Kollegalitás

A francba, megint nyikorog ez a vacak szék! Olyan, mintha minden mozdulatomra szét akarna esni. Már csak az kéne nekem, mi lenne az otthoni munkámmal? Na, mindegy, 22: 07 a java már lement a műszaknak. Áron visszajött a kiskonyhából, kezében két műanyag pohárral. Már messziről éreztem, hogy nem rendes kávé az.

– Hoztam neked is – mondta, és odanyújtotta. – Tudom, nem igazi főzött, de legalább meleg.
Elvettem. Egy pillanatig szaglásztam, de csak bólogattam.

– Utálom az ízét! Csak ne aludjak be. Ennyi az igényem mostanság.
Lehuppant mellém, ő is a kávéját szürcsölte.

– Az a csoda, hogy ebben az akváriumban bárki is ébren marad – morfondírozott. – Ha nem lennének a képernyőkön időjelzők, simán összekeverném, mikor van nappal és éjjel.
Hát, ebben nem volt igaza. Nekem ez a nyomorult csend maga volt a büntetés. Régen, amikor még a saját műhelyemben dolgoztam, a reggeli rántotthús szaga keveredett a motorolajjal, és a kisrádióból szólt valami retró. Most meg... most meg csak az idő ketyeg.

– Tudod – mondtam neki, – én csukott szemmel be tudtam állítani egy Lada gyújtását. Éreztem a hangján, hogy mikor jó. Itt meg csak nézem ezeket a kockákat a képernyőn, és remélem, hogy nem történik semmi.
– Legalább nyugi van – válaszolta. – Nálam a feleségem irodájában is nagyobb a feszültség, pedig ott csak papírokat tologatnak.
Na, a feleségéről nem mondott eddig sokat – a két hét alatt – mióta együtt dolgozunk. Tudtam, hogy tíz évvel idősebb ügyvédnő, és hogy ő tartja el ezt a pasast. De legalább nem egy kényeskedő, mindenben kifogást kereső alak lett belőle.

– A tied legalább ügyvéd – morogtam. – Az enyém azt mondta: „János, ha két éven belül nem nyitsz a saját műhelyed mellé nekem egy vegyeskereskedést, visszamegyek az anyámhoz. ” Hát, nyitottam. Ő meg maradt. Ennek 25 éve.
Áron csak bólintott. Nem sajnált, nem okoskodott, már ezt értékeltem bene.

– És hogy bírod itt? – Kérdeztem kisvártatva. – A második heted, ugye?
– Kibírom. Mit csináljak. Be kell fizetni a TB-t, nyugdíjjárulékot, mint ahogy te is azért vagy itt. De legalább te normális vagy. El lehet veled lenni. – Erre elvigyorodott. – Te rutinos vagy, ne panaszkodj, János. Két nap után rád bíznám a házunk riasztóját. És ha tényleg egyszer bejelez valamelyik szenzor, én inkább rád bízom, mint bármelyik kockafejre itt.