A+ A-

Csak a szomszédok meg ne lássák!

A nagy dugásokban az a jó, hogy nem csak akkor élvezi őket az ember, amikor a dolog megtörténik, hanem utána is. Felséges utóízük van! Az ember emlékszik rájuk, kóstolgatja őket. A lágyékában felidézi az érzéseket, a heves döfkölődést, üzekedést, ahogy a kemény farok sikatol a zaftos pinában, majd ahogy a sperma többméteres pályáját bejárva spriccel oda be, a sötét csáblyuk mélyébe...
A szagok kivált alkalmasak arra, hogy a megtörtént dolgokat előhívják, újból átéltessék velünk. Mint most, amikor szendergő nejem mellől éppen megmozdultam, hogy kikászálódjak az ágyunkból, vastag pöffökben tört fel alulról a baszásszag... Hú, ez ma nagy volt!
Késő nyári napsütötte, meleg lusta vasárnap délután volt akkor is. Ebéd után, a mosatlan edényeket, lábosokat feledve, feleségemmel egymásnak estünk és szétszedtük egymást. Nagyon ideje volt már! Hétközben az ember dolgozik, de vasárnapra a dolog igencsak beérik: pina a fasznak, fasz a pinának feszült, haraptuk, nyaltuk, faltuk egymást és szemérmetlenül vastagon élveztünk. Így kell ezt, mert a szex házasságban is jól működhet, sőt az igazi egymáshoz csiszolódás, a másik igényeinek alapos ismerete a házasságban bontakozik ki igazán. Tudjuk jól, hogy a másik ideg pályái hol húzódnak és hogyan, mire reagál jól. Volt ám itt sikítás, hörgés, meg kéjes nyüszítés sikamlós altesti üzekedéssel vegyítve. És a végén telibebaszott pina is! Na, ahogy azt kell! Mint a nagykönyvben! Piszkosul jól esett!
Aztán szenderegtünk szépen egymás karjaiban. Egy óra multán én kezdtem el mocorogni bevackolt nejem mellől és kászálódtam talpra a feldúlt heverőről. Ahogy kikeltem az ágyból, már akkor nagy pöffökben áradt a baszásszag felfelé az orromba, s jól esően idézte az iménti nagy altesti harcokat.
A lakókonyha ajtaja nyitva volt, rekkenő meleg volt odakint és némi madárneszezéstől eltekintve a környék ájult vasárnap délutáni csendbe burkolódzott. A szomszédság nyilván ebéd utáni sziesztáját töltötte odahaza, mint mi is.
Az ajtón kilépve a metszőollót vittem magammal, mert a kapu környékén a kúszónövények elvadultak kissé. Gondoltam, amíg nejem szendereg odabent, odakint egy kis rendet teremtek, hogy ne kelljen megint hajlongva bejönni a kapun... Elindultam a lugas alatt le a kapuhoz.
Dús kertben lakunk, teli gyümölcs és díszfákkal, sövényekkel, valóságos ősdzsungelben. Szomszédainkat alig látjuk. Egymáshoz csak középen láttunk át, ahol a sövény vagy a kúszónövények átlátást engedtek. Ettől eltekintve inkább csak hallottuk egymás neszezését, fúrását-faragását, beszélgetését. Balra, átpillantva, az özvegy szomszédasszonyunk kertjében a felfújt, kéklő gyerekmedence üres volt, tizenévesforma, vékonyka lányunokái nyilván odabent aludtak, vagy odabent az ebédlőasztal mellett nagymami ebédutáni almás pitéjét majszolták. Jobbra füleltem, de az öreg irányából semmilyen nesz nem hallatszott. Az ő kertje még a mienknél is sűrűbben volt betelepítve, haszonnövény, hagyma, krumpli, paradicsom, málna vagy egres nőtt ott minden négyzetcentiméteren. Az öreget is könnyebb volt meghallani, mint megpillantani. Ő hozzánk jobban átlátott, mert vele ellentétben nálunk a ház körül tisztás volt.
Kinyitottam a kertkaput és kipillantottam a füves utcára. Hogy megnőtt! Na, később majd füvet is kell majd nyírni, konstatáltam. De nem most! Ebéd után nem fogok itt zajongani.
Capp-capp - vettem munkába a kapu felett átívelő temérdek zöldet. Van itt bent valahol tán még egy rigófészek is, olyan sűrű.
Capp-capp, kaszaboltam lankadatlan. Capp-capp.
Fene dolgos vagyok! Még mindig elég meleg van és meg is szomjaztam. Visszaléptem a kertbe és a pár méterre odabent, a lugastól bal oldalához közel eső kerti kútnál a szomjamat kezdtem oltani. Jó itt a víz! S ahogy lehajolok, érzem a gatyám belől feltörő aromás szagfelhőt... kefélés volt itt kérem, nem is kicsi, vagy egy órája, derültem magamban.
Éppen a számról töröltem vízcseppeket az alkarommal, amikor csak sötét árnyék mozdult a kapunyílásban. Egy testes, nagy fekete kan kutya jelent meg a kapunyílásban, ott ahol az imént a vesszőket nyesegettem. Bár sok kutya volt a környéken, ezt errefelé igen ritkán láttuk, és akkor csak gazdája oldalán. Pár utcányira laktak tőlünk valahol a hegy túloldalán.
Hádésznak, vagy valahogy így hívhatják. Szilaj híre volt, azt mondták olyan eb, amely amelyik nem ismer félelmet: nekimegy az embernek, kutyának habozás nélkül. Nem is szokták kiengedni. Erre most itt áll nekem a kapuban...
Szeme csillant a napban, ahogy orrát a nyitott kapunyíláson bedugta és beleszimatolt a levegőbe, mintha a kertben más lenne a levegő, mint a kapu előtt odakint... Vagy mégis?
"Na, menj ki! Gyerünk!" szigorkodtam rá pár méter távolságból. Meg se rezdült.
"Kívül tágasabb," igyekeztem az állatnak érvelni, mintha az ebek érvelésre működnének és nem falkavezérségre vagy jóféle kolbászra.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.63 pont (147 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 papi 2014. 01. 11. szombat 08:12
Nem Rossz
#6 A57L 2013. 09. 16. hétfő 04:32
Elmegy.
#5 tomi19 2013. 01. 15. kedd 13:20
10 pont
#4 mackó2009 2012. 11. 8. csütörtök 21:02
csatlakozom az előttem szólóhoz
#3 Kaszkadör 2012. 01. 8. vasárnap 16:35
Mázlista kutya,jó kis történet smile
#2 tiborg 2010. 09. 30. csütörtök 05:26
Kituno!!!! Hogy Vot.....Meg...(10)
#1 Törté-Net 2010. 09. 28. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?