Néger csajjal 2. rész

Eltelt egy megerőltető hónap. A gépsor már-már stabilan működött, de a 90%-os hatékonyság mögött még mindig állandó küzdelem állt. Volt, hogy éjszakákon át ültünk egyetlen beállítási problémán gondolkodva, a fejünket törtük a számok és diagramok között. Ilyen éjszakák végén, amikor az agyunk már forró porcelánnal töltött zsákként csapódott a koponyánk falához, az irodám adta a csillapító nyugalmat.
Az egyik ilyen hajnali órában, amikor a csarnok már kihalt és csendes volt, csak mi ketten maradtunk. Mari bejött az irodámba és anélkül, hogy szólt volna, becsukta maga mögött az ajtót. A szeme alatt karikák voltak, de a tekintete még mindig éles és figyelmes. Hozzám lépett, és a keze az arcomhoz ért.
– Nem bírom tovább – suttogta és az ujjai a blúzom gombsorán csúsztak lefelé. – Csak érinteni akarlak. Csak te kellessz most.
Nem volt erőm ellenkezni, sőt, nem is akartam. A kezeim a pulcsijába kapaszkodtak és én is elkezdtem húzni félre a ruháját. Nem vetkőztünk le teljesen, nem volt rá idő, sem türelmünk. A fáradtság és a feszültség olyan sürgető vággyá olvadt össze bennünk, hogy minden más másodlagos volt. A blúzom kigombolva, a melltartóm félrecsúsztatva. Az ő ujjai a mellemen játszadoztak, az én kezeim pedig a nadrágja alatt csúsztak lefelé az alhasa bőrén. Leültetett az íróasztal szélére, Ő állva maradt előttem, a lábaim szétvetve, hogy közelebb húzódhasson hozzám. Az arcom a nyakába temettem és szagoltam a  bőrének a munka, az izzadság és a parfüm keverékét. A kezem a bugyija alá csúsztatva találkozott az ő kezével, amely már ott matatott. Ujjaink összefonódtak a nedves melegben és én nyögtem a fülébe, ahogy az ujjai belém hatoltak, lassan, mélyen. Közben az én ujjaim is megérkeztek bele és a ritmusunk összeállt – egy tökéletes, fáradt, kétségbeesett együtt mozgássá. Nem volt több, csak a ziháló lélegzet, a nedves bőr illata és az ujjaink mozgása. Nem kellett több. A feszültség, a fáradtság, a frusztráció – mind kiáramlott belőlünk ebben a csendes, kétségbeesett együttlétben. A vállamhoz simult, a nyakamba harapott, miközben a testünk megremegett, majd lassan ellazult. Nem volt csúcspont, csak egy lassú, hosszú leereszkedés a feszültségből a nyugalomba.