A+ A-

D-nek

Emlékszel?
Mert én emlékszem. Nem is próbáltam elfelejteni. Ha próbáltam volna, se menne. Valamiért azt gondolom, hogy te sem felejtetted még el. Persze nem tudom, miért fontos ez nekem. Nem az emlékezés, azt tudom. Hanem az, hogy te emlékszel-e még. Vagyis: hogy te hogyan gondolsz most rám.
Hiszen akárhogy is van, a tényeken nem lehet változtatni. És nem is akarunk, mint ahogy akkoriban sem akartunk. Ugye emlékszel?
De akkor is hiányzol.
Internet. Így utólag visszagondolva milyen gyorsan ment minden. Beszélgetni, egymásra hangolódni, megismerni egymást. Aztán pedig egyszer csak - én tényleg nem tudom, mikor - már vágyakozással gondolni egymásra.
Tudtuk, sehová nem vezethet ez az egész, mégsem akartunk rá gondolni. Emlékszel? Nem volt szükségünk bölcs előrelátásra, csak a bolond boldogságra. Még akkor is, ha tudtuk, nem tarthat sokáig. De erről nem beszéltünk.
Azóta talán ezer nap is eltelt, és nem hiszem, hogy volt nap, amikor ne játszódott volna le újra előttem az a nap, amikor találkoztunk, és az a másik, amikor újra együtt lehettünk. Két nap. És az a pár hét előtte, az a pár hét közte, az a pár hét utána. Nem tudom, és nem is akarom elfelejteni azokat a pillanatokat, a vágyakozás kimondott és kimondatlan feszültségeit, a hosszú beszélgetéseket; azt, amikor énekeltem neked, azt, amikor tudtam, örülsz nekem. És ezerszer láttalak azóta jönni felém zavart mosollyal, ezerszer éreztem azóta a puha ajkaidat a számon, ezerszer hallottam-éreztem azóta izgatott lélegzetvételedet - ahogy te mondtad, elfogyott a levegőd -, ezerszer átéltem, ahogy átölelsz, ahogy befogadsz, ahogy szeretsz, ahogy engeded, várod, hogy szeresselek.
Az első találkozás. Az első csók. Kéz a kézben a buszon. Izgatottan az ismeretlen lépcsőházban. Édes bor. Édes várakozás. Édes csókok. A szuszogásod az arcomon. Ültél az ölemben, biztos érezted, mennyire vágyom rád. Kereső kezek a ruhák alatt. Kedves puha melleid a tenyeremben. Csókjaid. Szerető ölelésed, forró, csupasz puncid érintése.
Ügyetlen voltam. És mégis szerettél. Emlékszel?
Emlékszel arra a ruhára, amit elhoztál másodszor, hogy megmutasd nekem? Emlékszel, hogy simogattam fel vele újra a vágyat benned, bennünk? Emlékszel, hogy akkor nem voltunk ügyetlenek? Emlékszel, mennyire szeretted újra meg újra ágaskodó férfiasságomat? Rád vágyott. Téged élvezett. Hosszan, újra meg újra. Elrepültek a lopott - mégis egymástól ajándékba kapott - órák. Szomorú voltam, amikor el kellett mennünk. Pedig még nem is tudtam, hogy akkor érezhetlek utoljára. Nem akartam, hogy így legyen. Mégis így kellett lennie. Tudom, hogy megbántottalak, tudom, hogy úgy érezted, nem vagyok őszinte hozzád. Pedig az voltam. Senki nem ismert jobban, mint te.
És azóta is hiányzol. Most is hiányzol.
És most, amikor mindezt ezeregyedszer végigjátszom magamban, egyszer csak belépsz azon az ajtón. Nem sokat változtál, csak a hajad lett rövidebb, és persze szerinted a feneked nagyobb. De szép vagy, mert te vagy az.
Szólnék, de te nem engedsz beszélni. Mint egy álomban. És már megint érzem érzéki szuszogásod az arcomban, ahogy csókoljuk egymást, ahogy hozzám simul újra-ismerős tested. Hiányoztál, suttogom a füledbe. Hiányoztál, mondja minden mozdulat.
Lassan bújtatlak ki a pulóverből, majd kihúzom a trikódat a nadrágból. A hátadat simogatom, miközben tovább csókollak. Most te is vetkőztetni kezdesz. Végig gombolod az ingemet, lehúzod a pólómat. Te is simogatsz, csókolsz. Kimondhatatlan, újra érezni magamon a kezed. Most már én is lehúzom a trikódat, majd a melltartódat is, és újra csókolhatom melleidet, nyelvemmel játszadozva a sötét bimbókkal. Édes szuszogásod, ami annyira hiányzott nekem, tovább gyorsítja a szívverésemet. Puha, barna hasad is csókokat kap. Kezem már a nadrágod mögé furakodik, bele-belesimogat feneked hasadékába. Másik kezemmel próbálom kigombolni a nadrágot, de már megint nem megy. Emlékszel? Akkor sem ment.
De mint akkor, most is segítesz. És mint akkor, most is fekete bugyi van rajtad. Alatta pedig most is az az édes kincs, ami rám vár, ami egyre vonz, mióta utoljára merülhettem bele gazdagságába.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 4.85 pont (13 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 Andreas6 2017. 07. 18. kedd 06:21
Az írás jó! Csak kevés...
#3 listike 2015. 04. 13. hétfő 09:02
Nagyon nem jó.
#2 chris 2005. 01. 17. hétfő 11:41
szép. remélem te is hiányzol neki!
#1 Törté-Net 2005. 01. 16. vasárnap 00:00
Mi a véleményed a történetről?