó, és az építkezések vagy befejeződnek, vagy szünetelnek jövő tavaszig, így aztán a hazatérésre készültem Kaliforniába. A kisteherautóm az utolsókat rúgta, szóval elhatároztam, hogy eladom, és másképp próbálok hazajutni. Az autóstop igazából csak egy hóbortos ötletként merült fel. A nyári melóimból el voltam látva pénzzel, úgyhogy ki tudtam volna fizetni úgy a buszt, a repülőjegyet, mint akármi mást.
Nem is igazán tudtam, mire is számítottam, amikor lecövekeltem a 80-as autópálya felhajtóján azon a késő szeptemberi napon. A 190 centimmel és a 90 kilómmal pont annak tűnhettem, aki vagyok: egy kétkezi munkás, aki tud magára vigyázni. Nem voltam benne biztos, hogy ez bizalmat gerjeszt-e majd a mellettem elhúzó autósokban, akik vagy észrevesznek, vagy nem. A legutolsó amire gondoltam, hogy egy Mercedes húzódik majd le miattam. És nem is egy "közönséges" Mercedes, hanem az általam ismert legújabb, tükörfényes modell, ami a tulajdonosának nyilván legalább százezer dollárba fájhatott. Odaléptem, kinyitottam az ajtót, és bedugtam a fejem.
- Merre mész? - kérdezte a nő a volánnál. Rövid, vállig érő fekete haj, aranybarna bőr, tökéletes test, legalábbis első látásra.
- Kaliforniába.
Felhúzta a szemöldökét és mosolygott:
- És azon belül? Tudod, az egy nagyobbacska állam?!
Felnevettem:
- Tényleg nagy. Modestoban lakom, de bárhol jó nekem azon a környéken.
- Ugorj be. Én Marin County-ba tartok. El tudlak vinni a 80-ason legalább Sacramento-ig. Úgy egyébként szólíts nyugodtan Marianak.
- Nick vagyok. És kösz a fuvart. Nem gondoltam volna, hogy bárki is fel fog venni.
- Szeretek veszélyesen élni - mondta egy olyan széles mosollyal, ami akár eszelős vigyornak is elmehetett volna. Talán jobban fel kellett volna figyelnem erre a momentumra.
Alaposabban megnézhettem magamnak, míg vezetett. A húszas évei vége felé járhatott, de talán már a harmincat is betöltötte. Hosszú, egyenes orr, telt, érzéki ajkak, sötét szemek - illettek a sötét hajához, ami inkább a feketéhez legközelebbi barna lehetett. A szemei és az arcberendezése angolszász és latino származásra utalt, de lehetett akár perzsa is, nem voltam benne biztos. A tökéletes test tekintetében viszont nem kellett felülbírálnom az első benyomásomat. Minden porcikája az eleganciát és a luxust sugározta, ahogy az autó is, amit vezetett... Fekete, elől mélyen dekoltált ruhát viselt, amelynek a szoknyarésze épp a térdéig takarta, és egy kissé felcsúszott, ahogy ült a kormánynál. Pont eleget mutatott ahhoz, hogy biztos lehessek benne, hogy a test, amit takar, legalább olyan szexis és vonzó, mint az arca. Féltem, hogy ez a körülmény kényelmetlenségeket okozhat a nadrágomban, ha ezt kell bámulnom Kaliforniáig.
- Nos, úgy tervezem, hogy három nap alatt tesszük meg az utat. Előbb megállunk Cheyenne-ben, aztán másnap Salt Lake City-ben alszunk. Mit gondolsz? - nőiesen mély, rekedtes, ellenállhatatlan hangja volt, mint Peggy Lee-nek, imádom. Teljesen fesztelenül viselkedett, pedig épp megosztotta a kocsiját valakivel, akiről semmit nem tudott, akár a baltás gyilkos is lehettem volna.
- Részemről rendben. Egyébként sem vagyok olyan helyzetben az autódban, hogy vitatkozhatnék - ezen mosolyra húzta a száját és kuncogott.
- Igazad van, de azért próbáltam udvariasnak látszani.
Maria betett egy Frank Sinatra CD-t, amivel meglepett, hiszen a mi korosztályunk nem ezen a zenén nőtt fel. De hát úgy tűnt, mindenből inkább a klasszikust kedveli. A következő pár órát könnyed beszélgetéssel ütöttük el, hogy kicsit jobban megismerjük egymást. Meséltem neki arról, milyen a vidéket járva melót keresni az építkezéseken. Ő szerkesztőként dolgozott egy magazinnál, amibe írt is elvétve. Azon töprengtem, milyen újság lehet ez, hogy ilyen kocsit engedhet meg magának a fizetéséből. Bizonyára elég kétkedő arccal ülhettem mellette.
- A szüleim az ingatlanbizniszben forogtak Kaliforniában, aztán befektették a pénzüket a tőzsdén. Egyedüli gyerek vagyok. Egyáltalán nem kellene dolgoznom, ha nem akarnék. De ha otthon lógatnám a lábamat egész nap, biztos bediliznék.
- Á, értem. És milyen témákról írsz? - nem tűnt bosszúsnak, hogy az anyagi hátteréről beszéltünk, engem viszont feszélyezett, így próbáltam témát váltani.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.24 pont (49 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 zsuzsika 2015. 01. 31. szombat 10:13
Nem rossz.
#5 listike 2014. 07. 4. péntek 15:43
Jó kezdet.
#4 A57L 2014. 04. 23. szerda 07:20
Jó a kezdés.
#3 papi 2013. 05. 21. kedd 05:22
Nekem tetszik
#2 romolusz 2009. 10. 17. szombat 11:58
amerikában 140-150 km nem lesz az egy kicsit sok?

Amúgy jó történet.
#1 Törté-Net 2009. 10. 16. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?