Angyal a szekrényben

Sára belibbent a fürdőszobából, és ledobta magát az ágyra. Az én fürdőköpenyem volt rajta, az öv bekötésével nem is foglalkozott. Ahogy végigfeküdt mellettem a köntös szétnyílt, Sára gyönyörű teste szabad prédaként tárulkozott fel mohó szemeim előtt.
– Szép vagy – szólaltam meg. A kifejezés elég enyhe volt, de örültem, hogy felajzott állapotomban egyáltalán ennyire is futotta tőlem. Sára elrebegett egy halk köszönömöt, és megcsókolt. Istenien csókolt, lehelete egyszerre volt édes és mentol ízű volt. Mégis elszakadtam ajkaitól, hogy újra alakját csodálhassam. Előttünk volt az egész éjszaka, és én nem akartam elsietni semmit. Már két hete vártam erre a pillanatra.
– Gyönyörűek a melleid – bókoltam, s hogy igazoljam szavaimat, ujjaim hegyével finoman végigsimítottam a formás, feszes halmokat.
– Hát még ha tudnád mennyibe kerültek! Na, ezt nem kellett volna mondania. Minden illúzióm egy pillanat alatt darabokra tört.
– Úgy érted, hogy nem igaziak?
– Igen, két hónapja töltettem fel őket. Tudod, a fitnesz, meg a diéta...
– Aha.

Odanyúltam, és óvatosan megnyomogattam az egyik mellét. Nagyon rugalmas volt, talán túlságosan is. Ahogy jobban szemügyre vettem, meg is pillantottam a halvány heget a mell alatt. Lelki szemeim előtt egy műtőszoba képei kezdtek lebegni, láttam, ahogy felvágják a bőrt Sára mellkasán, egy cseppnyi vére vékony csíkban szalad lefelé az oldalán, aztán a maszkos doki beletömi a résbe az alaktalan zacskót, amit egy csövön keresztül fölfújnak, mint egy gumilabdát. Megrázkódtam.
– Most mi van? – hallottam távolról Sára hangját.
– Semmi, semmi.
– Látom, hogy nem tetszik. Kiült az undor a képedre. Elhúzódott tőlem, behúzta magán a köntöst, és sértődötten hátat fordított.
– Dehogynem tetszik. Nagyon jól néznek ki. Csak még szoknom kell a gondolatot, hogy egy szilikonzacskót fogdosok... Azt hiszem ez volt az a mondatom, ami megforgatta a kést a szívében. Fölugrott, és kapkodó mozdulatokkal öltözni kezdett. Utolsó erőmmel, még megpróbáltam kimagyarázni magam és maradásra bírni Sárát, de ő csak azt hajtogatta, hogy nem tetszik nekem mint nő, és ez így nem fog menni. Mielőtt elviharzott volna, még az ajtóból visszaszólt:
– Jó lenne, ha most egy ideig nem találkoznánk. Mondjuk örökre.