Horgászat

Lágyan morajló, csobogó hangok ébresztettek fel.
Nem tudom hol vagyok és, hogy kerültem ide. Szemeimet kinyitva egy könnyű, fehér lyukacsos anyagot pillantok meg először. Ritmikusan leng, a nyitott ablakon beáramló szellő leheletére. Az ágynak nagy, oszlopszerű lábai, és faragott fejfája sötét barnán csillog, a beáramló fényben. Alig észrevehető szuszogásra leszek figyelmes. Óvatosan fordítom fejemet, és egy naptól barnított női testet fedezek fel magam mellett. Felkönyökölök, hogy jobban láthassam, kihez tartozik az a formás, nem sovány, de nem is kövér, inkább csak erős női test.
A főnököm felesége!
De hogy kerül ő ide? És hol vagyok egyáltalán? Kicsúszok az ágyból. Egy kellemes, távolkeleti
hangulatot árasztó szobában találom magam. A falakat kettéhasított bambusznád fedi, amelyen kisebb selyemre festett képek díszelegnek. A sarokban egy fonott asztalkán egy lavor, vizeskancsóval, az oldalán törölközők. Az ablak mellett kis asztal két hintaszékkel. Mindegyik vesszőkből összefonott, és úgy vannak beállítva, hogy az ablakon beáradó nap sugarai, egy fedett napozóvá varázsolják az egész szobát.
Kintről zsivaj hallatszik. Odalépek az ablakhoz, és kezemmel megfogva a lengedező függönyt, csodálkozva bámulok magam elé. Tenger, strand fehér homokkal. Fürdőző emberek. Valami hiányzik a képből. Nem látok sehol gyerekeket. Csak most tűnik fel, senki sem visel fürdőruhát. Kábultan fordulok vissza az ágy felé. Ez valahogy nem illik a képbe. Minden olyan egyszerű ebben a szobában, de az ágy nem illik bele. Nagy, nehéz faragott bútor. Lassan félre húzom a mennyezetről leeresztett moszkitóhálót. Ez tényleg Klári, nagyfőnök felesége. A hasán fekszik, melleinek domborulatai két oldalt kilátszanak. Jobb lába egyenesen nyújtózkodik az ágy vége felé, bal lába térdben kissé behajlítva. Halk szuszogással békésen alszik.
Mit csináljak? Ha kimegyek a szobából, soha nem tudom meg milyen érzés lehet formás fenekének simogatása. Ha nem megyek ki, az az állasomba kerülhet. Vagy talán mégsem? Az ágy szélére
telepedve, kezemmel lágyan, alig érezhetően megérintem fenekét. Csodálatos hamvas, feszes bőre van. Szuszogása abbamarad. Innen már nincs visszaút. Érzékien masszírozni kezdem, majd csípőjétől felfelé haladva, a vállainál nyugtatom meg kezemet.
– Te egy csúnya ember vagy! – hallottam a nem komolyan gondolt zsörtölődést.
– Miért nem hagysz aludni?