A+ A-

Kinga

Már sokadszorra láttam őt. És mint mindig, most is a gyomrom mélyéig beleborzongtam a látványba. Edina szerencsére most sem látta meg rajtam az érzést, ami biztosan kiült az arcomra, mert szokásához híven belebújt jegyzeteibe. Minden szeminárium után átrágja magát az anyagon, én meg ülök mellette, mert nincs kedvem egyedül keresztülmenni a városon, pedig nem is egy helyen lakunk.
De, legalább láthatom őt! Ez pedig nem semmi, mert az utóbbi időben az egész testem borzong, ha meglátom. Szemben velem ült le az egyik fotelbe, táskáját levágta maga mellé a szomszédos ülőhelyre. Idegesnek tűnt. Előrántott egy köteg papírt, és elkínzott arccal nézte. Beletúrt amúgy is kócos hajába, és elkeseredetten mondott valamit csoporttársainak. Ő is angolos volt, mint én, évfolyamtárs - de előadásokon sosem találkoztunk. Isten tudja miért nem, de mindig elkerültük egymást, hol én lógtam, hol ő... És az órarendet összeállítóknak köszönhetően szemináriumon meg nem került össze az ő, és az én csoportom. A nevét is csak kinyomozni sikerült: Kinga. Azonnal tetszett a neve, valahogy úgy éreztem, illik hozzá.
Szemben velem újra rácsapott a papírra, és csoporttársaira nézett. Azok nem igazán törődtek vele, sőt nevetgélve felálltak és a büfé felé indultak. Kinga szinte észre sem vette, hogy távoztak. Már több könyv is nyitva feküdt ölében; angol nyelvtani műalkotások voltak, jómagam is használgattam őket.
Elszántam magam. Oda kell menjek hozzá, ilyen lehetőségem sosem lesz több! Egyedül ül, sehol senki mellette. És nem is nagyon tudok róla, hogy lenne valaki itt az egyetemen, aki közelebb állna hozzá. Nem tehetem meg, hogy rárontok az emberekre, mert a rossz tapasztalatok visszafogottá tettek. Először mindig körülszimatolok, megkérdezem az ismerősöket, mit tudnak róla. És Kingáról senki nem mondott olyat, hogy lenne valakije.
Felálltam, odamorogtam Edinának, hogy bocsi, és elindultam keresztbe az aulán. Nem mintha Edina nagyon törődött volna velem, ilyenkor puskát lehetne sütögetni a fülei mellett, arra sem figyelne fel. Hirtelen teljes lett a csend körülöttem, csak a cipőm kopogását hallottam a márványlapokon. Egyre közelebb kerültem hozzá. Végül ott álltam előtte.
- Helló - köszöntem. - Segíthetek? - azzal lezöttyentem mellé a fotelre.
Pillanatig nézett rám, fürkészett a tekintetével. Bizalomgerjesztő lehettem, mert bólintott.
- Nem értem ezt a vackot - rázta meg a papírt. - Eddig azt hittem tudok angolul, de ezek után... Úgy visszadobta a dogámat, mintha most mondtam volna ki először azt, hogy "yes".
Megnéztem a tanár nevét. Elfintorodtam.
- Nem csodálom. Nem egy kenyérre kenhető pacák...
- Ne túlozz - horkantott egyet. - Ez egy balfasz!
- Mi nem megy vele? - böktem meg a dogát.
Figyelmesen rám nézett. Megvillant a szeme.
- Állj. Te vagy az, akit úgy emlegetnek, hogy...
Közbevágtam.
- Ne mondd ki! - aztán megráztam a fejem. - Nem szeretem, ha úgy hívnak.
Mosolygott. Görcsbe ugrott a gyomrom tőle. Te jó ég... Ha sokáig így fog mosolyogni nem tudom, mit csinálok...
- Szóval mi a gond?
- Ez az egész! Megírtam, beadtam, visszadobta. Elővettem ezeket a disznóságokat - rúgta odébb lábával a tankönyvet, - de így sem fogom föl...
- Szívesen segítek - előredőltem, úgy vártam a választ.
Mondj igent! Kérlek, mondj igent! Egyszerűen igent kell mondanod, mert megbolondulok, ha nem! Ha most ismerőssel lennék, aki ismerné a dolgaimat, akkor félrebillenthetném a fejem, és somolyogva duruzsolhatnám, hogy "lécci-lécci-lécci". De most nem tehetem. Csak várhatom, míg kinyögi a válaszát, pedig már alig tudom palástolni a kezem remegését. Megmozdult csókolnivaló ajka. Azt hiszem még jobban előrehajoltam.
- Rendben. De nekem most még lesz egy órám.
Alig tudtam visszagyűrni feltörő megkönnyebbült sóhajomat.
- Megvárlak, ha akarod - kicsit rekedt volt, és remegett a hangom.
- Ha képes vagy emiatt háromnegyed órát várni...
- Én ajánlottam föl - vállat vontam, és megpróbáltam hányavetinek tűnni, pedig akkora kő esett le a szivemről, hogy az méteres krátert vághatott az alagsorig.
- Oké - mosolygott. - Akkor itt negyvenöt perc múlva - szedelőzködött.
- Rendben - mosolyogtam vissza, és megfogtam táskáját, hogy kényelmesebben tudjon pakolni.
- Köszke!
Ennivaló volt a mosolya, legszívesebben megsimogattam volna, beletúrtam volna hajába. A vágy úgy tört rám, hogy nem tudtam megszólalni. Csak intettem, és néztem utána. Feszes fekete nadrágja szabadon hagyta csípője nagy részét, gerincénél kilátszott tetoválása. Isteni popsija úgy mozgott, mint a legnagyobb manökeneké.
Felálltam. Megtettem! A többi már könnyebb lesz, azaz nehezebb, vagyis... Mindegy, legalább a kezdeti lépéseket megtettem. Visszaültem Edina mellé. Kíváncsian nézett rám. Tudtam, úgysem úszom meg beszámoló nélkül.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.16 pont (19 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 papi 2015. 06. 30. kedd 22:30
Nem rossz
#3 Istk 2004. 05. 24. hétfő 17:41
Ez nem hetero, hanem leszbi.
#2 Bratyó 2004. 05. 24. hétfő 14:10
Újra egy ismétlés.
#1 Törté-Net 2004. 05. 24. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?