Rövidkék

Márti

Úgy jött ki, hogy Márti ült le velem szemben az asztalnál. Ő az, akivel együtt jártunk az oviban, az általános iskolában, a gimiben, de még a tanképzőre is együtt mentünk. Igaz, ott már külön szakon voltunk. A soha nem létező kapcsolatunknak aztán a munkahely választása vetett véget. Annyit még tudtam róla, hogy tipikus 20-21. századi történet az övé: házasság – gyerek – építkezés – gyerek – válás.

Végig értünk azon a körön, hogy kivel mi történt az érettségi óta eltelt 30 évben, a vacsorát is elfogyasztottuk, a beszélgetések is megvoltak. Nem kötött le a csapat, ezért kilenc óra tájban kimentettem magam azzal, hogy azt ígértem a családomnak, nem maradok sokáig. A bulizósok persze cikiztek, de ennyi idősen ez már lepergett rólam. Márti is felállt, hogy köszön mindent, de neki is mennie kell.

– Kocsival jöttél? – kérdezte ahogy kiléptünk az étteremből.
– Nem, nekem innen csak jó húsz perc séta. Kell ennyi mozgás.
– Haza vigyelek? Úgyis arrafelé megyek. – mosolygott rám – Ott laktok még a Nyírfa utcában?
Márti sosem volt egy bomba jó csaj, viszont az évek jót tettek neki. Így, közel az ötvenhez jól jött neki a szikár alkata, nem terebélyesedett el, mint sok korabéli nő. A mosolya viszont mindig is csodálatos volt. Az igazat megvallva a főiskolán majdnem randira hívtam, csak akkor jött össze Zolival, a későbbi férjével. Tudomásul vettem, hogy nem rúghatok labdába.

– Igen, még mindig ott lakunk és szerintem ez nem is fog változni. – mosolyogtam vissza rá.
Autóval még öt perc sem volt az út, ami nagyon kevés volt a megkezdett beszélgetésünknek, ezért – tényleg minden hátsó szándék nélkül! – rákérdeztem.

– Feljössz egy kávéra?
– És mit szól a családod.
– Nincsenek itthon, elutaztak az anyjához a hétvégére.
– De azt mondtad...
– Igen, azt mondtam. Valamit mondanom kellett. – majd kis szünet után újra rákérdeztem – Feljössz?
– Miért ne! Janinak úgyis azt mondtam, későn érek haza.
Néma csendben mentünk fel a harmadikra, sőt, még a kulcs sem zörgött a zárban, amikor kinyitottam az ajtót. Ahogy becsuktam az ajtót és megfordultam, Márti magához húzott és megcsókolt. A kezdeti meglepetéstől egy pillanatra leblokkoltam de viszonoztam a csókját, ami szenvedélyes ölelkezéssel lett teljes. Ahogy kezdte, olyan hamar el is szakadt tőlem.

– Akkor kapok egy kávét? – kérdezte, mintha misem történt volna.
– Kapszulás van. Milyet kérsz?