A+ A-

Soha többé nem fogom látni Őt...

Ez egy valós történet, melyet leírok, neveket és helyeket szándékosan nem írok bele. Ha elolvassátok, kiderül miért...
2005-ben úgy döntöttünk a legjobb barátnőmmel és még két másik ismerős sráccal, hogy elmegyünk együtt, szülők nélkül nyaralni. Én 2004-ben voltam azon a helyen, s úgy döntöttünk, hogy ugyan abba a kis tengerparti falucskába megyünk, ahol akkor voltam, mert az emberek nagyon kedvesek, és a légkör is pont megfelelő.
Kifizettük az utazást, bepakoltunk, és már úton is voltunk a másik város felé autóval, hiszen a busz a másik városból indult. Mikor megérkeztünk, még nem volt ott a busz, így várnunk kellett. Közben körbenéztünk, hogy vajon kikkel leszünk "összezárva" 14 napig. Láttam lányokat, fiúkat, s még idősebb embereket is, nameg persze a kísérőtanárt. Nem lepődtem meg hogy ott volt, hiszen 2004-ben is ő "vigyázott" ránk.
A busz kis késéssel megérkezett, cuccainkat a sofőrökre bíztunk, mi pedig fölszálltunk, s helyet kerestünk. Nem volt nehéz, akkor még majdnem az egész üres volt. Teljesen minegy volt, hogy hová ülünk, hiszen emeletes, komfortos busz lévén nem kellett attól tartanunk, hogy szemünkbe süt majd a nap.
Beletelt egy jó 20 percbe, amíg mindenki elfoglalta a helyét. Ekkor, névsorolvasás után kezdetét vette a 28 órás utazás. Mikor belegondoltam, hogy 28 órát kell együtt töltenem ennyi ismeretlen emberrel, beleborzongtam. De eszembe jutott, hogy azelőtt egy évvel is milyen gyorsan szereztünk ismerősöket, megnyugodtam.
Már egy ideje utaztunk, de még nem voltunk a határnál, mikor rádöbbentem, hogy még azt sem néztem meg, hogy kik ülnek körülöttem. Csupa ismeretlen, de jófej emberek.
Az utazás nem volt éppen egy tündérmese. Minden határnál fölébresztettek a határőrök, feljöttek, kötekedtek velünk, és még az sem volt mindegy, hogy jobbra vagy balra fordítjuk a fejünket... Ja! És ha éppen nem a határnál, akkor a WC-nél kellett megállni minimum4 óránként. Feltűnt nekem már korábban, hogy olyan furcsa illat, vagy inkább szag terjeng a levegőben. Nem erős, éppenhogy érezni. Nem sok gondolkodási idő kellett hozzá, hogy rájöjjek, hogy tömény alkohol illatát érzem. Talált! Mikor megálltunk az egyik helyen (természetesen a 4 óránkénti WC szünet miatt), rá is jöttünk, hogy ki alkoholizál. Egy vállig érő, hullámos, barna hajú, kék szemű srác a haverjával épp akkor ürítették ki az utolsó csepp piát is az üvegből. Épp az esetem volt. Vagyis tulajdonképp, nincs is olyan, hogy az esetem, legyalábbis addig azt hittem...
Nos, mikor elindultunk (kb. 20 órája utaztunk), észrevettem, hogy a két srác nincs a helyén. Ugyanakkor a "felügyelőtanár" névsorolvasást tartott, és azt is elmondta, hogy a két srác leköltözött az alsó szintre, ne is keressük őket. A következő megállónál nem bírtam ki, meg kellett néznem a busz alsó szintjét is. És megláttam őket. Aludtak mind a ketten, méghozzá az ülés alatt...
8 órával később meg is érkeztünk. Semmi és senki mással nem foglalkoztam, mint a falu és a tenger szépségével. Beköltöztünk a saját apartmanunkba a legjobb barátnőmmel, és még másik két ismerősömmel, akik történetesen fiúk voltak. A barátomnak mondtam, hogy amint megérkezünk, felhívom (ugyanis ő nem jött velünk). Hát elfelejtettem... Ez hiba volt. Tudni kell ugyanis hogy ő olyan volt, hogy ha valami nem úgy volt, ahogy ő azt eltervezte, akkor már biztos volt abban, hogy valami rosszban sántikálok, illetve én őt megcsalom...
Az első nap falunézéssel, napozással és egy jó kiadós esti alvással telt el. Természetesen belefért egy kis ismerkedés, de bulizni nem mentünk. Nagyon fáradtak voltunk.
A második nap ismét napozással és sziesztázással telt el. Azonban este valami véletlen folytán az apartmanból mindenki összegyűlt a tengerparton. Bemutatkoztunk egymásnak, s hirtelen megláttam egy ismerős arcot. Az a fiú volt, akit a buszon "kiszemeltem". A srác lihegett, arca enyhén kipirult a futástól vagy éppen az alkoholtól. Nem tudtam eldönteni.
Egyszer csak tágra nyílt szemmel, meglepődve néztem abba az irányba, ahol ő állt. Jobban mondva közeledett. Szívverésem gyorsult, s mire odaért hozzám, ugyan olyan színű volt az arcom, mint az övé, csak nem épp az alkoholtól...
Nyújtotta a kezét, bemutatkozott. Én is bemutatkoztam. Kérdéseire válaszolva kiderült számára, hogy van barátom, csak épp kb. 2000 km-re onnan, ahol álltunk, otthon. Arcán kaján vigyor jelent meg, azután megölelt, majd tovább állt. Mit nem adtam volna azért, ha ezek a másodpercek órákká nyúltak volna...
Az este hátralévő részét bulizással töltöttük. A sráccal nem találkoztam...
Másnap, mikor fölkeltem, azon tűnődtem, hogy vajon tényleg valóság volt-e a tegnapi találkozás, vagy csak az alkohol váltott ki belőlem efféle hallucinációkat. Ez a nap is, mint az előző kettő, ugyan úgy telt el. Este ismét bulizni indult a csapat, és akkor már ő is ott volt azon a szórakozóhelyen, ahol én. Csak az volt a baj, hogy az ő társasága teljesen külön volt a mi társaságunktól.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.78 pont (9 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 zsuzsika 2014. 12. 9. kedd 15:51
Közepes.
#3 A57L 2014. 10. 4. szombat 06:43
Szép és jó írás.
#2 papi 2013. 07. 7. vasárnap 07:18
Nem rossz
#1 Törté-Net 2006. 08. 10. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?