Gépkocsivezetés-oktatónőm

Letettem a második félév vizsgáit. Itt volt a nyár, és két és fél hónapra felszabadultak a délutánjaim-estéim. Igaz, Ritával megbeszéltünk egy közös nyaralást, de az csak augusztus elején volt esedékes. Jó, a hétvégeket most majd együtt töltjük... de mit csinálok a hétköznapokon? Aztán megláttam egy plakátot. Igen, ez kell nekem! Úgyis untam és utáltam a vonatozást, az időhöz kötöttséget, a legtöbbször mocskos vagonokat és a nem mindig józan utasokat. Úgyhogy másnap elmentem, és jelentkeztem. Hogy mire? Úgy döntöttem, megtanulok vezetni, és veszek egy autót. A plakát ugyanis ilyen tanfolyamot hirdetett, méghozzá azzal, hogy intenzív képzés, akár egy hónap alatt jogosítványt szerezhetek.
Szerencsém volt, hétfőn már indult is egy tanfolyam. Tényleg intenzív volt, két hét alatt megvolt az elméleti oktatás, az utolsó nap már vizsgáztunk is. Tizenhatan voltunk, főleg nők, és szinte mindenki 25 alatt. Csak egy valakinek nem sikerült a vizsgája, ő kénytelen volt később kezdeni a gyakorlati tanulást. Mi tizenöten viszont már hétfőn kocsira ülhettünk. Az irodában azt kértem, hogy lehetőleg egy idősebb oktatót jelöljenek ki, de ilyent nem tudtak adni, az összes szabad ember 30 körüli volt. Viszont az ügyintéző elárulta, hogy az egyetlen női oktatójuk (igaz, ő is csak 26 éves) épp szabad, úgyhogy ha megfelel a kisasszonynak...
A kisasszonynak természetesen megfelelt. Tulajdonképpen azért kértem idősebb oktatót, mert tartottam tőle, hogy egy fiatalabb esetleg kikezd velem. Egy nő viszont... akár ki is kezdhet. Igaz, most őt is visszautasítom, ha megteszi, hiszen minden ilyen gondolatom Rita körül forgott. De ez talán könnyebb, mint egy férfit leszerelni.
Az ügyintéző felemelte a telefont, és megkérdezte:
– Krisztina ott van?
A válasz igenlő lehetett, valami olyannal bővitve, hogy épp csinál valamit, amit nem tud abbahagyni, mert az ügyintéző csak ennyit mondott a kagylóba:
– Akkor utána jöjjön fel!
– Tessék helyet foglalni – fordult aztán felém –, mindjárt jön az oktatója.
Kisvártatva bejött egy nő, és odalépett az ügyintézőhöz. Halkan váltottak pár szót, majd a nő odalépett hozzám.
– Üdvözlöm. L. Krisztina vagyok, az ön gyakorlati oktatója – nyújtotta a kezét.
Kicsit meglepődtem. Szokatlan volt a magázás. Csak három évvel idősebb nálam, akkor miért nem tegez? Vagy ezt írná elő az oktató-tanuló viszony? Nem hiszem, a főiskolán a legtöbb oktatónk (pedig a legfiatalabb is legalább 35 éves volt) tegezte a hallgatókat.