A+ A-

Vihar gyermeke, semmi lánya

Néhány éve történt. A tónál nyaraltam, ahol szoktam. Ez egy nagy tó, vidéken. Jó hely. Meleg szokott lenni ott, burjánzik a természet. Tükrén a madarak alacsonyan szállnak, hogy elkaphassák a szúnyogokat, a gólyák pedig békákra vadásznak fiókáik számára, vacsora gyanánt. Télen nincsenek itt, mert akkor elköltöznek, ilyenkor viszont megkapóak és bájosak. Csak néha lekakilják a kocsim szélvédőjét. Ám én ilyenkor csak mosolygok.
Emlékszem, kedd volt, és július. Esteledett. A kinti asztalnál ültem, miközben a tájra szürke fátyol ereszkedett, ahogy a napot elnyelte a hegygerinc. A tücskök ciripeltek. Kibontottam egy sört, azt kortyolgattam, miközben tüzet raktam. Virslit sütöttem, hogy megegyem mustárral. Csakhogy közbejött valami. Egy gyönyörű lány.
Az erdő felől érkezett, egy ösvényen. Hátizsák volt rajta, nyakában iránytű lógott. Szőke volt a haja, mint a kánaáni méz. A bőrét nem láttam, de tudni lehetett, mennyire selymes az érintése. A szemében ott ragyogott az esthajnalcsillag. Fura volt, de egy pillanatra azt hittem, szerelmes vagyok belé. Pedig nem is ismertem.
Letettem a virslit és a sört, és odasétáltam hozzá. Ő úgy tett, mintha nem venne észre. Egy dalt énekelt:
Lenyugodott a nap
Nevedet suttogó hegyeken át
Közeleg árnya a télnek
Fogadd el
Éjszakák urának áldozók akaratát
És őrizd meg magad szépnek
Csodálatos, édes hangja volt. Hirtelen úgy álltam ott, mint egy villámsújtotta cserje. S csak akkor vett észre.
- Szia - köszönt könnyedén. - Ugye nem lösz le birtokháborításért? Azt hiszem, kicsit eltévedtem.
Megrökönyödve néztem rá.
- Manapság nem szokás lövöldözni.
Mosolygott.
- Aha. Az jó. Rég jártam erre... akkor még előfordult.
- Aha.
Hallgattunk picit. Zavarban voltam, de azért felmértem a lányt közelről is. Rövidszárú, kopott farmer volt rajta, combja izgatóan kivillant. Mellei egy top alatt domborodtak. Hihetetlenül csinos volt, és hatalmas hatást gyakorolt rám. Ezt nyilván érezte ő is, de nem látszott, hogy zavarná.
- Épp enni készültem - nyögtem ki végül. - Nem kérsz egy virslit?
Úristen, gondoltam, mekkora barom vagyok. Még a végén félreérti. A lány azonban csak mosolygott, kivillantva vakító fehér fogait.
- Köszönöm. Valóban éhes vagyok. Nem ettem úgy tíz éve.
Zavartan bámultam rá.
- Úgy érted tíz órája.
- Ja, igen, persze - nevetett. Szemében ismét felbukkant a Vénusz.
- Gyere - mondtam neki, erre ő jött is, és legnagyobb meglepetésemre kézen fogott. Megborzongtam az érintésétől, egyszerűen fantasztikus volt. Selymesebb volt, mint egy golfpálya gyepe Írországban.
- Hogy hívnak? - kérdeztem.
- Miranda - felelte.
- Szép név.
Erre nem felelt semmit, csak fogott egy virslit, és feltűzte az egyik nyársra, aztán leült a tűz mellé. Én is fogtam a magam nyársát, és mellé huppantam. Tekintetem mágnesként vonzotta a combja. A nadrág mintha összement volna rajta. Őrjítő volt. Rajtam is csak rövidnadrág volt, és annyira közel ültem hozzá, hogy összeért a lábunk. Remegni kezdtem, úgy feltolult bennem a vágy. Igyekeztem leplezni, de Miranda úgy tűnt, élvezi a helyzetet. Időnként, mintegy véletlenül, a lábát az enyémhez nyomta, vagy olyan közelebb hajolt, hogy levendulaillata teljesen megtöltse az orrom. Csodás percek voltak.
Vacsora után megkínáltam egy sörrel, amit elfogadott. Beszélgetni kezdtünk, de hogy miről, arról inkább nem beszélnék. Nem hinnék el nekem - egy őrült hagymázas látomásának tűnne. Az azonban biztos, hogy egyre nagyobb ámulattal hallgattam őt, ámbár hitetlenkedve. Míg beszélt, egyre lágyabb, gyengédebb, elmerengőbb hangon, a felhők gyülekezni kezdtek a mélyülő éjszakai égen. Eltakarták a csillagokat, a holdat, és a levegő egyre fülledtebbé vált. A tücskök elhallgattak, a közeli patak csobogása tisztán hallhatóvá vált. Keletről mennydörgés hallatszott. Imádom a vihart, és ez most nem is tűnt fenyegetőnek. Lüktető elektromosságot gerjesztett, szinte sistergett tőle a bőröm, és merevedésem támadt. Szemem le nem vettem Mirandáról, aki lassan meséje végére ért, és szélesen mosolygott, akár egy üstökös. Végül felállt, és kecses mozdulatokkal vetkőzni kezdett.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.56 pont (18 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#8 zsuzsika 2014. 12. 16. kedd 07:20
Nem nagy durranás.
#7 A57L 2014. 10. 30. csütörtök 06:23
Lehetett volna jobb is.
#6 papi 2013. 06. 30. vasárnap 10:06
Tetszik
#5 Törté-Net 2006. 11. 5. vasárnap 00:00
Mi a véleményed a történetről?
#4 gabo 2006. 07. 13. csütörtök 22:57
"Élvezete csúcsán kettéharapta az asztalt, de előtte még belélövelltem forró nedvem." Szerintem ez alegjobb!
#3 Rebyc 2006. 07. 3. hétfő 07:53
:-) a páralepte kondenzátor nekem nagyon bejött... műszaki beállítottságú szerző... bár abban a helyzetben nekem ez még sosem jutott eszembe :-)
#2 alextron 2006. 07. 2. vasárnap 22:10
az a "páralepte kondenzátor"qrvára költői hasonlat volt!
#1 Törté-Net 2006. 07. 2. vasárnap 00:00
Mi a véleményed a történetről?