A pláza

– 1. rész
Az alábbi történet fantázián alapul, de bizonyos részei valósak.
Minden azon a reggelen kezdődött, amikor épp úton voltam egy volt kollégámhoz, aki néhány munkaeszközt hozott vissza nekem. A Bristol melletti autópálya-lehajtónál lévő McDonald’s-nál beszéltünk meg találkozót.
A feleségemmel, Kate-tel csodás reggelünk volt, hancúroztunk az ágyban, és bár nem mentünk el a „végsőkig”, a hangulat nagyon felforrósodott.
A feleségemmel több, mint 20 éve vagyunk együtt, és a szexuális életünk igazán nagyszerű. Nagyon szeretjük egymást, és imádjuk feldobni a dolgokat. Bármit megteszünk, ami mindkettőnket kanossá tesz. A feleségemnek van egy elég erős szubmisszív (alárendelt) oldala a szexben, és a kiszolgáltatottság, vagy az, hogy valami mocskos dolgot kell tennie, gyakran szerepet kap a szexuális életünkben.
Már most érzem, ahogy keményedik a farkam, ahogy ezeket a szavakat gépelem.
Szóval, nagyon jókedvűen autóztam, éreztem azt a kellemes melegséget az ágyékomban, ami a szexuális játék után maradt, de egyben azt az alhasi feszülést is, hogy nem mentem el. A fejemben már azt tervezgettem, milyen lesz majd a teljes menet később, a nap folyamán, hogyan alakul majd és mit fogunk játszani. Ezen a ponton fészkelte be magát a fejembe az a mocskos gondolat-féreg, amely aztán átvette az irányítást a napom hátralévő része felett, és amelyből ez a történet is kibontakozik.
Nemrég a feleségem látott egy harisnyát (a tengerentúli unokatestvéreink kedvéért: nylonharisnyát), amit teljesen nyitott ülepűként hirdettek. Amikor először megláttuk, mindketten megjegyeztük, milyen jól néz ki, és milyen jól szórakoznánk, ha Kate ezt viselné a kedvenc éttermünkben egy szombat este. Persze muszáj volt egy lépéssel tovább mennem, és megmondtam neki, mennyire szeretném kivinni őt egy kis szabadtéri bemutatóra abban a harisnyában. És természetesen, miután egyszer megnéztük a harisnyát a neten, folyamatosan feldobta a különböző hírfolyamokban az algoritmus. (Azóta vettünk is egyet, és kibaszott jó! )
De térjünk vissza a kérdéses naphoz.
Ahogy vezettem, a „terv” egyre csak formálódott és nőtt a fejemben – akárcsak a farkam –, és mire megérkeztem a McDonald’shoz, már csontkemény voltam, és sátrat formázott a farmerem. Szerencsére nálam volt a munkatáskám, amit az ölembe vettem, hogy elrejtsem az árbócként meredező testrészemet.