A+ A-

Ősz van

Ősz van, kicsit fázom. Az ablakhoz nyomva orromat bámulom a kinti világot. Már esteledik, de a nap még mindig aranyos szálakként világítja meg a fák leveleit. Furcsa, boldog érzés kerít hatalmába, mint mikor az ember egy szerelmes dalt hallgat, s belesajdul a szíve.
Csak állok, és némán könnyezem. Rá gondolok, hiányzik. Tudom, csak dolgozik, de minden perc szenvedés, ha nincs mellettem.
Félálomból révedve hallom a kulcs zörgését a zárban. Belép az ajtón. Nem akarok megfordulni, olyan jó, hogy hallom közeledni: a léptei tompa koppanását a parkettán.
Mögém ér, maga felé fordít és átölel. Még mindig csukva tartom a szemem, a lelkemmel szeretném érezni.
Megcsókol, bizsergek, s őt sem hagyja hidegen a viszontlátás. Lassan felnyitom szemhéjam, s kék szemeibe nézek mélyen. Mosolyog, megpuszilom az arcát, végigsimítok borostás állán. Az érintésre felmorran, én felnyögök. Kívánom, eszeveszettül kívánom. Nem szólok, csak magam után húzom a hálószobába. Szájszeglete ível, tudja, mi jár a fejemben.
Hosszan ölelem, beszívom az illatát, levegő és napfény keveréke árad lényéből. Megnyugszom, velem van ismét, csak az enyém.
Állam alá nyúl, felemeli fejem. Kicsit ijedt az arca, megkérdezi, baj van-e. Nincs, felelem, csak jó, hogy van, ezért hallgatok, nem akarom szavakkal elrontani a pillanatot. Megnyugszik, lágyan megcsókol, lágyan, de férfiasan. Nyelve simítja az enyémet, s közben fenekemet fogja. Erős keze belemarkol a két félgömbbe, majd lassan, ráérősen keresi felsőm alját. Megleli a szegélyt, kinyújtom kezem, hogy egyszerűbb legyen levenni, az anyag surrogása hallatszik csak.
Csend van, mély csend. Néz, végigmér tüzetesen, mintha évek óta nem látott volna. Közelebb lépek, újra átölelem, csókolom a nyakát, gombolom az ingét. Szemembe könny szökik, mert tudom, szerencsés vagyok, hogy megtaláltam, de félek, hogy újra elveszítem.
Hozzám lép, szorosan ölel, szinte egymásba olvadunk. Keze a hajamba túr, s óvatos húzással késztet arra, hogy ránézzek. Elgondolkodom, így a könnyfüggönyön át teljesen más az arca.
- Valami baj van, mondd el... - kéri, de mit is mondhatnék, hogy félek a jövőtől vagy a jelenttől, hogy rettegek attól, hogy egyik nap nem jön haza, mert mást szeret? Ó, hányszor meséltem ezt el neki, ő csak nevetett és csókolt. Tudom, hogy csak én vagyok neki, de félek attól, mi lesz, ha már nem lesz minden olyan, mint most.
