A pén(is)zbehajtó

Sziasztok, ez a történet megtörtént eseményeket dolgoz fel, de hogy ne ismerjen rám a környezetem Dénesnek, titulálom magam, és a koromra is rádobok egy keveset.
Szóval én "Dénes" vagyok "19" éves, Somogy megyében élek, egy kisebb városba, közel a magyar – horvát határhoz. Történetemben egy kalandos vasárnap délutánt mesélek el, amit egy kedves ügyintézővel töltöttem el. Történt, mivel faterom szeret nagy lábon élni, és ezt sokszor a főnöke nem támogatja megfelelő juttatással, kénytelenek voltunk svájci frank alapú, 100. 000. % – os THM hitelt felvenni, a jól ismert "Nőnek a gyerekek? Elromlott a TV? " társaságtól. És ugye ennek a hitelnek a törlesztő részletéért minden héten jön egy kedves kollega, kollegina. És mivel mi egy átlag család vagyunk, átlag fizetéssel, ez a mi családunkban sem történt másképp. Minden héten vasárnap jött a kollega és rövid papírmunka kíséretében vitte a pénzt. A munkatársak egymás kezébe adták a kilincset, mikor valaki megunta az uzsorásdit továbbállt a cégtől, és jött a helyébe egy másik. Amióta mi szerződést kötöttünk a céggel azóta, történetem főnős nője idestova már a 4. 5. de az is meglehet hogy már a 6. munkatárs.
Ez a nap is úgy indult életemben, mint akármelyik többi. Felébredtem! #D Na de a viccet félre téve semmi sem volt a szokványostól eltérő. Ébredés, számítógép bekapcs, reggeli, mosdás, szóval, ahogy az lenni szokott reggelenként. Telt – múlt a nap. MSN – eztem, tv – t néztem, unatkoztam, gondoltam hogy alszom, csak ugye uzsorás bácsit fogadni kell. Mikor eljött az idő kopogtattak az ajtón, gyorsan beleugrottam a rövidgatyámba, felkaptam a pólót és futottam ajtót nyitni. De mielőtt még kinyitottam volna még kikukucskáltam a kukker lyukon, láttam a jól megszokott kollegát, és az igencsak dekoratív, szokatlan kelleginát. Ejha mondom mifene?! A kollega úr közölte hogy neki ez az utolsó munkanap, és jövő héttől a kollegina jön a pénzért. Elrendeztük az anyagiakat, és izgatottan vártam a következő hétvégét. Persze ha valamit várunk, akkor ólomlábakon telik az idő, telnek a napok. Mint még anno oviban számoltam, hogy hányat kell aludni, míg jön a télapó? Csináltam mindent a héten, strandoltam, vásárolgattam, haverokkal esténként söröztem, cso – csóztam, de a vasárnapot sehogy sem éreztem közelebb magamhoz.