A+ A-

Tábortűz

Az augusztusi hajnal csípős hidege a tábortűz mellett talált. Fázva húztam magam köré az elnyűtt pokrócot, de így is remegett minden tagom. A lángok már alig-alig pislákoltak; de a kihaló parázs még adott egy kis meleget lábfejemnek a harmattól átázott tornacipőn keresztül. "Mi a fészkes fenének vagyok én itt?" - dohogtam magamban, miközben egy bottal kíséreltem meg jobb belátásra bírni az immár végleg kialudni készülő tüzet. Próbálkozásom hasztalan volt, a nedves faágak már nem akartak fellobbanni. "Na, pihennek ezek is, csak én nem"- s ráütöttem a bottal az egyik tuskóra, mire az kigurult a hamukupac szélére "Holnap jól letolom a Ferit, mi az istenért nem tudott jobban vigyázni a tűzre?" Igyekeztem minél jobban betakarózni, de mindig akadt egy rés, ahol a hideg utat talált magának, egészen a csontjaimig. Kezdtem elátkozni azt a pillanatot, amikor az esti gyűlésen, önként igába hajtva fejemet, jelentkeztem őrségbe. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a nappalok trópusi hősége után így lehűl a levegő - és vele együtt a lelkesedésem is. Bánatosan néztem végig a sötét mélyén megbúvó sátrakon. Mindben ott aludtak békés nyugalomban, a hálózsák és takaró ölelő melegében. "Mindegy már csak két órát kell kibírnom"- bíztattam magam, nem túl meggyőzően.
Felkeltem, vállamra tekertem a takarót, és ugrándozni kezdtem. Hamar felfrissültem, s a hideget sem éreztem már annyira. Immár harmadjára indultam el ellenőrző körutamra. "Nehogy valami megzavarja ifjúsági táborunk csendjét" - idéztem fel magamban táborvezetőnk szavait cinikus mosollyal, ahogy sátra mellett elhaladva hangos, jóízű hortyogás ütötte meg fülemet.
Halkan róttam a köröket, a nedves fűben. Az egyik ponyva mögül neszezésre lettem figyelmes. Az órámra pillantottam, négy múlt pár perccel. "De korán kelt itt valaki" - gondoltam, s már indultam volna tovább, amikor bentről a rozzant tábori ágy lassú, de ütemes nyikorgását véltem meghallani. Közelebb léptem a sátorhoz, persze véletlenül sem a kíváncsiságomtól vezérelve, hallgatózni nem szép dolog! Elvégre ügyelnem kellett a tábor csendjére és rendjére, és úgy tűnt éppen a rendzavarás esete forgott fenn, ezért fontosnak találtam, hogy alaposabban is kivizsgáljam az ügyet. A nagy osonásban csak az utolsó pillanatban tudtam elkerülni, hogy keresztülessek a sátor feszítőkötelében, és bezuhanjak a sátorba.
Közelebbről tisztán kivehető volt a berozsdállt rugók panaszos sírása, és két ember visszafojtott lihegése. Végiggondoltam, hogy kiket is láttam napközben ennél a sátornál megfordulni, de memóriám csődöt jelentett. Csak annyit gyanítottam, hogy egyikük Viki lehet. Bettiről - a másik lakóról - nehezebben tudtam volna elképzelni. Nem mintha csúnya lenne, sőt ellenkezőleg. Őt mindenki egy tüneményes, ám annál szendébb, visszahúzódóbb lánynak ismerte.
Élvezettel hallgattam, miként igyekeztek minél kisebb lármát okozva ügyködni, meglehetősen csekély sikerrel. A lány sípoló levegővételei és a nyikordulások mind gyorsabb ütemben követték egymást, nekem pedig nem volt szívem elszakadni a fülemet és agyamat betöltő gyönyörzenétől, úgy döntöttem megvárom a végkifejletet.
Behunytam a szemem és elképzeltem, hogy a gyönyörű, szőke Viki telt, kerekded keblei az én arcom előtt ringatóznak, miközben szenvedélyes extázisban lovagol rajtam, és kéjesen húzza magát karóba, újra és újra, amíg az utolsó erőteljes mozdulatnál robban testében a gyönyör - és vele egyidőben én is...
Lassan csendesedtek el, még percekig nyikorgott az ágy alattuk, de már csökkenő lendülettel. Úgy hittem, még próbálják nyújtani a pillanatot; most már a vágy gerjesztő, kielégülést követelő kényszere nélkül élvezhették egymás testét, amíg a fiú le nem lankadt, s hímtagja kicsúszott a lány még meg-megránduló, lucskos hüvelyéből.
Óvatosan távolodtam el a sátortól és lopakodtam vissza őrhelyemre. Leterítettem a pokrócot és hanyatt terültem rajta. Felnéztem a felhőtlen égboltra, és az apró kristályszemcseként tündöklő csillagokat bámultam üres tekintettel. Nem bírtam elszakadni az előző jelenettől. A szerelem zajának emléke ott dübörgött a fülemben, állandóan visszalopózva gondolataim közé. Régen nem voltam már nővel.
Legalább négy hónap eltelt, mióta Annamarival búcsúéjszakánkat töltöttük, mielőtt elutazott egy évre. A repülőtéren, mikor utoljára jó utat kívántam neki, csak annyit mondott, hogy ne várjak rá. De én vártam, és nem feküdtem le senkivel, hiába nem válaszolt a leveleimre. Nem is tudom, miben reménykedtem. De ott a táborban, ahogy arcomat belefúrtam a hideg sötétségbe, meghoztam a döntést. "Keresnem kell egy nőt!" - gondoltam, majd félhangosan egy káromkodást is hozzáfűztem. Éreztem, hogy lassan kezdek megtébolyodni. Az a négy hónap csupa kínlódás volt, de nem csak szerelmem hiánya miatt. Vessenek meg érte, de kellett a szex. Lassan már ott tartottam, hogy a legyet is megdugtam volna röptében. "Rohadt ösztönök! Miért ilyen nehéz megzabolázni őket?"
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.17 pont (12 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 zsuzsika 2014. 12. 6. szombat 05:48
Nem rossz.
#2 A57L 2013. 09. 22. vasárnap 04:02
Egész jó.
#1 Törté-Net 2003. 10. 17. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?