A+ A-

Judy rabja

Kicsit remegtem az izgalomtól, és bosszantott, hogy ilyen gyenge vagyok. Én magabiztosan akartam érkezni, nyeglén, szemtelenül, mint valami fiatal és dúsgazdag üzletember, aki pontosan tudja, hogy ez az egész iparág az ő kielégítésével foglalkozik, és itt ő fizet, tehát ő az úr... De remegett a kezem, és tudtam: ha megszólalnék, a hangom is ugyanígy remegne.
Aztán ajtót nyitott.
Ahogy végignéztem rajta... Maga volt a csalódás. Egy földig érő pongyola, egy festett fekete haj hátul összefogva, és egy jámbor tekintet, egy zöld szempár, amivel az ember inkább el tud képzelni egy pszichiátert, mint egy profi dominát... Hát ez lenne Ő? A segédje, titkárnője nem lehet, hiszen egyedül dolgozik, ezt világosan megmondta. Most akkor meg kell várni, amíg ez a lepattant teremtés átalakul istennővé? Jaj, ne...
Beléptem, és ő kulcsra zárta az ajtót. Intett, hogy fáradjak beljebb. És akkor történt valami.
Az hagyján, hogy becsapta maga mögött az ajtót, mint a mennydörgős istennyila. De amikor egy mozdulattal ledobta magáról azt az olcsó háziköntöst, már kezdtem érteni, hogy hová kerültem. Az ágyékig érő bőrcsizma, a bőr miniszoknya és a bőrtopp, amit viselt, nagyjából a vágyaim megtestesülése volt, mindehhez olyan átkozottul jó alakot takart, hogy önkéntelenül is felszakadt belőlem egy vágyakozó sóhaj. A szeme sem az volt már, mint az előbb - szinte villámokat szórt, olyan erő és féktelenség sugárzott belőle, amilyet ott láttam életemben először. A haját kiengedte, vállig érő ébenfekete haja volt, gyönyörűen és démonian keresztezte azt a kicsit egzotikus és vad arcot, amiről már oly sokat hallottam az ismerősöktől... Igen, ez Ő. Ez az igazi Lady Spirit, ez az, akihez én jöttem, és aki most meg fog győzni arról, hogy én az Ő rendszeres ügyfelévé kell váljak...
Hát engem már meggyőzött.
De egy pillanat sem telt el, épp csak elkapta és elégedetten nyugtázta a pillantásomat, amelyből nem titkoltan sütött a csodálat - aztán olyan rúgást kaptam, hogy beleszédültem, és egy pillanat múlva már a hátamon feküdtem megbilincselve, fölöttem egy szék, rajta lovaglóülésben a Lady, és a csizmái a mellkasomon pihentek... És az a szem! A szeme most is mereven rám szegeződött, vádlón, gonoszan és bosszúra szomjasan, hogy szinte feljajdult bennem a kérdés: mit követtem el? De mögötte ott vibrált a válasz, hiszen ezért fizetek, ezért vagyok most itt - és amit kapok, eddig tökéletes, szinte túl tökéletes ahhoz, hogy valóság legyen.
Farkasszemet néztünk.
- Hát hogy volt ez a dolog Judyval? - kérdezte hirtelen metsző gúnnyal a hangjában, és egy pillanatra zavarba jöttem, éreztem, ahogy elvörösödöm. Judy a barátnőm volt, és csúnyán összevesztünk egy telefonszámla miatt. De hogy ő erről honnan tud?... Gondolom, a haverjaim mesélhettek neki. Na majd kapnak is a hülye fejükre. Nyeltem egyet, készültem a válasszal - de megelőzött.
- Mit is mondtál? "Pofázik azzal a sok kis picsával"? - az utolsó szavaknál felemelte a hangját, szinte ütött vele. De a kérdés ott maradt a levegőben, parancsolóan, követelőzően - válaszolnom kellett.
- Igazából nem így volt, hanem amikor múlt héten haza...
WSSSSSSHP!!
Azt hittem, robban valami a mellkasomban, olyan hirtelen jött a fájdalom. Addig nem is láttam a korbácsot a kezében - vagy a csizmaszárában rejtegette, vagy nagyon ügyesen eldugta a háta mögé, most mindenesetre lángolt a bőröm, és olyan erővel rándultam össze, hogy azt hittem, lesöpröm magamról a széket, Ladystül-mindenestül. Tévedtem. Lady Spirit továbbra is mozdulatlanul ült fölöttem, és a szeme a szememben kutatott.
- Csak kétfélét mondhatsz, rabszolga. Az egyik: "Igen, Úrnőm", a másik: "Nem, Úrnőm"... Megértetted?! - szinte barátságosan halk volt a hangja, gondoltam, ellensúlyozni akarja az előbbi csapást. Csakhogy nekem kicsit gyors volt ez a szolgásdi - ez a csaj itt kezdi túl komolyan venni a szerepét. Vettem egy mély levegőt, hogy mindezt elmagyarázzam neki. Akkor kaptam a másodikat, körülbelül másfélszeres erővel. Azt hiszem, felordítottam egy pillanatra, mert ez már nekem is sok volt. "Megértetted?" - süvöltötte a hang valahol fölöttem, és homályosan éreztem: nem lesz az jó, ha nem válaszolok. "Állj, várj egy kicsit, én..." - kezdtem sietve, de jött a harmadik, a negyedik korbácsütés, és én alig tudtam magamról, olyan fájdalom hasított az eleven húsomba. Csak az ötödiknél döbbentem rá, hogy itt nekem nem nagyon van lehetőségem. A bilincs szorosan tartott, ledobni nem tudtam, a szék nehéz volt ahhoz, hogy egy testcsavarással megszabaduljak tőle, és egyáltalán, még időm sem volt felfogni, hogy mi történik. "Igen, Úrnőm" - nyögtem ki elhaló hangon, és vártam a következő kérdést.
- Tessék? Nem hallom! - mondta szinte mosolyogva, és elkövettem azt a hibát, hogy megint vártam egy másodpercet a válasszal.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.4 pont (15 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 A57L 2014. 03. 24. hétfő 07:18
Elég jó.
#3 genius33 2013. 04. 23. kedd 10:38
Nagyon jó lett.
#2 Törté-Net 2007. 01. 27. szombat 20:47
Az eredetileg itt szereplő történet már fennt van az oldalon, ezért új történettel helyettesítettük.
Köszönjük a figyelmeztetéseket!
#1 Törté-Net 2007. 01. 27. szombat 00:00
Mi a véleményed a történetről?