A+ A-

Ne kívánd... 1. rész

Hát persze, hogy visszament. Utólag persze magyarázhatta volna bárhogy, találhatott mesét eleget. Hogy otthagyta a kesztyűjét, ami igaz is volt, vagy hogy meg akart valamit beszélni. Egy újabb felmerülő kérdés az építkezéssel kapcsolatban, vagy anyagi támogatás mikéntje az alapítványnak.
Az igazság az, hogy ha látja Dave autóját, amint a rezidencia keleti oldalán futó úton tétovázik, esetleg megáll, a fejében motoszkáló gondolat örökre csak egy puszta ötlet marad. De az autó nyugodtan haladt a kicsiny, díszes kovácsoltvas állványon nyugvó lámpácskák fényének láncán, el a gondosan nyírt gyep mellett, egészen a rezidencia határáig. Dave túl naiv, túl jó lelkű volt ahhoz, hogy legjobb barátjáról azt feltételezze, amit az történetesen a fejében forgatott.
Aztán eszébe jutott, hogy normális emberek a legjobb barátjukról nem feltételeznek ilyesmit. Bűntudattal vegyes izgalmat érzett, mint mikor gyerekkorában ellopta a szomszéd Lizzy játék babáját, amit a lány kinn hagyott a rozoga hinta mellett. Bosszúból, amiért Lizzy beárulta az utcán bandázó girhes srácoknak, hogy ő nem tud biciklizni. Persze ennek is volt előzménye, de ezt Ron hajlamos volt elfelejteni.
Egy bokor mögé bújva figyelte, ahogy a szürke dodge ráfordul az útra. Még ilyenkor is a munka. Ron képtelen lett volna egy megbeszéléssel egybekötött családi vacsora után dolgozni menni. Ő arra is képtelen lett volna, hogy egy ilyen alkalommal ne vegyen magához némi alkoholt.
Akárcsak Kathy. Azok a kecses, karcsú kezek abban a könnyű, hófehér ingben. Megbabonázva nézte a finom ujjacskákat, ahogy a nő felszolgálta az ételt. Mozdulatai olyan könnyedek, légiesek voltak, mintha táncolna. A nevetése akár hajnalban a pókhálóról lepergő harmatcseppek, a mosolya, mint az első meleg napsugarak. Ahogy a kehely szűk nyakát tartotta, és ajkát csücsörítve megízlelte a méregdrága édes, zamatos bort. A mozdulatai a vacsora vége felé talán lassultak, tagjai mintha nehezednének, de Ron úgy érezte, a mosolyok egyre inkább neki szólnak.
Visszaindult a ház felé. A verandán égett a lámpa megvilágítva a vörös márvány lépcsőt, és a kerti tó elé kitett padokat. Mi van, ha az ajtó zárva van? Semmi. Megfordul, és hazamegy. Na jó, talán egy kicsit hallgatódzik, figyel, de a vége mindenképpen az, hogy visszavonul.
Szíve a torkában zakatolt, ahogy egymás után vette a lépcsőfokokat, majd pár másodpercet tétovázott a hatalmas, hófehér ajtó előtt. Hallgatódzott. Mozart. Kicsit talán sablonos, de Dave szerette. Az ajtó természetesen nyitva volt, az aranyozott kilincs engedelmesen mozdult kezében.
Mintha a zene elűzte volna sötét gondolatait, egy kissé felengedett az előszobába lépve. Persze itt minden a nyugalmat, meghittséget idézte fel benne, és érezte a vacsora alatt elfogyasztott alkoholmennyiség hatását is. A világos subaszőnyeg, a gyönyörű faragott bútorok, a mintás lambéria. Kellemes volt még rájuk nézni is. Ron emlékeztette magát, hogy nem otthon van.
Kathy. Dave felesége. A gondolat, ha nem is arcul csapta, mindenesetre meglegyintette kissé. Miért nem zárták be az ajtót? Dave miért nem vitte el hazáig a kocsiján? Eltorzult gondolataiban megfogalmazódott a még meg sem történt dolog sorsszerűsége. A vendégszoba ajtajához ért.
Odabenn az üveg teázó asztal mellett a három fotel pontosan úgy állt, ahogy otthagyta. Az asztalon a három halványzöldre színezett kristálykehely, meg a két borosüveg. A vacsora maradványai már elpakolva. Kathy is pontosan ugyanott ült. Olyan, mintha a kis szoba védett öböl lenne, egy kis időtlenség az idő féktelenül háborgó tengerén.
-Te vagy az, Ron? Azt hittem hazamentél. Gyere ülj ide mellém!
Kathy részeg volt, ezt Ron a saját kavargó gondolatain keresztül is látta. Leült a nő mellé, Dave helyére, és magától értetődő lazasággal felvette Dave poharát, ami színültig volt töltve a finom borral. Dave épphogy csak belekortyolt.
Huszonkettő. Szőkésbarna haj, barna szem, világos bőr, keskeny száj. Fehér inget és világosszürke nadrágot viselt. Hosszú haját hátul szorosan feltűzte, kihangsúlyozva ezzel kecses nyakának karcsú ívét, és a fehéraranyba ágyazott rubin és smaragd köves fülbevalóját. Ron hallotta, amint a nő beszél hozzá, de nem figyelt rá. A lágy zene, a meleg, a gyertyák fénye egészen elkábították. Olyan volt, akár egy varázslat. Kathy elszopogatta a bort, aztán lusta, koordinálatlan mozdulattal, az asztalra tette a poharat. Majdnem eltört. Ron odaadta neki Dave poharát, amiben még jócskán maradt nedű.
Szeme a nő mellére tévedt. Az ing hímzéses, vastag anyagán keresztül is látszott, amint az erős, kemény mellek az anyagnak feszülnek, a mellbimbó szinte kiszakítja a szövetet. Ron egyáltalán nem zavartatta magát, hogy leplezetlenül bámulja, Kathy pedig valahol máshol járt.
Tagjai elnehezedtek, gondolatai lelassultak. És Ron számára kezdett a világ végtelenül egyszerűvé válni.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.38 pont (21 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 Andreas6 2018. 01. 20. szombat 12:07
Erőszak az is, ha valaki kihasználja azt az állapotot, amikor az áldozat magatehetetlen. És mint mindenfajta erőszak, ez is undorító.
#3 feherfabia 2015. 10. 4. vasárnap 06:47
Nagyon gyenge!
#2 A57L 2014. 01. 27. hétfő 05:40
Nem rossz.
#1 Törté-Net 2005. 03. 26. szombat 00:00
Mi a véleményed a történetről?