Erzsi és Tündi

Erzsi vagyok, 19 éves, nemrég költöztem Marosvásárhelyről Magyarország fővárosába. Szülővárosomban szakácsnő és házvezetőnő szakon végeztem. Egy üzemi konyhán főztem egy ideje, amikor apukám gyerekkori barátja felkeresett minket, hogy ide csábítson. Ő Magyarországon egy magyar-román kereskedelmi magánvállalkozást indított 14 éve. Mára meggazdagodott.

A vonat ablakából a tekintetem egy poros, szürke festékkel lefestett falnak ütközött, amikor beérkeztünk a Budapest Déli pályaudvarra. A szívem dübörgött, mint egy dob, kezem reszketett, mint a nyárfalevél, amikor leszálltunk. Nem a szülővárosom zsúfolt piacán megszokott szagok fogadtak, hanem a benzin, az aszfalt kipárolgása és valami édeskés, ismeretlen virágillat. Az apám – aki elkísért – megveregette a vállamat, de a szeme a peront pásztázta, és végül megállapodott egy – a peron végén álló – férfin.

– Ő az, a haverom, Rezső! – Mondta, és a hangja teli volt nosztalgiával, mint amikor gyerekkoromban a mesekönyveket olvasta.
Rezső bácsi olyan volt, mint egy filmsztár a régi mozifilmekből. Kifogástalan öltönyt viselt, szürke haját hanyagul hátra vetette, és az ajkai szélén mosoly játszadozott. A kézfogása határozott, keze kemény és száraz volt, amikor megfogta az enyémet.

– Szóval te vagy az a Marosvásárhelyi csoda, aki megmenti a háztartásunkat? – Kérdezte, és a szeme úgy futott végig rajtam, mintha nem a szakmai referenciáimat mérlegelné. – A lányom, Tündi, alig várja, hogy megismerjen.

Az „alagsori lakrész” – amit saját használatra megkaptam – valójában egy külön bejáratú, teljesen kialakított garzonlakás volt a Rózsadomb egyik patinás, régi villájában. A lejtős telken a legalsó szint volt, de korántsem „alagsor”. Este a szobám ablakából a város fényeit láttam villogni, mint egy kiterített ékszerdobozt. És ott volt a szag... a frissen mosott ágynemű, a parkettafényesítő és valami finom, drága parfüm, ami a folyosóról szivárgott be.
Első este a vacsoránál találkoztam Tündivel. A konyha óriási volt, fehér márvány és rozsdamentes acél uralta a teret. A főzőlapnál álltam, amikor berontott Tündi.

– Te vagy az új főnök? – Csattant a kérdés mögöttem köszönés helyett.
Egy kamaszlány állt a küszöbön, rózsaszín melegítőben, sapkában, amiből rakoncátlan szőke hajfürtök törtek elő. A szeme gyermeki, tiszta, tengerkék volt, de a tekintetében volt valami szándékos kihívás.