Christine túrája 1. rész

Zajt hallott. Megpördült. A sötétbe meredve megállt, szíve a torkában dobogott. Hirtelen egy kéz fogta át a derekát, s ezzel egyidőben egy tenyér tapadt a szájára.
– Mmmpfh! – nyögte kétségbeesetten, lábai megrogytak az ijedtségtől.
– Sssh! Még felébreszted anyud! – David volt az.
– Te hülye! Majdnem magam!
– Úgy is oda indultál, nem?
– Te leskelődsz utánam?
– Jaj Chrissie, ne már! – David óvatosan talpra állította a lányt. – Épp lefeküdni készültem, mikor hallottam, hogy kijössz a sátradból
– Na ne etess! Honnan tudtad hogy én vagyok? Én az orromig sem látok ebben a sötétben.
– A te sátrad van a legközelebb a kocsihoz, nem? – mosolygott a fiú, és bár a lány nem látta, de érezte a hangsúlyból a jókedvet. Ez feldühítette.
– Nos, Mr. Barbár, talán ha – futotta el a pulykaméreg.
– Ó, csak tessék hölgyem, ne zavartassa magát – gúnyolódott David.
– El is forduljak?
– Ahogy akarod – morogta a lány már guggolva. – Tizenhét évesen itt kuporgok az Isten háta mögött a vaksötétben, szúnyogcsípéseket vakarva – magában, miközben felhúzta pizsamáját.
– Végzett, kisasszony? Visszakísérhetem lakosztályába? – a lány szinte látta a kaján vigyort David arcán.
– Kösz, de visszatalálok egyedül is – sziszegte a hang irányába.
– Akkor jó éjt! – köszönt el a fiú, majd elindult fekhelye felé. Visszaérve még jót derült a követő szitkozódáson – a lány valószínűleg felrúgta a bográcsot, benne a maradék vacsorával. Hanyatt feküdt, becsukta a szemét és átadta magát az éjszaka hangjainak. Hálával gondolt apjára, Willre, aki megszerettette vele a természetet – most túravezetőként nagy hasznát veszi gyerekkori tapasztalatainak.
Elgondolkodott. Sűrű volt a múlt hét, a szezon közepén járva ki sem látott a munkából, mégis örömmel fogadta régi szomszédjuk hívását. Ann férje a fiú szüleivel együtt halt meg egy autóbalesetben, és a közös gyász erős köteléket szőtt köztük. A temetés óta nem találkoztak, ezért szívesen vállalt el a nő kérésére egy három napos túrát. Tegnap este gördültek be a fiú vadászháza elé. Ann hosszú öleléssel üdvözölte rég nem látott barátját, majd a hátsó ülésen helyet foglaló durcás lány felé intett fejével.
– Emlékszel még rá?
David elmosolyodott. – Persze.
Tudta, hogy Ann szándékosan hozta el magával lányát. A nő igazi szándékáról azonban akkor még fogalma sem volt...