A+ A-

Erotikus fenekelés 1-4. rész

(A Popsipirosító című pornoerotikus kisregény sorozat 2. része)
Készült: 2002.10.14. - 2002.12.26.
1. RANDEVÚ ELŐTT
Csaknem egy hónap telt el, mire hosszas tépelődést követően úgy döntöttem, ismét meglátogatom a férfit. Ez nem jelentett olyan könnyű elhatározást számomra, mint korábban. Most sokkal többet gondolkodtam rajta, mitévő tegyek, miután túl voltam az első együttlétünkön. A tapasztalataim ugyanis Róberttel kapcsolatban igen ellentmondásosak voltak. Lényegében egyszerre vonzott és taszított a fickó.
Még júniusban jártam nála, a belvárosi lakásán, és be kell vallanom, mély nyomokat hagyott bennem, illetve rajtam az a találkozás. A pasas keményen megleckéztetett. Durvábban és fájdalmasabb módon, mint szerettem, pontosabban elvártam volna tőle. Ugyanakkor az is igaz, hogy a lelkem mélyén őszintén élveztem a dolgot. Életemben nem izgultam még annyira, tehetetlenül tűrve, hogy kedvére meggyötörje védtelenül kiszolgáltatott testemet, mint akkor. És persze a tőle kapott gyönyör is különleges volt. Egy igazi, kirobbanó orgazmus, amiben nem sokszor volt eddig részem férfitársaságban.
Szabad akaratomból, önként lettem a rabszolganője Robinak. Az engedelmesen megalázkodó foglya, szexjátékszere egy vadidegen pasasnak, aki nem félt megtenni velem olyasmiket, amire még a legutóbbi barátom sem lett volna képes, a legagresszívebb pillanataiban sem. S most újra arra vágytam, hogy jelentkezhessek nála, találkozhassak vele, és folytatódjék a mindenki előtt gondosan titkolt, erotikus játékunk.
Furcsa ellentmondás ez, tudom. Nekem is nehéz volt feldolgoznom a saját érzéseimet. De a szexuális vágy nagy úr az ember testén. Nem lehet sokáig figyelmen kívül hagyni, főleg ha tartósan nélkülözni kényszerül valaki. Én pedig ki voltam éhezve már egy izzasztó dugásra, a perverz körítésről nem is beszélve.
Percekig csak ültem otthon a telefon mellett, kezemben a Róbert számát tartalmazó gyűrödt cetlivel, amit az egyik barátnőmtől, Szilviától kaptam. Azóta de sokszor szerettem volna már elégetni vagy összetépni! Mégse tettem meg, sőt nagyon vigyáztam rá, sejtvén, rövidesen szükségem lesz a papirosra. Szívemben most hosszú csatát vívott egymással a félelem és a vágyakozás. Olyan abnormális volt, hogy szinte megbénultam tőle. Végül nem bírtam tovább az egész testemen eluralkodó feszültséget és remegő kézzel a kagylóért nyúltam. Bátorság! Ha egyszer kibírtam, újra el tudom viselni, hogy azt tegye velem... amire kérem.
Tárcsáztam, erősen fülemhez szorítva a kagylót, majd vártam, türelmetlenül hallgatva a kicsengést. Az ötödik után merült fel bennem a kósza gondolat, hátha nincs otthon? Vagy elköltözött? Esetleg már nem vállal ilyen munkákat, amire én is kérni szeretném?
A hetedik sípolás után vették fel. A vonal nem volt valami tiszta, mégis rögtön felismertem a férfi mélyen zengő, nyugodt hangját.
- Tessék!
Torkomban dobogó szívvel szólaltam meg, kissé akadozva mutatkozva be neki, majd gyorsan előadtam a kérésemet. Különös, hogy első alkalommal, amikor felhívtam, nem voltam ennyire izgatott. Persze akkor is megdobbant a szívem a félsztől és elfolytott izgalomtól, de most sokkal intenzívebben tört rám az élmény. Ő az!
Egy pillanatra újra magam előtt láttam izmos, napbarnított felsőtestét, erős karjait, markáns, kissé szögletes arcát. Róbert kimondottan jóképű pasas. Olyan, amilyenről a magányos nők álmodozni szoktak üres óráikban. Én legalábbis sokat gondoltam rá az elmúlt hetekben, s olyankor mindig bizseregni kezdett a puncim az izgalomtól. Egyszerre vonzott és taszított a fickó, s épp ez az ellentmondás késztetett rá, hogy újfent bejelentkezzem hozzá egy röpke látogatásra.
- Szia! Edit vagyok! Talán még emlékszel rám... egy hónapja jártam nálad...!
- Igen. - mondta lassan. Aztán valószínűleg rájött, ki vagyok, mert azonnal barátságosabb tónusra váltott a hangja.
- Hát persze! Edit! Szia! Hallgatlak...!
- Nos, hát szeretnélek ismét meglátogatni... és azt szeretném tudni, mikor mehetnék el hozzád?!
- Szerencséd van! Holnap ráérek! Mondjuk délután háromra jó lesz?
- Igen!
- Akkor várlak! Pontos legyél! Szia!
- Szia!
Ez gyorsan ment. Nem beszéltünk sokat, csupán amennyit feltétlenül szükséges. Letettem a telefont, kifújtam a tüdőmben rekedt levegőt és a faliórára néztem. Nagyjából egy napom van felkészülni a vele való újabb találkozásra. Most, hogy végre volt bátorságom eldönteni magamban a kérdést, alaposan megcsappant lelkemben a feszültség, s vele az izgalom.
A nap hátralévő részében csak kóvályogtam a lakásban, kábultan a saját hülyeségemtől. Tényleg ezt akarom? Biztos, hogy erre van szükségem? Nem tudom. Lehet. Végül is nincs ebben semmi rossz. Vagy mégis?
Ilyen és hasonló gondolatok közt őrlődve teltek az órák. Hiába tévéztem, főztem, mostam és pakolásztam a holmimat, elmémben a kétségek nem csitultak. Jobb híján nekiláttam felpróbálni a ruháimat.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.67 pont (12 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 A57L 2014. 03. 21. péntek 06:47
Egész jó lett.
#2 genius33 2013. 01. 12. szombat 09:14
Szép hosszúúúúúúú nyes
#1 Törté-Net 2008. 03. 1. szombat 00:00
Mi a véleményed a történetről?