Félregondolt igazság 1. rész

Huszadik érettségi találkozómra készülök felfokozott izgalommal a mostani nevén Patrona Hungariae Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskolába. Ez lesz az első, mert az előző háromra más elfoglaltság miatt nem tudtam menni. Kapcsolatot sem tartottam senkivel, mert a csak lányokból álló osztályunkban az elitkék között kiríttam a sorból, mivel én egy paraszt családból valóban a tudásom alapján kerültem felvételre a megyés püspökünk ajánlásával, ami szintén rossz indítás volt, csókosnak tartott mind diák, mind tanár. Nekem jó menekülés volt a 0-24 órás tanulás. Én valósan voltam kitűnő tanuló négy éven át, szín ötös, elnöki dicséretes érettségivel. Jogra mentem, ahogy osztálytársnőim 90% is felvételt nyert valamilyen egyetemre. A maradék 10% pedig családot alapítva levelezőn, estin szerzett diplomát.
Vörös diplomával végeztem. Hívtak, marasztaltak tanársegédnek, de akkora már céltudatossá váltam. Ügyvéd bojtár egy gazdasági ügyekre szakosodott mára üzlettársammá vált, 10 évvel idősebb ügyvédnőhöz kerültem. Az V. kerületi márvány falú irodánkba, a luxus irodánkban arab, orosz, amerikai euró és dollár milliárdos ügyfelek járnak. Mindig toppon kellett lenni, bizalmat felépíteni, megtartani. Így alig volt magánéletem, a család fogalma kizárva és anyagi helyzetemhez képest szerény, újépítésű peremkerületi társasház luxus lakásában fogadtam alkalmi szeretőim.

A kis gardrób szobában bugyi, melltartóban állva, döbbentem rá, hogy csak a munkámban használt alkalmi kosztümjeim, blúzaim, női nyakkendőim vannak 90%-ban, a félreeső részen, futó, edző, túrázó ruhák és a kopottasra hordott itthoni, kinyúlt gönceim. A rengeteg kosztümöm félresöpörve egy a 60-70-es éveket idéző trapéznadrágos étcsokoládé barna kosztümöt vettem le amihez női mellény is volt, drappszínű nyakkendőt hozzá és alig valami sminket. Hiába volt meg a merci városi terepjáróm, a szaladgáló mini cupém mégis taxit hívtam.
A terembe belépve már kialakult a klikkesedés. Még szerencse, hogy ezt a ruhát vettem fel, hiszen volt aki nagy – vagy kisestélyiben volt, de senki nem úgymond szerényebb ruhában, kivétel az offnőt akivel kölcsönösen utáltuk egymást. A beszélgetős osztályfőnöki órán minket akik még nem voltunk találkozón, mint sötét foltot állítottak porondra. Próbáltam szerény visszafogottsággal mesélni életemről, azaz a munkámról. Visszafogottságom eredményesnek bizonyult, utólag megtudva.