El kell felejtenem ezeket a gondolatokat. Kezét mellemre teszem. Mélyből felszakad egy sóhaj, nem is kell több, ajka durván csókol, szúr a borostája, de izgat ez az érzés. Szaggatom róla a felsőt, gombolom a nadrágját. Farka mintha csak erre várt volna, a feleslegtől szabadulva peckesen mutat észak felé. Lassan letérdelek elé, közben mélyen a szemébe nézek, látni akarom az arcát. Csak megnyalintom a makkját, ő felszisszen, és a hajamba túr. Óvatosan irányítja fejem, miközben egyre jobban torkomra engedem férfiasságát. Élvezem minden mozdulatát, az ízét, az érintését. Egyre keményebbnek érzem, s tudom, lassan eljön a vég, de nem így akarom. Érezni akarom mindenhol, hogy kitöltsön, hogy minden porcikám csak az övé legyen. Ezt ő is érzi. Felhúz magához, és megcsókol, a követelőző csóknak nyoma sincs, cirógat csupán. Az ágyhoz vezet, ráfektet iszonyat lassúsággal, közben simogat, és halkan suttogja, mennyire szeret, s nincs félnivalóm, megtalált, s már nem akar elengedni, mégha nem úgy alakulnak is a dolgok, ahogy szeretnénk. Érzem, ahogy szívemet átjárja az a forró, boldog érzés, lepkék repkednek a hasamban. Mosolyog újra, megsimítja arcom, a nyakamat kezdi becézni, keze szakadatlanul kényeztet. Fölém kerekedik, csak néz, fogva tartja tekintetem. Újra hatalmába kerít egy rossz érzés. Baj van, valami baj van, zakatol az agyam.
- Biztos engem akarsz? Biztos velem akarsz élni? - kérdi hirtelen remegő hangon.
- Te buta, hogy kérdezhetsz ilyet? Csak téged akarlak, csak veled akarok lenni. Miért várnálak esténként, miért mosnám a büdös zoknijaidat?
Elneveti magát, mintha minden gond tovaszállna, folytatjuk újra ott, ahol abbahagytuk.
Halad lefelé testemen, melleimhez érve óvatosan bimbómba harap.
Kezdem elveszíteni a fejem. Nyögök, hüppögök, ha csak arra gondolok, hogy belém nyal, szinte elélvezek. A vénuszdombomon elidőzik, simogatja, és csillogó szemekkel nézi, ahogy élvezem.
- ... kérlek, nem bírom tovább! - nyöszörgöm szinte némán.
Puszit nyom a combomra, s kezdi nyelve őrjítő játékát. Játszadozik a nagyajkakkal, majd a csiklómat szívja, érzem, ahogy lüktet a hüvelyem. Mintha tudná, mire vágyom, lassan tolja nedves résembe ujjait. Másik kezével felnyúl, gömböt formáz bimbómból, úgy kényeztet. Nem tart soká, egy hangos sóhaj tör fel belőlem, magamra sem ismerek. Rázkódom, görcsösen szorítom az ágyneműt, azt sem tudom, hol vagyok, csak pihegek, ahogy csendesednek a kéj hullámai.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 4 pont (8 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#9 Andreas6 2017. 12. 28. csütörtök 14:15
Nekem nagyon is tetszett.
#8 vakon53 2016. 03. 24. csütörtök 17:11
Jó ez.
#7 papi 2015. 07. 19. vasárnap 19:45
Nem tetszik
#6 A57L 2014. 09. 25. csütörtök 07:02
Ez nem tetszett.
#5 Törté-Net 2009. 08. 19. szerda 10:28
Elnézést, a szavazatok még bennemaradtak az elöző történetből.
#4 Caligula 2009. 08. 19. szerda 10:22
Na ki ne találd már,hogy szavaztam erre a történetre!!!Persze végül is nem fontos szavazni csak kicsit furcsállom a dolgot!!!!Lehet,hogy itt is vannak egyenlők és egyenlőbbek? - No és arról nem beszélek,hogy kilencest vagy tízest, kizárólag a "Remete-kategóriájú" írásokra adnék!!!
#3 Törté-Net 2009. 08. 19. szerda 09:47
Elnézést, jogos a dolog. Javítottuk, kicseréltük a történetet egy újra. :)
#2 Caligula 2009. 08. 19. szerda 01:41
T."Törté-Net"! Igazán nem kekeckedni akarok,ez a kis szösszenet 2007.01.05.-én "Gardrób" címmel már megjelent. Jelzem - noch da zu - ugyanez a szerző jegyzi.(Ergo feltűnhetett volna)
Úgy tűnik ebből most kezd "rendszer lenni"!
#1 Törté-Net 2009. 08. 19. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?