Zsarolom a tanárnőmet

Tizenkettedik osztályba jártam a gimnáziumban, egy tipikus, szürke panelépületben álló iskolában, ahol a folyosók mindig visszhangoztak a diákok zsivajától, de délutánra elcsendesedtek. Az egyik nap, a nyolcadik óra után, bent kellett maradnom történelemkorrepetálásra, ami unalmasan telt, tele évszámokkal és csatákkal, amiket alig bírtam megjegyezni. Mire végeztem, az iskola szinte teljesen kiürült; a napfény már narancsosan szűrődött be az ablakokon, hosszú árnyékokat vetve a linóleum padlóra. Hazafelé tartva, az igazgatói iroda előtt furcsa hangokra lettem figyelmes – halk nyögések, zihálás, amit először talán csak a fűtésrendszernek hittem, de kíváncsiságom erősebb volt.
Megtorpantam, majd óvatosan visszamentem, szívem hevesen vert az izgalomtól és a tiltott dolog érzetétől. A kulcslyukon át belestem, és a látvány azonnal megdöbbentett.
„Valakik szexelnek odabent” – suhant át az agyamon, miközben a vér zúgott a fülemben.
Résnyire nyitottam az ajtót, ami halkan nyikordult, és beleskelődtem. A matektanárnő és az igazgató heveskedtek bent! Laura a falnak támaszkodva, szoknyája felgyűrve, az igazgató pedig mögötte, izzadtan, lihegve. A szoba tele volt iratokkal, a asztalon kávéscsészék és papírhalmok között folyt a tiltott aktus.
Gyorsan előkaptam a telefonomat, reszkető kézzel indítottam a felvételt, és rögzítettem egy két-három perces videót, amin tisztán látszott az arcuk is – Laura eltorzult örömben, az igazgató pedig koncentráltan. Aztán eltűntem, mint a kámfor, futva a kihalt folyosón, ahol csak a cipőm kopogása hallatszott.
A matektanárról, Lauráról annyit érdemes tudni, hogy huszonnyolc éves, dús keblekkel, amelyek feszesen domborodtak blúza alatt, hosszú szőke hajjal, ami hullámokban omlott vállára – az a típus, akit az egész iskola meg akar dugni, a fiúk álmaiban szerepel, és a lányok irigykedve nézik. Van egy ötvenhat éves, kőgazdag férje, egy üzletember, aki luxusautókkal jár, és mindenki tudja, hogy Laura csak a pénz miatt van vele, a fényűző életért, a drága ékszerekért és nyaralásokért.
Másnap, matekóra után, miközben a táblát törölte, a kréta pora finoman szállingózott a levegőben, megvártam, míg mindenki kiment a teremből. A osztályterem még tele volt a tanulók illatával, ceruzák hevertek szanaszét. Odaléptem hozzá, a szívem kalapált, mint egy dob.
– Tanárnő! – szólítottam meg, hangom kissé remegett az izgalomtól.
– Igen, mondjad! – nézett rám kíváncsian, kék szemei csillogtak a délutáni fényben.