A+ A-

Súlytalanság

2129. december
A fotocellás ajtó zajtalanul húzódott el utamból. Rögtön arcomba vágott a fagyos északi szél, amit még a több száz emeletes felhőkarcolók sem tudtak feltartóztatni, hiába volt enyém éppen a Metropolis szívében. A kabátujjamra erősített kijelzőre pillantottam, mínusz húsz fokot mutatott. A számlap melletti gombot kicsit elcsavartam, ruhámba épített hőszabályozó rendszer szinte azonnal melegíteni kezdett.
Kiléptem az utcaszintre. Már egészen elszoktam attól, hogy legalulról szemléljem az ormótlan épület - halmazt. Szívesebben használtam a házak felső szintjeit összekötő csőrendszert, ami innen nézve egy hatalmas világító pókhálót juttatott eszembe. Az elmúlt három évben talán nem is jártam lent a föld közvetlen közelében. Nem tudom mi vitt arra, hogy kilépjek a kényelmes, klimatizált biztonságból, és így tegyem meg utamat szemközti házban lakó barátomhoz. Az épületeken belül minden megvan, amire szüksége lehet az embernek; hipermarketek, üzletek, mozik, éttermek, orvosi rendelők szinte mindegyik emeleten. Minden felhőkarcoló egy külön város, utcákkal, saját iparral, kereskedelemmel, önkormányzati rendszerrel és többszázezer lakossal.
Összerezzentem, amikor mögöttem kattant az elektromos kapu. Körülnéztem, egy lelket sem láttam a félhomályban. A közvilágítás helyett a felhőkarcolók ontották csak fényüket, de mivel a legalsó ablak is vagy ötven méter magasan lehetett, a házak tövében elég félelmetesnek tűnt az esti séta. Nem sokat tűnődtem, inkább elindultam a szemközti épület felé. Legalább két kilométeres utat kellett megtennem, így sietősre fogtam lépteimet. Jó húsz perc gyaloglás után értem a másik torony aljához. A kapunál lehúztam a kesztyűmet, és tenyeremet a jéghideg leolvasóra helyeztem. A fene enné meg, még jó hogy nem fagytam oda - morogtam félhangosan, miközben fázósan zsebre tettem a kezem és vártam, hogy kinyíljon az ajtó. A falon túlról a hidraulika tompa zúgását hallottam, de a kapu zárva maradt. Kezemet újra a fluoreszkáló lapra helyeztem, de ismét nem történt semmi.
- Ne is próbálkozz! - ijedten pördültem meg a női hangra - Régen befagyott. Persze senki sem akarja megjavítani.
A lány egy méterre állt tőlem, nem értettem, hogyan tudott ilyen észrevétlenül a közelembe lopózni. Csak a szeme látszott ki a termo - ruhából, de az rögtön elnyerte tetszésemet. Sötétzöld írisze vidáman csillogott. Úgy mért vele végig, mintha épp valami új szerzeményében gyönyörködne. Azt hiszem mosolygott is, legalábbis a szeme sarkában lévő vékony ráncok összehúzódásából erre következtettem. Amennyire meg tudtam becsülni, huszonöt - harminc éves lehetett.
- A nevem Angie - szólalt meg újra, látva rajtam a meglepetést, amit megjelenésével okozott - Van egy vészkijárat is nem messze innét, azon be tudunk menni, közelebb van, mint a következő kapu. Ha akarsz, velem jöhetsz.
- Hálás lennék, ha odavezetnél - nyögtem ki.
- Akkor gyere - ezzel sarkon fordult és ruganyos léptekkel elindult az épület sarka felé.
Mellé zárkóztam, és menetközben viszonoztam a bemutatkozást. Enyhén biccentett, de úgy tűnt, mintha nem nagyon akarna társalogni. Szótlanul haladtunk egymás mellett, és akárhogy is szerettem volna kifürkészni arcvonásait, a csuklya gondosan takarta előlem. Hirtelen állt meg a lány, majd a falhoz lépett. Nem tudtam mit keresett, hiszen nem láttam semmiféle bejáratot. Angie a hideg fémnek támasztotta tenyerét egy olyan helyen, ami szerintem épp olyan volt, mint bárhol másutt; csupasz, sima, szürke. Már kezdtem arra gondolni, hogy megbolondult a lány, vagy csak meg akart viccelni, amikor a beton talajból egy kis fülke emelkedett ki.
- Szállj be - belépett utánam és behúzta az ajtót. A lift süllyedni kezdett.
Körülbelül fél percig mehettünk lefelé, majd nagyot zökkenve leérkeztünk. A terem, amibe beléptünk hatalmas volt, és tele volt zsúfolva különféle gépekkel, robotokkal. A falak, végig acélból voltak és rettenetes hideget árasztottak, vagy harminc méter magasra nyúlhattak fel.
- Hol a fenében vagyunk?
- Az alagsorban. Legalábbis én így hívom - jobbra mutatott - ott van egy lift, azzal fel tudsz jutni az emeletekre. Lehetőleg ne fuss össze senkivel. Ez tiltott terület.
Valahogy nem volt szívem elindulni, csak néztem a lányt és ő is nézett engem. Mondani akartam valamit, de semmi jópofa szöveg nem jutott eszembe, amivel ki tudnám hámozni a ruháiból, noha erős vágyat éreztem, hogy megfektessem. Pedig még csak öt perce ha ismertem, sőt még igazán nem is láttam, hogyan néz ki.
- Nincs kedved menni, igaz? - szembesített végül gondolataimmal kedves, halk hangján.
- Nincs - feleltem kurtán.
- Gyere velem - mondta néhány másodpercnyi szünet után.
Elindultunk a terem közepe felé, továbbra sem beszélgettünk. Miközben lavíroztunk a kacatok között, hátrahúzta csuklyáját, megrázta fejét és előtűnt hátközépig érő, göndör vörös haja. Végre az arcát is megpillanthattam.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.02 pont (58 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#9 A57L 2014. 10. 6. hétfő 07:24
Elég jól sikerült.
#8 papi 2014. 07. 14. hétfő 20:57
Nagyon jó
#7 genius33 2013. 02. 28. csütörtök 08:07
Tetszett smile
#6 Blue Leader 2003. 03. 4. kedd 22:36
kokas ne kötözködj a sztori nagyon jó
#5 papa 2002. 12. 31. kedd 15:02
tényleg
#4 papa 2002. 12. 31. kedd 15:02
nem rossz
#3 kokas 2002. 12. 30. hétfő 19:57
Teljesen korrekt sztori, de tudtommal a súlytalanság állapotában az ember szervezete alapvet? változásokon megy keresztül (a bels? szervekre nem hat a gravitáció, stb.), amelyek er?teljesen megváltoztatják terhelhet?ségét. Lényeg: az ?rhajósok számára tilos a szex! Ennek ellenére 9.
#2 Akárki 2002. 12. 30. hétfő 12:07
Nem olyan rossz... A vége talán kicsit elkapkodott. 7 pötty
#1 Törté-Net 2002. 12. 30. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?