A+ A-

A fáraó lánya 1. rész

Itauré magányosan baktatott lefelé a hatalmas márványlépcsőn. Oly elveszettnek érezte magát a fáraó hatalmas palotájában, melyet még apró termete is megkoronázott. Úgy érezte, mindjárt megfullad, már szinte rohant a lépcsőn, ki a hátsó kertbe. Thimun jött vele szemben a fáraó jobb keze és tábornoka egyszemélyben. Ahogy mindig, most is megcsodálta a hercegnő sudár termetét, kecses alakját, belenézett ékkőként világító türkiz szemébe, mely szinte villámokat szórt. A hatalmas fekete hajkorona lobogott a lány után, édes illatot hagyva, mely azonnal öszefacsarta az ifjú tiszt szívét. A száguldó tünemény után fordult, és megcsodálta annak fel-le mozgó kerekded farát, melynél elképzelni sem lehetett szebbet. A kecses lábak aranyszandálban pihentek, mely csattogott a márványköveken, majd eltűnt a kert felé vezető kanyarban.
Thimun érezte a hercegnő illatát, mely azóta kísérti, mióta először találkozott vele. Most is látta maga előtt, mint egy gém, oly egyenesen és elegánsan áll, bársonyosan csillogó, alabástrom bőrét nem kezdték ki a Nap sugarai, hajának huncut, göndör, tincseiből áradt a kényeztetó olajok fenséges illata, dús keblei vonzották a férfi tekinteteket. Karcsú dereka, egész termete oly kecses volt, melyről közönséges halandó azt gondolhatná, hogy az istenek gondos keze által formálódott ily tökéletesre, és ennél csodálatosabbat, nem, hogy teremteni, de kitalálni is képtelenség.
A tábornok nem tudott szabadulni a lány képétől. Elérkezettnek látta a pillanatot, hogy zaklatottságát is kihasználva elébe álljon, és színt valljon érzéseiről, melyeknek már nem tud gátat szabni.
A hátsó kertben lelte meg vágyai tárgyát egy fügefa árnyékában hűsölve.
- Jó reggelt Fényességed! - szólt Thimun kedvesen.
- Szolgálatára Tábornok. - mondta a lány elcsukló hangon, mely sejtette, hogy a sírással küzd.
- Ékességed, hangja oly fájdalmasan cseng. Megtudhatom az okát?
- Oh, Drága Thimun. Hisz már úgyis mindegy. Nincs többé okom játszani előtted. Bevallhatom nyugodt szívvel, hogy mióta csak megláttalak elepedek érted, de sosem volt bátorságom ezt bevallani neked. Nem rangomhoz illő beszéd ez, tudom, de mi értelme ésszerűen cselekedni, ha holnapról úgyis véget ér az életem.
- Ó fenség, életem legszebb és egyben legfájdalmasabb napja ez. Ily beszéd ritka az én fülemnek. Soha nem is remélhettem, hog legszentebb érzéseim, egyszer viszonzásra lelhetnek, de mondd mi állna boldogságunk útjába?
A lány közelebb lépett újdonsült kedveséhez, megragadta kezét, mintha imádkozna beléje, és sírva e szavakat nyöszörögte:
- Az életem végéhez ért. Atyám, az Arany Hór úgy döntött, férjhez ad Huké hercegéhez, még e hónapban. Egy dekádon belül utaznom kell Núbiába, ahonnan többé nem térhetek haza. Napjaim vannak csak e palota falai között, azután téged sem láthatlak többé. Minő keserűség!
Ahogy ott állt Itauré zokogva, hibátlan teste a fehér klaszíriszbe öltöztetve, leginkább egy angyalra emlékeztetett, s Thimun is ösztönösen védelmezni óhajtotta.
- Nem, azt sosem engedem meg! Nem vihetnek el innen!
- Botorság volna Atyám akarata ellen szegülnöd, jól tudod te is, halállal lakolnál.
- De mégsem tűrhetem ölbe tett kézzel!
- Egyvalamit tégy meg nekem! Nem kívánom ártatlanságomat, egy oly embernek adományozni, kit nem szeretek, sőt nem is ismerek. Találkozzunk titkos éjjelen, s fonódjunk egymás szerelmes karjaiba, hogy legalább legyen valami édes emlék, mit fájó szívembe zárva, magammal vihetek a kietlen Núbiába.
Thimun azt hitte, hogy a füle, megtréfálta, hisz ily, gyönyörről álmodozni sem merészelt soha, a lány vágyakozó pillantása azonban többet mondott minden szónál, szemernyi kétséget sem hagyva a férfiban.
- Kérésedet, mely legtitkosabb vágyam is egyben, örömmel teljesítem Úrnőm, s minden formában kedvedre teszek, hogy boldogságod szolgálatába álhassak.
- A szolgálómmal még ma éjjel megüzenek neked minden részletet. - súgta Thimun fülébe, majd gyorsan elszaladt, mert tudta, nincs még itt az ideje az első csóknak.
Hosszú órákkal később, még mindig a hátsó udvar titkos eseményei zakatoltak a tábornok agyában, amikor valaki zörgetett ajtaján. Későre járt, már az idő, Ré e tájban szállt bárkára, hogy áthajózva az éjszakán, megküzdjön az áspis kígyóval, mely ha sikerével zárul, holnap is felkehet a Nap.
Senen volt az, Itauré szolgálólánya, egy gondosan összetekert papirusz tekercset adott át a férfinak, majd mélyen meghajolva távozott. Thimun lángoló arccal tépte fel a titkos tekercset, remélve, hogy szíve hölgye osztja meg benne vele az információkat a "szerelmi légyottról". Pontosan így történt. Miután vagy ezerszer átolvasta a szöveget, fel-alá járkált szobájában, s az időt sürgette.
Eközben Itauré dobogó szívvel készülődött, s félelemmel telt izgalom lett rajta úrrá.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.79 pont (28 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 vakon53 2016. 04. 2. szombat 10:28
Holvan a folytatás?
#3 A57L 2014. 05. 9. péntek 07:36
Jó a történet.
#2 papi 2013. 09. 28. szombat 08:37
Nem rossz
#1 Törté-Net 2007. 03. 27. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?