A+ A-

A kis "mindenfaló"

Ezt a kis történetet egy bohém fotós barátom mesélte. A sok kalandot megélt férfi legemlékezetesebb kalandjaként emlegette Dorinával való találkozását. Olyan unikumként, amely mély nyomot hagyott benne, s valószínű, hogy valamennyi hozzá hasonló beállítottságú - férfitársát lenyűgözné. Ebben bízva tárom az olvasó elé e történetet, remélve, hogy legtöbben örömmel fogadják:
Az asztalnál nyolc korombeli, s négy ifjabb férfi, továbbá két hölgy ült. A lelkes ismerkedésen hamar túlestünk, elfogyott néhány pohárka konyak, még a jóféle furmintos flaskák is kiszáradtak, ám miután néhány bágyatag vicc ellenére a hangulat alapvetően leszállóágba került, ezért többen szedelőzködni kezdtek.
Dorina megjelenése élénk érdeklődést váltott ki. A harmincas évei derekán járó, szőke, csinos nő inkább egy érett kamaszlánynak tűnt, harsány köszönése, széles mozdulatai, bemutatkozása egyszeriben a társaság érdeklődésének középpontjába emelték személyét. Mohó falatozása, sziporkázó viccei kifejezetten feldobták a hangulatot, az újabb, párásan gyöngyöző borospalackok mindenkit maradásra, sőt produkcióra bírtak. András, az adomázó öregúr most nem nyújtotta történeteit, tréfái ültek. A mindenki szavába belekotyogó Piroska most csak figyelt, nem vihogott előre, s nem lőtte le a poénokat sem. A tiszteletes eltette büdös pipáját, s félrerakta hittérítő történeteit. Szóval jót tett nekünk ez a Dorina! Nevéhez méltó módon ajándék volt az elfáradt társaságnak.
Mit tagadjam, én is őt figyeltem. Nem az a hosszúcombú, dúskeblű, érzéki nő volt, aki a kedvenc típusom, s arca sem bűvölt el, de alakja, s persze az erotikus túlfűtöttség kisugárzása, félreérthetetlen felkínálkozása megfogott.
Aztán egy fiatalember az asztalunkhoz jött, hozzáhajolt, súgtak- búgtak- nevetgéltek. Kicsit rosszul is esett ez a bizalmaskodás, s ezért, amikor az ifjú távozott - nem mintha bármi közöm is lenne hozzájuk - csípős nyelvvel jegyeztem meg:
- No, de kedves kisasszony! Azért ő több volt, mint testőr! - céloztam ezzel egy filmsikerre, meg az iménti, a kormánytagok védelméről szóló beszélgetésünkre.
Dorina kissé elpirult (mellesleg: ez is nagyon jól állt neki), rám emelte világoskék, tiszta szemeit, majd zavartan mondta:
- Igen, valóban több annál... - táskájában matatott, majd komótosan előhúzta igazolványát, belelapozott, s ismét szemem közé nézve folytatta: - Ha jól olvasom az írást, akkor az öcsém az illető.
A bejelentés megnyugtatott bennünket, így aztán a vidám hangulat folytatódhatott volna, ha a fizetőpincér nem jelzi tapintatosan, hogy záróra van.
András felajánlotta a társaságnak, hogy nála folytathatjuk a bulit, ám többen szabadkoztak, csak Dorina és Piroska jelezte, hogy szívesen csatlakozik hozzánk. Így fizettünk, taxit hívtunk, s a bejáratnál búcsúzkodtunk. A tiszteletes tréfásan, bár némi kenetteljes felhanggal jegyezte meg:
- Remélem gyermekeim, hogy nem paráználkodni készültök... Ám, ha mégis úgy a vasárnapi misén gyónásra várlak benneteket!
Nevetgélés volt a válasz, s miután jött a taxi, így még egyszer összeölelkeztünk, s beszálltunk az autóba.
András lakása nem különbözött egy átlagos legénylakástól. Az amerikai stílusú, konyhával egybenyitott - egyébként dolgozóként is szolgáló, ezért meglehetősen rendetlen - nagy nappali szoba mellett két hálószobája volt, a szokásos mellékhelységekkel. A nappaliban ültünk le, s barátunk - miközben részint italt szolgált fel, másrészt elrámolta az íróasztal környékén heverő könyveket jegyzeteket - így szabadkozott:
- Tudjátok, holnap lesz a nagytakarítás, mea időm sem volt...
- Ugyan, ne mentegetőzz! - szólt rá Dorina. - Nálam sincs nagyobb rend, s különben is köszönettel tartozunk, hogy befogadtad a szomjas vándorok gyülekezetét.
Ezt Piroskával csak megerősíteni tudtuk. Kicsit fészkelődtem a kanapén, mert a nő meglehetősen közel ült hozzám, s ha arrébb csúsztam, ő rögtön követett. Bennem azonnal elindult az elhárító akció, mert nem kedveltem igazán ezt a típust, a valamikor szép, de elhasznált, lágyarcú, puha mellű, ám annál követelőzőbb negyveneseket. Ahhoz azonban már eleget ittam, hogy férfiúi ösztöneim meg azt súgják, hogy végső soron azért elviselhető a nő...
Már legalább egy órája folyt a csevely meg az ital, amikor Piroska nemi életén, pontosabban annak hiányán kezdtünk el élcelődni. András látszólag védelmébe vette az asszonyt:
- Ugyan már, ne bántsátok Piroskát! Múltkor láttam egy szépfiúval... - Hol? - kérdezett rá Piroska.
- Há-á-át - nyújtotta el a választ házigazdánk, s ebből láttam, hogy blöffölni fog -, talán egy étteremben, vagy a Soltinsky - kiállítás megnyitóján... Nem is tudom.
- A kiállításon valóban részt vettünk, de az a pasi, akivel voltam, sajnos nem a fiúm, hanem csak a főnököm.
- Azért én nem féltelek! - folytatta Bandi. - Biztos nincs fiúhiányod! Piroska bedőlt a házigazda cselének, s nehéz sóhajtás közepette vallotta be, hogy momentán férfihiányban szenved.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.11 pont (18 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 A57L 2013. 09. 15. vasárnap 05:39
Nem rossz.
#2 mackó2009 2012. 10. 25. csütörtök 15:03
érdekes történet
#1 Törté-Net 2008. 02. 12. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?