A+ A-

Főnököm kislánya

Karácsonykor végleg összevesztem Csillával. A helyzet, hogy pont szilveszterkor nem volt barátnőm meglehetősen kellemetlen volt, mert a főnököm által szervezet bulira már elfogadtam a meghívást és a szakítás miatt most nem volt kivel mennem.
A meghívást nagyon kellemetlen lett volna lemondani, de ugyanakkor egyedül semmi kedvem sem volt elmenni. Végül is fölhívtam a főnököm és elmondtam neki, hogy mi a helyzet.
Gábor hallani sem akart arról, hogy a megváltozott körülményekre való tekintettel lemondjam a meghívást és erősködött, hogy a bulin lesz más is egyedül, és biztosan nagyon jól fogom magam érezni. Meggyőzött. Az ember általában nem nagyon vitatkozik a főnökével.
Úgy kilenc óra lehetett mikor a bulira beállítottam. A bál már javában állt: bömbölt a zene és az egész társaság meglehetősen emelkedett hangulatban volt. Gábor és neje, Jutka kedvesen üdvözöltek, de mire levettem a kabátomat - és kész voltam, hogy beszélgessek velük - már eltűntek a szemem elöl.
Keresgélni kezdtem valami ismerős arc után, de Évikén - a házigazdák 10 éves kislányán - kívül senkit sem találtam. A kislány szemmel láthatóan el volt foglalva és nagy igyekezettel hordta a vendégeknek a kaját és a piát.
A meglepően létszámos gyülekezett többsége táncolt, a maradék pedig páronként összebújva beszélgetett a fotelekben. Nem tartott sokáig mire rájöttem: egyedül én vagyok facér.
- Szia Tamás. Mit hozzak neked? - szólított meg váratlanul Évike.
- Szervusz! - üdvözöltem lelkesen, mert a sok idegen között határozottan jól esett a kedves, ismerős hang. - Légy szíves hozzál, hmm... légy szíves hozzál egy narancslét vodkával.
Évike bólintott majd eltűnt a konyha irányába. Alig telt el néhány perc és már hozta is a megrendelést.
- Kösz. Igazán gyors voltál! - mondtam, de mire fölnéztem a kislány már eltűnt a szemem elöl.
Magányosan neki dőltem a falnak és szürcsölni kezdtem az italt. Minél inkább belemerültem magányomba annál inkább kezdett irritálni az egész jókedvű gyülekezet. Rövid töprengés után - mindenkit otthagyva - elindultam a ház másik, csendesebb vége felé.
A bejárathoz vezető előszoba túlsó végénél egy kisebb, könyvekkel körbe rakott, szobában kötöttem ki. A félhomályban leültem az egyik fotelba és megittam maradék italomat és hátra döntve a fejem behunytam szememet. Szendergésemből hirtelen arra rezzentem föl, hogy valaki fölgyújtja a villanyt, és hozzám szól.
- Tamás, te miért ülsz itt egyedül a sötétben?
Kicsit hunyorogva - mert zavart a fény - felnéztem a hang irányába. Évike volt. Ahogy előttem állt hosszú ujjas fehér garbóban, sötétkék - majdnem térdig érő - plüss bársony kötényruhában, hófehér térdzoknival a lábán, tisztára olyan volt, mint egy kicsi pingvin.
Ahogy néztem vállig érő, középen elválasztott szalma szőke haját - ami két oldalt füle mögé volt rakva - bájos, mosolygós arcát, csillogó kék szemeit meg kellett állapítanom, hogy meglehetősen csinos. Persze olyan kislányos értelemben, lapos felsőtesttel, kis pocival, fiúsan keskeny csípővel.
- Ja... - kezdtem zavartan -, csak le akartam egy kicsit ülni és a nagyszobában már nem találtam helyet. - És te mit keresel itt?
- Az apu azt mondta, hogy az egyik polcon van egy üveg konyak, és azt akarom neki bevinni.
Fölálltam és segítőkészen körbe néztem a szoba polcain. A keresésben Évike volt az ügyesebb.
- Ott van! Látod? - ujjongott a legfelső polc vége felé mutatva. - Leveszed nekem?
- Csak akkor veszem le, hogyha megígéred, hogy nem te iszod meg az egészet - tréfálkoztam.
Végül is - mivel Évike alig ért a mellkasomig, és így nyilvánvalóan még nyújtózkodva sem érte volna el a polcot - levettem neki az üveget.
- Én nem szeretem az ilyet - vigyorgott miközben észrevette a kávézó asztalra tett üres poharamat. - Hozzak még egyet?
- Légy szíves, egy ugyanolyat, mint az előbb. Emlékszel még, hogy az előbb mit ittam?
- Emlékszem - nevetett és elszaladt.
Újra leültem a fotelba, mert a bulizók közé semmi kedvem nem volt vissza menni. Nem kellett sokáig várnom és Évike már jött is az italommal.
- Köszönöm szépen. Megint nagyon gyors voltál! - dicsértem, meg ahogy átvettem tőle a poharat.
Meglepetésemre azonban Évike most nem hagyott magamra, mint korábban, hanem, kicsit zavartan húzogatva magán a ruhát, oda áll elém.
- Itt maradhatok egy kicsit veled? A másik szoba olyan uncsi...
- Persze, persze. Ülj le - feleltem készségesen.
A kislány körül se nézett csak leült a fotelommal szemközti kávézó asztal szélére. Nem kellett különösebb erőfeszítést tennem, hogy tejfelszínű térdei között meglássam fehér bugyiját. Akarva akaratlan azon kaptam magam, hogy minduntalan a kislány combjai közé nézek.
Mindebből persze Évike semmit se vett észre és csak mondta a magáét.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.81 pont (57 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#11 vakon54 2017. 08. 21. hétfő 10:38
Ejnye ejnye egy kiskorúval ijetcsinálni.
#10 listike 2014. 07. 5. szombat 11:52
Ez borzalom.
#9 cintia16 2009. 05. 29. péntek 00:28
ez az egyik kedvencem....
#8 sihupapa 2008. 12. 21. vasárnap 21:14
?
#7 frakk 2005. 08. 11. csütörtök 09:51
Nem fojtatod???L?
#6 t-omi 2005. 05. 24. kedd 19:01
VOLT MÁR
#5 david 2005. 05. 23. hétfő 22:18
beteges. 10 éves a gyerek.
#4 x 2005. 05. 23. hétfő 20:38
Ez a történet is olvasható már itt.
#3 B 2005. 05. 23. hétfő 14:33
Ez a történet is olvasható már itt.
#2 Livi 2005. 05. 23. hétfő 12:07
Mit mondjak... szörnyű, silány. Bocs
#1 Törté-Net 2005. 05. 22. vasárnap 00:00
Mi a véleményed a történetről?