Végső elhatározás 2. rész

Egy elhidegüléshez vezető házasságban éltem meg a Krisztusi kort. Harminchárom évesen jöttem rá, hogy a feleségem a kezdeti kiéhezett szexcsatákban kiélte magát, és ráébredt, hogy a fiatalságom nem ellensúlyozza a rétegek közötti különbséget. Néha egy óra alatt keresett annyi pénzt, mint én egy hónapban. Már a heti kettő szex parádés hétnek számított. Nem zavarta az sem,   hogy napi szinten vertem a farkam, volt,   hogy egy darabig nézte, majd megvetően ment, hagyott magamra.

Emlékszem az első heves éjszakákra. A luxuslakosztályban, ahol a bútorok többet értek, mint az egész gyerekkori házunk. A feleségem akkor még tüzes volt, a teste kemény, a szeme csillogó. Egy éjszaka, amikor a város fényei alattunk pislákoltak, az ágyban kötöttünk ki. A szája a számra tapadt, a keze a nadrágomon matatott. Letéptem róla a blúzt, a melltartóját félhajtottam, és a melleit a számba vettem. A bimbói kemények voltak, a nyelve a fülemet nyalta, miközben a farkam a combjához ért. Aztán benyomtam a puncsába, és basztam. A csípőm csapódott a fenekéhez, a teste ringott alattam, a keze a hátamba mart. Megfordítottam, hátulról folytattam, a kezem a csiklóján, miközben a farkam egyre mélyebbre járt. Elélvezett, aztán újra, és újra. Mindent csináltunk, ami eszünkbe jutott, kivéve az anális dolgokat – azt ő soha nem engedte, és én nem erőltettem.

De aztán elmúlt. Egyre ritkábban ért rá, egyre többször volt "üzleti útja". És egy este, amikor hazajöttünk, és egy százezres öltönybe ültem velem szemben az asztalnál, azt mondta:

– Veled nem lehet megjelenni sehogy. Még ebben az öltönyben sem.

Nem harcoltam ellene.

– Igaza volt az üzlettársamnak, hogyy úrnak születni kell. Nem lehet megtanulni, nem lehet megvenni, nem lehet kikönyörögni. – Én pedig nem voltam úr, és soha nem is akartam az lenni.

Akkor már anya végstádiumú rákos volt. A meddő viták helyett inkább vele töltöttem a rengeteg időt. A kórházban ültem mellette, fogtam a kezét, és néztem, ahogy egyre fogy. A húgom is szembesült a fájó percekben azzal, hogy anyával az ő házassága is halálra van ítélve. A temetésen egymásba karolva sírtunk. Apánk –   a nevelőapám – a már jó ideje tartó szeretője mellett feszített napszemüvegben, hogy ne látszódjon a kéjes csillogás a szemében, amiért szabaddá vált.