A+ A-

Ari 1. rész

Általában nem szoktam késni, de most éreztem, hogy kifut alólam az idő. Egy olyan megbeszélésre rohantam, ahol csak jelen kellett lennem és nagyokat bólogatni, ha kérdeznek valamit (tipikus cégképviselet), de azért nem lett volna baj, ha nem a diázás közben esek be. Persze az sem túl megnyerő, ha valaki pont időre érkezik viszont fújtat, mint egy bivaly és patakokban folyik róla a víz. Mégis ez utóbbit választottam. Jó döntés volt. Én voltam a második, még a szervező cég képviselője sem érkezett meg. Csak egy elragadóan bájos hölgy ült a tárgyalóban; fölállt, amikor bezuhantam az ajtón és felém indult. 'Nem maradt le semmiről, úgy néz ki csúszni fogunk' - és körbemutatott az üres székeken.
Csábos mosolyt villantott felém és a kezét nyújtotta. Én a mosolyát próbáltam értelmezni és arra koncentráltam, hogy jól mondjam a nevem, mégis meghallottam, hogy érdemes lett volna inkább az övére figyelni. Nem abból állt, hogy X és Y, hanem mintha ezeken kívül lett volna még Z is. Na mindegy, erről lemaradtam, majd kifigyelem, ahogy másnak is bemutatkozik.
'Nagyon örülök'- mondta és még mindig a kezében tartotta a kezem. Gyönyörű ápolt keze volt, semmi lerágott köröm vagy ráncos bőr. Őt 25 körülinek saccoltam, az ujjait, azonban bármelyik tini lány megirigyelhette volna. Még sokáig elgyönyörködtem volna benne, ha ez nem lenne udvariatlanság, úgyhogy inkább elengedtem, a laptopomat leraktam az asztalra: 'Megbocsát egy percre?' - és kiviharzottam a mellékhelységbe.
Próbáltam rendbe hozni magam: megmostam az arcom, áttúrtam a másik oldalra a hajam és az öltözékemet is rendeztem. Az ajtó picit nyitva maradt és egy pillanatra mintha a nőt láttam volna kéjesen bekacsintani a résen miközben én az ingemet gomboltam be. Nem voltam benne biztos, hogy ő volt, sőt még abban sem, hogy benézett-e egyáltalán az illető, aki elhaladt az ajtó előtt. Elkészültem. Sok kollégát ismerek, aki ilyenkor még magára kacsintott volna a tükörben, de én inkább visszamentem a teremhez, ami előtt most már kis csoport ácsorgott és hangoskodva kávézgattak. A nő nem volt köztük. Lekezeltem pár ismerőssel, aztán bementem.
Még mindig bent volt. Olyan méltóságteljesen ült a helyén, hogy szinte elkezdtem találgatni, hogy melyik királyi család sarja lehet. Én is leültem és előkotortam az aláírandó szerződések minden példányát. Ő egyszer csak felállt, lágyan ringó léptekkel a bejárathoz ment. Útközben elment mögöttem és megérintette a vállamat, még arra is esküdni mernék, hogy direkt hozzám dörgölte a fenekét. Vagy ezeket csak én képzelem be?
'Uraim - hallottam kintről - kezdhetünk?' - és legnagyobb csodálatomra mindenki szó nélkül a helyére iparkodott. Ki lehet ez a nő, hogy így tud hatni az emberekre? Azonnal megkaptam a választ: amikor mindenki elfoglalta a helyét, ő a terem közepére állt és megszólalt:
'Üdvözlöm Önöket! Én Arinthia von Hexenberg vagyok, a Hexenberg Industries képviseletében. Hogy másképp fejezzem ki magam, én vagyok itt a tőke, amit az Önök vállalataiba kívánunk befektetni, amennyiben érdemesnek találtatnak rá.'
Teljesen felizgatott, ahogy beszélt. Olyan magasról nézett le ránk, hogy nem tudtam nem odafigyelni rá. Még kicsit szórakoztatott is a fennhéjázása. Folytatta: 'Mint tudják Uraim, csak versenyképes cégek kerültek a figyelmünk középpontjába, de közölnöm kell azt is, hogy egymás ellen is küzdenek, és csak az egyikük nyerhet. Javaslataikat a gazdasági igazgatónk fogja nagy figyelemmel hallgatni és elbírálni, az én jelenlétem a továbbiakban szükségtelen. Harcra fel Uraim! - mondta, gőgösen körbehordozta tekintetét az arcokon és pakolni kezdett.
Kialudtak a fények és mindenki figyelme a vetítővászonra szegeződött. Ahogy a dolgok állnak, nekem is beszélnem kell majd - gondoltam - pedig egyébként is elég furcsának tűnt ez az eljárás, hogy nem négyszemközt tárgyalnak velünk, hanem egymás előtt. És mindez késő délután...
A cégem legnagyobb riválisának küldöttje kezdett szónoklatba, de szemem újra a nőt kereste. Egy perc alatt elkészült és kifelé indult. Figyeltem, hogy rám pillant-e, de nem törődött velem. Ebben a pillanatban lágy rezgést éreztem a zsebemben, sms-t kaptam. 'GYERE KI UTÁNAM' - szólt az üzenet. Ez most micsoda? Közben ő kiért a teremből és halkan becsukta az ajtót. Csak ő küldhette. De nem is tudhatta a számomat. És ha kimegyek, akkor mi lesz a tárgyalással? Valamiért mégis megmozdultam. 'Elnézést' - suttogtam a mellettem ülőknek, kitoltam a székem, felnyaláboltam a cuccaimat és az ajtóhoz mentem.
Az ajtó mellett várt rám, mosolyogva: 'Mindig ilyen sokat hezitálsz, mielőtt döntést hozol? Így nem tudom mi lesz a cégetekkel...'- még mindig nagyon flegma volt. 'Látja ez jó kérdés, mi lesz a cégünkkel, ha én itt kint vagyok?' - valamiért nem mertem visszategezni. Hülyeség, de tényleg kicsinek éreztem magam mellette. Kivárt egy kicsit, majd megfogta a kezem: 'Ne aggódj, Veletek írjuk alá a szerződést, már megbeszéltem Camparral'
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.25 pont (12 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 A57L 2014. 06. 3. kedd 05:10
Gyenge lett.
#3 papi 2014. 03. 6. csütörtök 08:35
Nem rossz
#2 Süni 2004. 06. 1. kedd 07:41
Bevezetőnek nem rossz.
És ki készitette a vacsorát?
#1 Törté-Net 2004. 05. 29. szombat 00:00
Mi a véleményed a történetről?