Vasutasok

Szavazás átlaga: 9.02 pont (45 szavazat)
Megjelenés: 2025. június 20.
Hossz: 22 042 karakter
Elolvasva: 571 alkalommal
Sokan meglepődnek, amikor elmondom, hogy mozdonyvezető vagyok. Azt hiszem, még mindig furcsa egyeseknek, ha egy nő ül a fülkében, bajusz helyett fejhallgatóval, és több száz tonna vasat mozgat. Pedig nekem ez a világ legtermészetesebb dolga. Nem mondanám, hogy gyerekkori álom volt, inkább fokozatosan alakult ki. A középiskolában még fogalmam sem volt, mi akarok lenni. Egy sima gimnáziumba jártam, nem szakgimibe, de a reál tantárgyak mindig is jobban mentek. Az érettségi után viszont nem akartam egyetemen folytatni. Kipróbáltam magam különböző munkákban, voltam irodai kisegítő, dolgoztam egy barkácsáruházban is, de valahogy mindig hiányzott valami.
Közben megismerkedtem a férjemmel, aki akkor már a vasútnál dolgozott, nem mozdonyvezetőként, hanem forgalmistaként. Ő mesélt először arról, hogy nők is lehetnek mozdonyvezetők, és hogy van rá külön képzés. Egyre jobban birizgálta a fantáziámat. Szeretem a gépeket, a fegyelmet, a rendszerességet, meg azt is, ha egyszerre kell precíznek és felelősségteljesnek lenni. Végül 24 évesen belevágtam a dologba. Először is jelentkeztem a vasúttársaság mozdonyvezetői tanfolyamára. Ehhez kellett középfokú végzettség, – ami megvolt –, orvosi és pszichológiai alkalmassági vizsgálat, – szerencsére mindkettő simán ment – és persze elszántság.
A képzés több részből állt. Elmélet, gyakorlat, vezetési gyakorlat oktatójárművön, majd forgalomban is, mentori felügyelettel. Nagyjából másfél évig tartott, de számomra óriási élmény volt. A legjobb része az volt, amikor először vihettem egyedül szerelvényt, kezdetben csak tehervonatokat. Az a csendes, kora hajnali indulás, amikor csak én meg a mozdony vagyunk... hát, ott éreztem először igazán, hogy igen, ez az én utam. Azóta már több százezer kilométer van mögöttem, időjárástól, napszaktól és útvonaltól függetlenül. Most 31 éves vagyok, öt éve házas, és minden ébredéskor hálás vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Néha még mindig rám csodálkoznak az utasok vagy a kollégák, amikor meglátnak kiszállni a fülkéből, de már csak mosolygok.

A képzés után pár évig csak tehervonatokon dolgoztam. Előfordult, hogy napokra elkerültem otthonról, és bár szerettem vezetni, azt is láttam, hogy hosszú távon ez nem tartható így.
Ez csak a történet kezdete, még 11 oldal van hátra!
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Regisztrálj VIP-fiókot!
A szavazáshoz VIP-tagsági szükséges!
Szavazás átlaga: 9.02 pont (45 szavazat)
Rakd a kedvenceid közé!
Oszd meg másokkal is! Facebook Twitter

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
n
nissan
2025. június 20. 08:56
#4
10 pont jöhet a folytatás
1
veteran
2025. június 20. 03:59
#3
Röviden, 10 pont.
1
Álmoska5
2025. június 20. 00:41
#2
NEKEM NAGYON TETSZIK! 10.P

"Álmoska5"
1
T
Törté-Net
2025. június 20. 00:00
#1
Mi a véleményed a történetről?
1