A+ A-

A komisz 1. rész

Zsuzsinak nem akaródzott behajtani az elhanyagolt tanyára. A kerítést évekkel ezelőtt kidöntötte a szél, az istálló déli fala beomlott, és az udvart felverte a gaz. Inkább a földút szélére húzódott, kiszállt az autóból, az anyósülésről felnyalábolta a táskáját, becsapta maga mögött az ajtót - kulccsal vesződni eszébe se jutott, kilométerekről meglátni itt az embert -, majd az alig kitaposott ösvényen megközelítette a házat.
Lélek se mozdult körülötte, rovarok döngtek az öreg körtefa alatt rohadó gyümölcsön, és cefreszag terjengett a forró levegőben.
A ház jobb állapotot mutatott, mint az ólak, hiánytalanul sorakoztak a cserepek a tetőn, épp volt minden ablakon az üveg, és lábtörlőt helyeztek az ajtó elé. Zsuzsi öklével megzörgette a nehéz tölgyfaajtót és várt. Könyörtelenül tűzött a nap a hátára, és legyek csípték meztelen bokáját.
Még egyszer zörgetett, s mivel továbbra sem válaszolt senki, hát megpróbált benyitni, de az ajtó nem engedett. Hátrébb lépett, tétován körülnézett, majd a jobboldali ablakhoz sétált, és megpróbált belesni rajta. Hiába. A függöny útját állta kíváncsi tekintetének. Azért megkocogtatta az üveget, de nem érkezett felelet.
Visszasétált az ajtóhoz. Ha már megadta magát a rábeszélésnek, háromnegyed órát utazott a főúton, majd újabb háromnegyedet zötykölődött dűlőről dűlőre, kétszer eltévedt, és három falut bejárt fölöslegesen, nem fog dolgavégezetlen távozni.
Újra zörgetett.
Valami mozdult benn. Csoszogás, majd dörmögés, akár egy lomha állat neszezne az ajtó mögött, zár csörgött, rezdült a kilincs, és lassan kitárult az ajtó.
Középkorú férfi állt az ajtóban, hosszú, kéthetes szakállal az arcán, félmeztelenül, régimódi, csíkos pizsamanadrágban, amilyet Zsuzsi a nagyapján látott utoljára, amikor halála előtt az elfekvőben meglátogatta. A férfi se festett különbül, mint a nagypapa, bőre egészségtelenül fakó volt, meztelen felsőteste sovány és törődött.
- Mit akar? - morogta köszönés helyett, és vállával az ajtófélfának dőlt, mert nehezére esett megállni.
- Horváth Istvánt keresem - mondta Zsuzsi, mert a férfi nem lehetett István, aki még a harmincat se töltötte be, ez meg itt előtte legalább negyven, de talán több is megvolt.
- Ki maga, és mi a fenét akar tőlem? - kérdezte barátságtalanul a férfi, és gyanakvón összehúzta véreres szemét.
Zsuzsi először nem akarta elhinni. Mégis István? Aki az esküvőn olyan vidáman mosolygott és olyan fiatalosan rázta a diszkózenére. Ez a roncs. Aztán, mikor alaposabban megnézte, látta a sok szőr alatt fiatal arc rejtőzik, és a szem formája is egyezik az esküvői képeken látottakkal.
- Varró Zsuzsi vagyok, a felesége unokatestvére - mondta.
- A volt feleségemé, a fenébe is - vakkantotta a férfi.
- A volt feleségéé - sietett helyesbíteni Zsuzsi, mert nem szívesen haragította magára az embereket. - Joli néni küldött. Felhívott telefonon, és mondta, hogy maga beteg.
A férfi cifrán káromkodott, ellökte magát az ajtókerettől, és megragadta a kilincset.
- Nem tudom, mi a fenét akar az a minden lében kanál vénasszony, de üzenem neki, hogy szálljon le rólam.
Hátrébb lépett, hogy bezárja maga előtt az ajtót.
- Várjon - kiáltotta Zsuzsi, és beljebb lépett. - Joli néni szerint magának tüdőgyulladása van, és nem hajlandó kórházba menni.
- Nem is, a jó, fészkes fenébe.
- Nem találna ki valami újat? - szaladt ki Zsuzsi száján a kérdés. - Unom a sok fenét.
A férfi szemében jókedv villant, és alaposabban szemügyre vette a lányt. Átlagos arc, rövidre vágott barna haj, a divatosnál kicsit teltebb alak.
- Maga az a csitri az esküvőnkről, akinek több vas volt a szájában, mint a sarki vaskereskedésben? - kérdezte bágyadt vigyorral az arcán.
Az undok megjegyzés és a csípőjére sikló pimasz tekintet Zsuzsi maradék udvariasságát is elűzte.
- Igen. Jól emlékszik. Fogszabályozóm volt akkoriban. Kedves, hogy említi. De míg én csak szépültem azóta, magáról nem tudom ugyanezt elmondani.
A férfi felnevetett, vagyis megpróbált, de kínzó, ugató köhécselés lett a vége. Előre görnyedt, arca fájdalmasan eltorzult, kezét megkínzott mellkasára szorította.
- Mint látom, Joli néni diagnózisa helytálló volt - jegyezte meg hűvösen Zsuzsi, mert tünetek, kórismék és terápiák között érezte otthon magát. - A tüdőgyulladás komoly dolog. Megterheli a szívet, szövődményként felléphet szívizom és szívbelhártya gyulladás, esetleg tüdőtályog - sorolta tudálékosan, a görnyedt férfi hóna alá nyúlt, beljebb vezette a házba, és behúzta maga után az ajtót.
Benn a tagadhatatlan dohszagon túl kellemes hűvös fogadta. Kétszáz éves parasztház konyhájában állt, lába alatt karcos kőlapok, fölötte gerendás mennyezet, egyszerű deszkaajtó balra, és egy ugyanolyan nyitva jobbra. Ez vezetett a szobába, Zsuzsi látta a vetetlen ágyat, az ósdi szekrényt, a keskeny ablakot.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.86 pont (22 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 A57L 2014. 05. 14. szerda 05:19
Jól indul.
#4 papi 2013. 05. 11. szombat 07:48
Nagyon jó
#3 genius33 2013. 02. 4. hétfő 09:40
Jóféle nyes
#2 Scully 2004. 11. 18. csütörtök 10:59
Szimpi a tortenet. Varom a folytatast!
#1 Törté-Net 2004. 11. 16. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?