A+ A-

Kiskatonák

Csak olvasgattam eddig a történeteket, néha hozzászóltam, de úgy érzem, most már nekem is el kell mesélnem egyet. Nem lesz költői, és nehéz a múltat idézni, nem mostanában történt. Bár az ilyet nehéz feledni.
Fiatal voltam, 20 éves. A legszebb kor. Éltem a saját kis életem, barátok, munka, szórakozás. Nyár volt, nagyon meleg július.
A városnak egy olyan szegletében éltem, ahol szinte egy nagy család voltunk. Az iskolatársak, barátok mind közeliek. Szinte utcákra laktunk csak egymástól, mindig mindent tudtunk mindenkiről, jöttek a pletykák, infók, történetek.
Nagyon jól tudtam, hogy az iskolatársak egy része katonai szolgálatát tölti. Sok velem egykorú van az országban, így nem mindenki került sorra 18 évesen a "hazát szolgálni". Még 1, - szerintük nehéz - év volt az idő, amit barátok és szerelem nélkül kellett tölteniük. Néhánynak írtunk mi itthon maradottak, tartva bennük a lelket.
Egy napon a régi osztálytársak közül István és Gábor csengetett be hozzánk. Ők is honvédek voltak éppen, novemberben vonultak. Szombat délután volt, anyu nyitott ajtót, és örömmel üdvözölte őket, hiszen 6 éves korunk óta ismertük egymást és a családokat.
Egy "búfelejtő" partira hívtak, Istvánék kertes házába. Elsorolták, kik a meghívottak, és örömmel mondtam igent, hiszen ismert nevek hangzottak el. Feltételnek, vagy inkább belépő helyett azt kérték, segítsek a harapnivaló és a további szervezés terén.
Este 8 fele már 15 körüli volt a létszám. A tűz pattogott, körbeültük, felhőtlenül csevegtünk, nevettünk, ettünk, de legfőképp iszogattunk. Sose voltam még csak pityókás sem, most is inkább a lazaság és oldottság lett jellemző mindnyájunkra. Hajnal kettő körül kezdett oszlani a társaság, gyalogosan sétált mindenki hazafele, hiszen nem kellett senkinek messze menni. 3-an maradtunk... István, Gábor és én.
Nevetgéltünk egy darabig még, majd egy csendes pillanatban felálltam, és a tőlünk nem túl messze gyümölcseitől roskadó, öreg cseresznyefához siettem. Mezítláb a langyos fűben. Az ágak magasról lógtak lefelé, és ágaskodva, a pislákoló láng odajutó fényénél tapogatózva kerestem a hatalmas ropogós gyümölcsöket.
Halottam, hogy a fiúk még folytatják a beszélgetést, de a már férfiasan dörmögő hangból a szavakat kivenni nem tudtam. Nyugodtan cseresznyéztem. Húztam lefele az ágakat, ágaskodtam lábujjhegyre. Éreztem, hogy a póló és az akkor divatos térdig érő "biciklisnadrág" között kikandikál a derekam és a hasam. Jól esett a langyos levegő simogatása. Belibbent a szellő a póló alá is. Örömmel nyugtáztam, hogy az ital okozta tüzet enyhíti egész testemen.
Hirtelen valami más kezdett csiklandozni. Azt hittem, valami eltévedt falevél az ágról ér hozzám, vagy egy felriasztott rovar, és odakaptam kezemmel. Egy másik kéz volt. Majd a túloldalon még egy. A derekamat fogta meg, mintha készülne megemelni, két oldalról, finoman. Hátrafordítottam a fejem kissé, és láttam, hogy István lépett mögém.
- Ne hagyd abba, sok szem vár még rád!- mondta, ahogy leereszkedtem az ágaskodásból, és elengedtem a fát.
Hallgattam rá, és újra a szemek után nyúltam. Szakítottam egyet, és a számba vettem. De elharapni már nem tudtam, lefoglalták a gondolataim a felfelé induló kezek. Úgy maradtam, és figyelmem követte a kéz útját.
Lassan becsúszott a póló alá, és a hátamon bizsergető érzést hagyva simított végig. Megborzongtam... az futott át az agyamon, hogy gyerek korunk óta ismerjük egymást, láttuk felnőni a másikat, kifejlődni, láttuk hogyan éli meg a másik az első csókot, a gyerekkori szerelmet, szinte mindenki beszámolt akkor róla. Sosem gondoltam egyikükre sem úgy, mint férfi, mint lehetséges "zsákmány". Addigi életem tapasztalatait ilyen téren nem "közülünk" valókkal éltem meg. Nagyon furcsa érzésem lett. Lenyeltem az utolsó szem gyümölcsöt, és kiköptem a magot.
De nem volt időm tovább elmélkedni, hiszen a kényeztető ujjak lassan a hátamról előrefelé igyekeztek. Karom alá értek, melleim mellett elhaladva lassan azok oldalát simították. Szinkronban a két oldalon. Majd nagyon óvatosan, szinte közben biztatásra várva csúsztak előre, egészen a csúcsokig, épp hogy érintve azokat. Majd abban a magasságban megállva szinte pillanat alatt hirtelen becsukódva határozottan megmarkolták mindkét mellemet egyszerre. Közben István közelebb lépett, és ezzel a mozdulattal magához is szorított, megéreztem a testét, erős férfias ölelését és végem volt. Már nem volt kiút. Abban a pillanatban átadtam magam a történéseknek, minden gondolatom kikapcsolt, csak egy létezett.
Ez jóóó...
-Olyan gyönyörű lettél. -mondta. - Már a suliban is neked voltak a legszebbek, de sose gondoltam, hogy megérinthetem valaha. Engedd, hogy enyémek legyenek... -azzal megfordított, szemben álltuk, és vad csókba fulladt a mondat. Kezei megállás nélkül simítottak, nyomában az izgalmat jelző libabőrt hagyva, csókja édes volt, kissé követelődző, de nagyon meggyőző.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.8 pont (40 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 listike 2014. 04. 30. szerda 14:11
Gyenge.
#5 A57L 2013. 12. 9. hétfő 05:46
Egész jó.
#4 papi 2013. 04. 21. vasárnap 10:08
Nem rossz
#3 kokojsza 2003. 11. 21. péntek 18:36
Remélem nem ez volt az utolsó eseted? Csak így tovább,nagyon teccett a törpénet...
#2 muvészúr 2003. 11. 18. kedd 09:23
Igazán kellemes nem túlcifrázott történet. Gratula
#1 Törté-Net 2003. 11. 18. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?